Agrárközélet

Hazai cégek is bemutatkoznak az újvidéki mezőgazdasági vásáron

MTI

A CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. közreműködésével 24 magyarországi cég képviselteti magát a 86. alkalommal megrendezett újvidéki nemzetközi mezőgazdasági vásáron május 11-17. között.

A CED tájékoztatása szerint a vásár a régió egyik legmeghatározóbb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítása, ezért kiemelt figyelmet fordítanak a magyar vállalkozói jelenlét biztosítására. A 24 hazai vállalkozásnak a kollektív nemzeti standon biztosítanak részvételi lehetőséget, a cégek egyebek mellett speciális minőségvizsgáló eszközöket, permetezőgépeket, méhészeti eszközöket, valamint különböző étrendkiegészítő készítményeket mutatnak be a rendezvényre látogató több tízezer szakmai érdeklődőnek.

A közlemény idézi Csík Lászlót, a CED ügyvezetőjét, aki elmondta: Szerbia az elmúlt években fontos célpiaca lett a magyar vállalkozásoknak, folyamatosan nő a kereslet a magyar termékek és szolgáltatások iránt. A szerb piacra irányuló magyar kivitel 2010 óta csaknem 90 százalékkal bővült, tavaly átlépte az 1,6 milliárd eurót.

A CED egy ágazatspecifikus szakmai fórummal egybekötött üzletember-találkozó megszervezésével is elő kívánja segíteni parterei sikeres szerbiai piacra lépését, a fórumra előzetesen mintegy 30 helyi vállalkozás regisztrált. A résztvevő magyar vállalkozások átfogó tájékoztatást kapnak a többi között az ágazatot érintő aktualitásokról, az innovatív iparági megoldásokról, technológiákról, valamint lehetőségük nyílik termékeik és szolgáltatásaik bemutatására a meghívott helyi vállalkozók, cégvezetők, illetve disztribútorok előtt.

A kísérőrendezvény lehetővé teszi a helyi agrárium meghatározó szereplőivel történő közvetlen kapcsolatfelvételt, az együttműködések körének meghatározását, vagy akár konkrét üzleti tárgyalások megvalósítását – emelte ki a CED ügyvezetője.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

Vajdaságban nemesített rezisztens szőlőfajták (1.)

2019. november 16. 09:44

A második világháború után Vajdaságban a Karlócai Szőlészeti Kutató Intézetben (Sremski Karlovci) megkezdődött a szőlő nemesítése, amely később integrálódott az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági fakultásba és azután mint szőlészeti kísérleti telep maradt mindmáig.

Újabb telephelyet nyitott a KITE Szerbiában

2019. május 9. 12:30

A KITE Zrt. hosszú távon öt bázis létesítését tervezi Szerbiában, mely biztosítja majd a vállalat komplex tevékenységének megismertetését a szerbiai termelőkkel. Az újvidéki után a következő lépés a legújabb telephely megnyitása Topolyán.