Agrárközélet
Agrárközélet

Itt az idő a szemléletváltásra a vízgazdálkodásban is

Itt az idő a szemléletváltásra a vízgazdálkodásban is

MTI

Az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára a klímaváltozás miatt szemléletváltást sürgetett a vízgazdálkodásban, és a víz elvezetése helyett a víz megtartását szorgalmazta a II. Víztudományi Nemzetközi Konferencián.

Feldman Zsolt az AM pénteki közleménye szerint a klímaváltozásnak tulajdonítja, hogy ősszel és télen 25 százalékkal kevesebb csapadék esett a korábbi évekhez képest. Az öntözés viszont – mint mondta – csak a magyar termőföld 2 százalékára terjed ki, ezért 2024-ig 100 ezer hektárral növelni kell az öntözhető területek nagyságát.

Az államtitkár közölte, hogy a kormány a következő 10 évben összesen 170 milliárd forintot biztosít az öntözéshez kapcsolódó állami főművek fejlesztésére, a Vidékfejlesztési Program pedig jelenleg 19 pályázattal, összesen 303 milliárd forint keretösszeggel támogatja a gazdálkodók beruházásait.

Szükségesnek nevezte emellett a vízjogi engedélyezés egyszerűsítését és az önkéntes termelői öntözési közösségek ösztönzését, valamint az oktatás, a tudomány és a kutatás eredményeinek széles körű felhasználását a vízgazdálkodásban.

Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaság és a vízgazdálkodás összehangolt működése mérsékli a klímaváltozás hatásait, és megtartja a vidéket a mezőgazdasági termelés számára – olvasható a közleményben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egyre nyugtalanabbak az európai gazdák, cselekvésre kényszerítik a döntéshozókat

2024. április 8. 08:10

Az európai döntéshozók visszafogták a természet védelmét szolgáló szabályozásokat, korlátozták a vámmentes ukrán gabona behozatalát, és hatályon kívül helyezték a peszticidek használatát korlátozó új jogszabályt.

Magyar gyűrűs vörös vércsét fotóztak Nigériában

2024. április 7. 12:10

A madarat első éves korában, 2023. szeptember 8-án gyűrűzték a Farmosi Madárvártán.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

Hogyan védekezhetünk a josta levélbetegsége ellen?

2023. augusztus 15. 04:36

Egyéves jostabokron jelentek meg a képen látható levélbetegségek. Mit tudok tenni a növény védelmében, mit tanácsolnak?

Milyen gondozást kívánnak télen az örökzöldek?

2023. december 26. 04:39

Milyen gondozást kívánnak a télen is zöld levelű növények? Valóban kell öntözni őket?

Ötszörösére növelnék a gazdák az öntözhető terület nagyságát

2018. február 22. 10:09

A jelenlegi 80 ezer hektár helyett 377 ezer hektáron öntöznének a jövőben a gazdálkodók a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) öntözési vízigény-felmérésének eredményei szerint.

Kedvencünk a pettyeslevél: szobanövények közt az egyik legszebb

2023. október 11. 14:10

Nézzük sorra, mit érdemes tudni a pettyeslevélről, és melyek a legnagyobb tartási hibák!