Agrárközélet

Kiemelten fontos a talaj vízmegtartó képességének növelése

AM Sajtóiroda

Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Pozsonyban kétoldalú szakmai egyeztetésen vett részt, amelyen a szlovák Agrár- és Vidékfejlesztési Minisztérium Államtitkára, Martin Kováč bemutatta azt a nemrég kialakított stratégiát, amellyel a talaj vízmegtartó képességének növelését a hidrológiai viszonyok javításával érik el.

A kisebb területek vízkörforgásai azáltal tarthatóak fenn, hogy a területeken agrotechnikai műveletekkel hosszabb lefolyási utakat biztosítanak a hirtelen nagy mennyiségben lezúduló csapadéknak. Ezzel együtt garantálják a folyamatos növényborítottságot, így a párolgás és párologtatás hosszabb ideig kiegyenlített hőmérsékletet biztosít, ami a természetes és épített környezetre egyaránt pozitív hatással van. Az egyeztetésen hangsúlyozták, hogy a megvalósításban fokozott szerepe van a gazdák összefogásának helyi szinten, miközben stratégiájuk országosan is hozzájárul a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez.

A találkozó során szó esett az Agro-ökológiai Program vállalásainak népszerűségéről, a KAP Stratégiai Terv eddigi tapasztalatairól, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarák és falugazdász-hálózatok szerepéről, továbbá a szén-dioxid eltávolítás uniós tanúsítási keretrendszerének létrehozásáról szóló rendelettervezet mezőgazdasági kérdéseiről. Utóbbihoz szorosan kapcsolódik a talajélet élénkítése, amelyhez a vízháztartás javítása elengedhetetlen.

Mindkét fél pozitívan értékelte az egyeztetést, így várhatóan a közeljövőben további együttműködésekre kerülhet sor a két minisztérium között.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Elporlad a jövő – hogyan pusztítjuk el tudatosan a magyar termőföldeket, és mit tehetnénk helyette?

2025. június 24. 13:10

A talajok tönkremenetele nem a klíma hibája. A válasz a regeneratív gazdálkodás – de ki meri végre kimondani?

Legyen saját fűszerkertünk - 2. rész

2019. május 14. 07:37

Hogyan nevelhetünk egészséges fűszernövényeket a saját kertünkben vagy konyhánkban? Mit kívánnak a gyönyörű virágokat hozó fűszernövények? Íme a zsálya, a borsikafű és a levendula!

A kert nem szomjas – csak rosszul locsolja

2026. június 4. 05:40

Sokszor nem az a probléma, hogy túl kevés vizet kap a kert, hanem az, hogy rossz módon kapja a kijuttatott vízmennyiséget.

Hová tűnik a mulcs a kertben?

2024. október 31. 12:10

A legtöbb kerttulajdonos bosszankodott már azon, hogy a drága mulcsnak lassan nyoma sem marad, rendszeresen pótolni kell. De vajon baj ez?