Agrárközélet

Ingyenesen hívható telefonon a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Agrofórum Online

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) folyamatosan vezeti be új szolgáltatásait, és március 7-étől közel 400 ezer tagja, valamint partnerei is ingyenesen hívhatják telefonon – belföldi vezetékes vagy belföldi mobilhálózatból – a szervezet ügyfélszolgálatát, az új, +36 80 900 365-ös telefonszámon. Az ügyfélmegkeresések szempontjából kiemelten erős tavaszi időszakban így már díjmentesen érhető el a Kamara telefonon.

A NAK a partnernyilvántartás fejlesztése nyomán immáron naprakész, közhiteles adatokra épülő, széles körű adatbázissal rendelkezik a mintegy 400 ezer fős tagságáról, amely lehetővé teszi, hogy hatékonyabban szolgálja ki igényeiket.

A NAK ügyfélszolgálatára 2016-ban közel 90 ezer telefonhívás, valamint mintegy 44 ezer levél érkezett. A Kamara ügyfelei költségkímélésére, kényelmére tekintettel indította el 2017. március 7-én az új, +36 80 900 365-ös zöldszámot, melyet belföldi vezetékes vagy belföldi mobilhálózatból ingyenesen hívhatnak tagjai, partnerei. (A korábbi, +36 1 802 6100-as ügyfélszolgálati szám még néhány hétig működik, ugyanakkor a jövőben megszűnik, és csak a zöldszámon lesz elérhető az ügyfélszolgálat.)

A szervezet tagjai versenyképességének növelése érdekében több lépésben bővíti szolgáltatásainak körét. A NAK elindította a Szolgáltató Hálózat projektet, amelynek célja, hogy jobban megismerje a tagok igényeit, és azokra hatékony megoldásokat kínáljon. A kísérleti jelleggel indult Szolgáltató Hálózat projekt része a tagi elégedettség- és igényfelmérés, illetve a kapcsolattartói hálózat kiépítése is. Utóbbival a NAK azt szeretné elérni, hogy azon tagok felé is kiépüljön a proaktív kapcsolattartás, akik tevékenységükből adódóan kevésbé veszik igénybe a Kamara által nyújtott szolgáltatásokat.

Mindemellett a NAK az agrárszektor szereplőinek kölcsönös kapcsolattartását segítendő 2017 januárjában indította el BirtOKOS nevű telekommunikációs szolgáltatását (részletek: www.birtokosmobil.hu). Az elindult szolgáltatás előnyös kondíciókat kínál a tagok számára az agrárium szereplőinek összekapcsolásáért. A BirtOKOS tarifacsaládot a tagi igényeknek megfelelően alakította ki a NAK. A piacinál jóval kedvezőbb mobiltarifák közös jellemzője, hogy csoporton belül díjmentes hívást tesznek lehetővé, valamint az előfizetők a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mintegy 650 fős falugazdász-hálózatával is ingyenes beszélhetnek. A Kamara tervei szerint a szolgáltatási díj részben leírható lesz az éves kamarai tagdíjból.

(NAK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

OMÉK 2025: agrárinnováció és hagyomány a Hungexpón

2025. szeptember 9. 09:10

Modern gépek, őshonos állatok, kézműves ételek és exportpiacokat nyitó üzleti találkozók – szeptemberben ismét megnyílik az OMÉK.

Szigorúbb szabályok alapján kell megtervezni a jövő évi vetést

2023. november 5. 15:10

Az Európai Bizottság nemrég egyértelművé tette: 2024-re nem teszi lehetővé a tagállamok számára, hogy gazdálkodóiknak átmeneti mentességet biztosítsanak a vetésváltás és a nem termelő területek kijelölésének új szabályai alól.

Növényvédőszer-maradékok a növényi és állati eredetű élelmiszerekben

2023. április 11. 15:26

Új hároméves ciklusról döntöttek a növényvédő szerek élelmiszerekben történő előfordulásának ellenőrzésében.

Őstermelői igazolvány: március 20. a határidő

2018. február 22. 09:08

Az őstermelők 2018. március 20-ig érvényesíthetik igazolványukat annak érdekében, hogy őstermelői jogviszonyuk folyamatos legyen és az őstermelőként történő értékesítési tevékenységüket idén is jogszerűen folytathassák.

Akár egy nap alatt felpörgethetik fejlesztéseiket az agrár-startupok

2019. augusztus 23. 03:44

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Design Terminal 2019. szeptember 22-ig várja azoknak a startupoknak a jelentkezését, akik rapid tanácsadással egy nap alatt akár tucatnyi agrár-, üzletfejlesztési vagy befektetési szakember bevonásával állítanák növekedési pályára vállalkozásukat.