Agrárközélet

Háromszáz kárpátaljai mezőgazdász nyert támogatást a magyar kománytól

Agrofórum Online

Sok magyar gazda igyekszik megkapaszkodni az ukrajnai gazdasági válság közepette Kárpátalján, és a gazdálkodás révén biztosítani a boldogulását, ezáltal megmaradását a szülőföldön.

Több mint 300 kárpátaljai magyar gazdálkodó és mezőgazdasági vállalkozó írt alá csaknem 600 millió forint összértékben pályázati szerződést szombaton Beregszászon, az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Program keretében. A programmal a magyar kormány nyújt támogatást Kárpátaljának gazdaságfejlesztésre.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola aulájában az ünnepélyes aláírási ceremónián Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa kiemelte, hogy ezek az első szerződések, amelyek részesülnek a kárpátaljai magyarságnak nyújtott 32 milliárd forintnyi gazdaságfejlesztési program forrásaiból.

Szimbolikusnak nevezte, hogy a régióban először a gazdálkodók és mezőgazdasági vállalkozók jutnak támogatáshoz, hiszen – fogalmazott – a magyar történelem utolsó harmadában a parasztság volt az, amely a magyarságot jelképezte, és amely a magyarság kiapadhatatlan gazdasági és humán erőforrását jelentette. A paraszti, mezőgazdasági hagyományok olyan erősek a magyar néplélekben, hogy a népi írók mozgalma is ebből táplálkozva tudott erőt adni a hatalmas világháborús és trianoni veszteségeket elszenvedett magyarságnak – tette hozzá. Kárpátalja nagyrészt magyarok által lakott síkvidéki területén is nagy hagyományai vannak a mezőgazdasági termelésnek – mondta.

A kormánybiztos örvendetesnek nevezte, hogy sok magyar gazda igyekszik megkapaszkodni az ukrajnai gazdasági válság közepette Kárpátalján, és a gazdálkodás révén biztosítani a boldogulását, ezáltal megmaradását a szülőföldön. Hangsúlyozta: a mezőgazdasági pályázat eredményes lebonyolítása az anyaország, a kárpátaljai magyar szervezetek és történelmi egyházak összefogásának köszönhető közös siker. Azt jelzi, hogy a kárpátaljai magyarság minden nehézség ellenére képes erőt felmutatni, és identitását megőrizve szülőföldjén megmaradni.

Grezsa István közölte, karácsony előtt további pályázati szerződéseket fognak aláírni Kárpátalján. Az idei kétmilliárd forintos vissza nem térítendő gazdaságfejlesztési támogatás jövőre és az azt követő évben 5-5 milliárd forintnyi összeg folyósításával folytatódik, emellett rendelkezésre áll egy 20 milliárd forintnyi kedvezményes hitelkeret is – ismertette a kormánybiztos.

Berki Marianna, az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítvány igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta: a mezőgazdasági pályázati kiírás több alkategóriájában 343 pályázó részesül támogatásban. További 127 pályázat szintén megfelelt a kiírási feltételeknek, de forráshiány miatt nem most kapott támogatást. A magyar kormány ugyanakkor megígérte, hogy még az év végéig folyósítanak mintegy 300 millió forintot a függőben lévő pályázatokra.

Legtöbben, a kérelmezők mintegy 60 százaléka, mezőgazdasági gépekre, elsősorban traktorokra pályázott, míg a méhészek kaptárakra, az állattenyésztők a termelést segítő eszközökre, a kertészek főként facsemetékre – ismertette. Azt is közölte, hogy a mezőgazdasági pályázatokat benyújtók összesen 800 millió forintot igényeltek, de az odaítélhető keretösszeg 595 millió forint volt.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Február 20-ától újra igényelhető méhészeti támogatás

2020. január 10. 09:47

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesületnél (OMME) tagsági viszonnyal rendelkező méhész-gazdálkodók, valamint az OMME és a tagszervezetei 2020. február 20-tól nyújthatják majd be – a 2019/2020. végrehajtási időszakra vonatkozó – kifizetési kérelmeiket a Magyar Államkincstárhoz.

DélKerTÉSZ logisztikai központ átadó és partnertalálkozó

2023. május 14. 05:38

Átadásra került a DélKerTÉSZ új logosztikai központja, melynek keretében ünnepélyes szalagátvágással és tárlatvezetéssel mutatták be az új épületet a nagyközönségnek.

400 millió eurós támogatás a francia állattartóknak

2022. március 22. 06:16

Franciaország 400 millió euró segélyt nyújt azoknak az állattartó telepeknek, amelyeket súlyosan sújt a takarmánygabona árának emelkedése az ukrajnai orosz invázió nyomán.

Végre: megkezdődött az AKG és ÖKO támogatások előlegfizetése

2023. november 24. 12:10

Megkezdődött a 2023. évi agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és ökológiai gazdálkodási (ÖKO) támogatások előlegfizetése – jelentette be Nagy István agrárminiszter.