Agrárközélet

Kitüntetést kapott Kurucz Miklós kollégánk

Agrofórum Online

A Kovács Béla díjat munkássága elismeréseként Kurucz Miklós kollégánknak Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter adta át.

Lapunk állandó szerzője neves kitüntetésben részesült október 23-a alkalmából. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az FM Darányi Ignác termében adta át Kurucz Miklós kollégánknak munkássága elismeréseként a Kovács Béla díjat.

Kurucz Miklós a minisztérium főmunkatársaként, majd osztályvezetőként a magántulajdonon alapuló háztáji és kisegítő gazdaságok termelésének fellendítését, megerősítését, az államigazgatás integrátori hálózatának szervezését végezte, a termelők eredményesebb munkáját elősegítő új típusú szövetkezeti formák elterjesztésének kezdeményezésével (1985–1991, MÉM-FM).

Térség-, majd vidékfejlesztési feladatokkal, szövetkezeti és gazdaköri ügyekkel foglalkozott, a falusi turizmus újrahonosításában vállalt részt (1991–2014).

Majdnem két évtizeden keresztül számos előadást tartott időszerű témákban. Az MTV „Gazdaképző” című műsorában (1992–1999) kiemelten a vállalkozásokkal kapcsolatos ismereteket mutatta be.

Fotó: Földművelésügyi Minisztérium

Az Agrofórum mezőgazdasági szaklapban (2004 óta), a Jegyzet gazdálkodóknak c. rovatban az aktuális agrárpolitika és környezetvédelem ismertetése, valamint az Agrármúltunk nagyjai rovatban jeles személyiségekről való megemlékezés tartozik a feladatai közé, amelyeket magas szakmai színvonalon és igényességgel lát el.

Több mint kétszáz szakcikk szerzője, számos ismeretterjesztő műsor (TV, rádió) anyagának szakírója, prezentálója.

Munkatársunknak örömmel gratulálunk, és a kitüntetés alkalmából vele készített interjút a decemberi lapszámunkban olvashatják.

(Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Sajnálatos, de ez az élelmiszeripar jövője

2024. december 28. 14:10

Az ipari mezőgazdaság jövője lehetőségeket és egyben komoly kihívásokat teremt az élelmiszer-termelés és a klímavédelem metszéspontjában.

Idén is díjazták a női gazdálkodókat

2022. április 23. 09:55

A Corteva Agriscience által kezdeményezett program a női gazdálkodók képzését és fenntartható mezőgazdasági törekvéseiket támogatja.

Dr. Aponyi Lajos az év növényvédelmi szakembere

2023. február 20. 18:18

Rangos elismerést vehetett át a napokban Dr. Aponyi Lajos, növényorvos, az Agrofórum Online növényvédelmi előrejezés rovatvezetője.

Már 600 kilométer hatótávolságú a hidrogéntüzelőanyag-cellás Toyota pickup

2024. április 2. 10:10

A brit gépészmérnöki intézet az év legfontosabb autóipari fejlesztésének járó kitüntetésben részesítette a Toyota egyik projektjét.

125 éves a magyar növényfajta-kísérlet - jubileumi konferencia a Vajdahunyadvárban

2017. október 8. 07:20

A jeles évfordulóról jubileumi ünnepségsorozat keretében emlékezik meg a szakma.