8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Agrárközélet

Ismét veszett rókát lőttek ki az ukrán határ mellett

NÉBIH

Veszettséget igazolt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy, a rendszeres monitoring program keretében kilőtt rókánál. A fertőzött állatot a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisnamény község mellett ejtették el múlt héten. A járványügyi nyomozás folyamatban van, a betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása révén következett be.

2022. november 20-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisnamény község mellett, diagnosztikai célból lőttek ki egy rókát a helyi vadásztársaság szakemberei. A Nébih laboratóriumában elvégzett vizsgálat során a róka veszettséggel való fertőzöttségét állapították meg. A veszett vadállatot a vírustól eddig mentes vadgazdálkodási egységben lőtték ki, de közel ahhoz a területhez, ahol idén szeptemberben számos járványügyi intézkedés, többek között fokozott felügyelet elrendelését kezdeményezte a Nébih egy veszett róka miatt.

A Nébih az újonnan érintett vadgazdálkodási egységekben is elrendelte a szükséges járványügyi intézkedéseket, fenntartva ezek mellett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében korábban elrendelt intézkedéseket, amelyek érvényben is maradnak mindaddig, amíg a járványügyi helyzet azt szükségessé teszi. Az esetről a Nemzeti Népegészségügyi Központ illetékes szervét, továbbá az Európai Uniót és az Állategészségügyi Világszervezetet is tájékoztatta a hivatal.

Magyarországon 2017 óta nem azonosítottak veszett állatot, azonban 2022-ben ez már a negyedik igazolt eset. A betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása révén következett be. Ezt támasztja alá, hogy valamennyi eset az ukrán határtól számított 10 kilométeren belül történt. Emellett a térségben a korábbinál magasabb a járványügyi kockázat, mivel Ukrajna állategészségügyi hatósága a háború miatt idén nem tudta végrehajtani a rókaállományban végzett immunizálási programját.

Mindez a hazai járványügyi helyzet szempontjából azért aggályos, mert a veszettséggel megfertőződött, idegrendszeri tünetekben szenvedő, rendellenesen viselkedő vadállatok nagy távolságokat is megtehetnek, és a fertőzést továbbadhatják. Mivel a vírus az emberre is veszélyes, a veszettség elleni védekezés a házi- és vadállatokban az emberi megbetegedések megelőzését is szolgálja.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Rekordot döntött Ukrajna decemberi fekete-tengeri élelmiszerexportja 

2024. január 15. 08:10

Ukrajna decemberben 4,8 millió tonna élelmiszert exportált a fekete-tengeri szállítási folyosóján keresztül, ami meghaladta az ENSZ által létrehozott korábbi gabona megállapodás keretében megkötött maximális havi export mennyiséget – közölték a brókerek.

Ukrán gabonával akarnak afrikai támogatókat szerezni a háborúhoz

2024. augusztus 8. 16:10

Dmitro Kuleba az elmúlt két évben negyedik afrikai diplomáciai körútján augusztusban Malawiba, Zambiába és Mauritiusra látogat.

Jó harmincmillió tonnával csökkenhetett az ukrán gabonatermés

2022. augusztus 26. 11:42

Ukrajna 2022-es gabonatermése 52,5–55,4 millió tonnára csökkenhet a rekord 86 millió tonnáról az orosz invázió miatt.

Oroszország elszállítja az ukrán gabonát és eladja az EU-nak

2024. május 12. 08:10

Oroszország hadizsákmányként kezeli és a sajátjaként értékesíti a megszállt ukrajnai területeken talált terményt, így 2,8 millió tonna gabonát.