30℃ 16℃
június 1. Tünde, Jusztinusz
Agrárközélet

Jövőre az Országgyűlés elé terjesztik az új nemzeti környezetvédelmi programot

MTI

A jövő év elején az Országgyűlés elé terjesztik az új nemzeti környezetvédelmi programot a jelenleg érvényben lévő program beszámolójával együtt - mondta az agrárminiszter kedden az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága előtti éves meghallgatásán, ahol a környezet- és természetvédelem területén az elmúlt egy évben elért eredményekről, továbbá a jövőre vonatkozó szakmai tervekről és célokról is beszélt.

Nagy István hozzátette: Magyarország környezetügyi stratégiáját a következő 6 évre meghatározó dokumentum elkészítése a „finisébe” érkezett. Az 5. nemzeti környezetvédelmi program Magyarország adottságait és hosszú távú környezeti érdekeit figyelembe véve határozza meg a jövő fejlődési céljait az uniós és nemzetközi kötelezettségek mentén.

Fontos intézkedésként kiemelte: megteremtették a forrást és a stratégiai alapjait annak, hogy a mezőgazdasági termelőknél képződő mezőgazdasági fóliahulladékokat országos szinten összegyűjtsék, és azokat egy egyedülálló magyar szabadalom alapján hasznosítsák.

A levegőkörnyezeti szabályozás területén elért eredményekről megjegyezte: 2020-ban a kormány elfogadta a nyílt meteorológiai adatpolitika bevezetésének tervét, valamint az Országos levegőterhelés-csökkentési programot. Monitoring hálózatot hoztak létre a levegőszennyezés változásának ökoszisztémákra gyakorolt hatásainak nyomon követésére, a stratégiai zajtérképek 2018-2019. évi megújítása után felülvizsgálták a zajtérképeken alapuló zajvédelmi intézkedési terveket és tervezik a hazai zajvédelmi szabályozás teljes felülvizsgálatát, korszerűsítését, mindezek mellett pedig a meteorológia területén az Országos Meteorológiai Szolgálat radarfejlesztését is – sorolta, kiemelve, hogy eredményeket értek el a környezeti nevelés területén is.

Nagy István tájékoztatása alapján szerteágazó munka zajlott a természetvédelem területén is, további ambiciózus tervek megvalósításán dolgoznak jelenleg is, amelyek fókuszában a természeti sokféleség megóvása áll.

A 2019. június 1-jén megalakult Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ megkezdte működését és immáron egységes szemlélettel, hatékonyabban tudja szolgálni a génmegőrzés ügyét és kiemelten a kormány által elfogadott, 4 éves időtávval futó Génmegőrzési stratégia végrehajtását – emelte ki.

Elmondta, hogy az EU Biológiai Sokféleség Stratégia 2020 hazai megvalósítása érdekében az agrártárca európai uniós támogatású projektet vezet 2021 májusáig, amelynek keretében megalapozták a még kevéssé ismert vagy különösen veszélyeztetett természeti értékeink – fajok és élőhelyek – megőrzését.

Folyamatosan és szisztematikusan dolgoznak azon, hogy valamennyi Natura 2000 terület fenntartási terve elkészüljön. 2019 második félév-2020 első félév időszakban 54 Natura 2000 területre vonatkozó fenntartási terv jóváhagyása történt meg, ezzel a Natura 2000 területek 72 százaléka rendelkezik már fenntartási tervvel.

A jövő évi feladatokra rámutatva elmondta, hogy az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának 2021. május-november közötti magyar elnökségének kiemelt prioritásai közé tartozik többek között a környezetügy: az európai tájvédelem, az élőhelyek védelme, az egészséges környezethez való alapvető jog, a fenntartható fejlődés.

Kitért arra is, hogy meghatározó, fontos feladat a biológiai sokféleség megőrzésének 2020-2030 közötti időszakra szóló nemzeti stratégia megalkotása. A stratégia terveik szerint 2021 első félévében kerülhet a parlament elé. Szintén kiemelt feladatként tekintenek a 2021-gyel induló európai uniós pénzügyi időszak keretében természetvédelmi fejlesztések megvalósítására, a rendelkezésre álló források lehető leghatékonyabb felhasználására – tette hozzá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Földet kínál az állam: több mint 13 ezer hektár árverésen

2025. május 30. 13:10

Árverésen értékesíti az állam az érintett földrészleteket. A cél: a helyben élő gazdák földhöz juttatása, stabil birtokviszonyokkal.

Alkotópályázatot hirdetnek a magyar szöcskeegérről

2025. május 29. 14:10

Gyerekeknek és felnőtteknek is szóló kreatív pályázatok indultak a 2025-ös Év Emlőse, a magyar szöcskeegér témájában.

Nemzetstratégiai kérdés a méhészet támogatása

2025. május 21. 11:10

Több tízmilliárd forintnyi támogatás segíti a hazai méhészeket 2027-ig. A cél: a méhtartás fenntartása és a beporzók védelme.

Bánki H. Dezső kapta idén a Vetőmag Szövetség-díjat

2025. május 19. 16:08

A Vetőmag Szövetség-díjat idén Bánki H. Dezső kapta, aki évtizedeken át meghatározó szereplője volt a hazai vetőmagágazatnak.

Biodiverzitás hírek - agrárszemmel az AÖP indulása előtt

2023. február 25. 09:06

Az utóbbi hetekben több olyan hír is napvilágot látott, ami különösen fontos a biodiverzitás és az agrárium kapcsolatát illetően.

120 éve a hazai méhészet szolgálatában

2022. június 2. 13:21

A Gödöllői Arborétum szomszédságában fekvő, saját méhállománnyal is rendelkező osztály pontosan 120 éve, hogy a hazai méhészet szolgálatában áll.

Mobilalkalmazás a fenntartható növényvédelmi megoldások kiválasztásához

2020. december 3. 07:37

A Corteva Agriscience által fejlesztett IPM Pro alkalmazás segíti a gazdálkodókat a rovarkártevők elleni fenntartható megoldások alkalmazásában.

Lovasíjász központ kialakítása tájépítész szemmel

2023. június 5. 10:38

Diplomamunkámat 2022-ben írtam a Lovasíjász központ tervezés, Bekölce mintaterületén címmel a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézetében, melyben bemutatom a lovasíjászat mai helyzetét, vizsgálom a jelenleg meglévő  lovasíjász-pályákat, továbbá programtervet készítettem egy mintarterületre, egy általam tervezett lovasíjász központról.