Agrárközélet

Károlyi Sándor-díj: a NAK három kitüntetést adott át

NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlését december 13-án tartották, Gödöllőn. A rendezvényen ismertették: Előházi Irén, Patkós Lajos és Szabó Mária Eszter Károlyi Sándor-díjban részesült.

A kamara 2019-ben döntött a Károlyi Sándor-díj megállapításáról. Az agrárgazdaság, az élelmiszeripar vagy a vidékfejlesztés területén elért kiváló teljesítmény és magas színvonalon végzett szakmai tevékenység elismeréséül évente legfeljebb három személy részesülhet ebben a kitüntetésben. Idén – a javaslattevő bizottság egyhangú szakmai álláspontjával egyetértésben – a NAK Országos Elnöksége a Károlyi Sándor-díjat Előházi Irénnek, Patkós Lajosnak és Szabó Mária Eszternek ítélte oda. A díjazottakról szóló döntést a kamara december 13-i országos küldöttgyűlésén ismertették.

Előházi Irén az Egri Malom Zrt. vezérigazgatója. Aktívan részt vesz a NAK Heves Megyei Szervezetének életében, annak munkáját önzetlenül segíti. A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem jótékonysági programban az általa vezetett malom a búza megőrlését, a liszt zsákolását, valamint tárolását évek óta ingyenesen végzi, továbbá a kiszállításnál is jelentős segítséget nyújt. Rendszeresen részt vesz a kamara által szervezett aktivitásokban, programokban.

Patkós Lajos, a NAK Jász-Nagykun-Szolnok megyei alelnöke, a mezőtúri gazdakör alapító tagja és elnöke. A kezdetektől eredményesen szervezi a gazdakör munkáját, példamutatásával mindig maga mellé tudta állítani a térség gazdálkodóit. Hosszú ideje Mezőtúr önkormányzati képviselője, éveken át alpolgármesterként is tevékenykedett. A megyei gazdaköri elnökség tagja. Családi gazdaságában példamutató fejlesztéseket végzett, mezőgazdasági gépészmérnök végzettségéhez hűen a legmodernebb technológiát alkalmazza. Minden esetben elkötelezetten kiáll a gazdák érdekeiért, fáradhatatlanul dolgozott és dolgozik a gazdatársadalomért.

Szabó Mária Eszter a Tiszaszentimrei Mg. Kft. ügyvezetője. Harmincöt éve dolgozik mezőgazdasági területen. A Középtiszai Állami Gazdaságban kezdte, munkaügyi, majd pénzügyi vonalon, később könyvelőként. A gazdaság privatizációját követően az utódvállalatoknál dolgozott; több éve irányítja a Tiszaszentimrei Mg. Kft.-t. A társaság fő tevékenysége a sertéstenyésztés, emellett szürkemarha-állományt tartanak fenn, valamint növénytermesztéssel és szolgáltatással foglalkoznak. Számos környékbeli gazdálkodóval működik együtt. Munkája egyik jelentős eredményének tartja, hogy a nagyüzemi gazdálkodási forma megőrzésével számos munkavállaló találhatta meg a helyét hosszú távon náluk.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Sajnálatos, de ez az élelmiszeripar jövője

2024. december 28. 14:10

Az ipari mezőgazdaság jövője lehetőségeket és egyben komoly kihívásokat teremt az élelmiszer-termelés és a klímavédelem metszéspontjában.

Kreditpontos konferenciák az Alföldi Állattenyésztési Napokon - Megmutatjuk a részletes programot

2019. április 28. 08:40

A NAK a szaktanácsadókat az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok konferenciáin való részvételért egyenként 2-2 kreditponttal értékeli.

Talajminták tárolása, címkézése

2023. február 16. 05:38

Az átlagmintát ajánlatos közvetlenül a kb. 12 kg talaj befogadására alkalmas polietilén tasakba tenni és felcímkézni, milyen céllal vettük.

NAK Szántóföldi Napok – ingyenes, de belépés csak védettségi igazolvánnyal

2021. június 3. 09:58

Szabadtéri agrárszakmai kiállítást rendez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara jövő szerdán és csütörtökön, a Fejér megyei Mezőfalván. A több mint 400 000 négyzetméteres kiállítási területen mozgógépes bemutatók is várják a kilátogatókat, igazi szántóföldi környezetben. A belépés ingyenes.

Élt 12 évet - feltámadt 12 éve

2018. augusztus 1. 14:34

Keserű hangvételű írásom jelent meg 2006 júliusában az Agrofórum hasábjain: Élt 12 évet címmel. Az un. minősített növényfajták kísérletének megszűnésén való felháborodásomnak adtam hangot. Azóta a helyzet szerencsére megváltozott…