Agrárközélet

Kiugróan emelkedett az agrártermékek termelői ára

MTI

A januári 8,3 százalék után februárban 7,7 százalékkal volt magasabb a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára, mint egy évvel azelőtt, így az első két hónap átlagában 8,0 százalékkal emelkedett az agrártermékek termelői ára. Hat éve, 2013 elején volt legutóbb ennél nagyobb az áremelkedés üteme, míg tavaly az egész évben és az első két hónapban is egyformán 2,7 százalékos volt a mezőgazdasági termékek termelői árának emelkedése - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján elérhető adatokból.

Az árak szárnyalását a növénytermesztési és kertészeti termékek februárban és az év első két hónapjában egyaránt 13,1 százalékos drágulása okozta, az élő állatok és állati termékek árszintje tavaly márciusban emelkedett éves összevetésben utoljára, idén februárban 1,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

A gabonafélék átlagosan 15,5 százalékkal voltak drágábbak februárban az egy évvel korábbinál, ezen belül azonban a búza 24,9 százalékkal, a kukorica viszont csak 3,9 százalékkal került többe.

A növényi termékek áremelkedését leginkább a burgonya árának 89,2 százalékos és a zöldségfélék átlagosan 50,0 százalékos drágulása okozta. A vöröshagyma ára több mint duplájára, 101,5 százalékkal emelkedett, a sárgarépa 80,1 százalékkal, a fejes káposzta 113,7 százalékkal drágult. Ehhez képest szinte mérsékeltnek tűnik a karfiol 59,2 százalékos, paradicsom 44,6 százalékos, az uborka 26,4, a fejes saláta 26,0 százalékos éves áremelkedése.

A gyümölcsök ára ugyanakkor 18,8 százalékkal csökkent tavaly februárhoz képest, az alma 22,4, a körte 1,9 százalékkal olcsóbb, mint tavaly februárban volt.

A vágóállatok felvásárlási árának csökkenését a sertések árának 3,4 százalékos és a vágómarha árának 9,1 százalékos visszaesése idézte elő. A baromfi szerény 0,6 százalékkal drágult, a tyúk és a pulyka ára 1,8 százalékkal emelkedett, az élő kacsa és a liba viszont 1,7, illetve 3,8 százalékkal olcsóbb lett tavaly február óta.

Az állati termékek átlagos árcsökkenését a tojás ára okozta 12,6 százalékos mérséklődésével a tavaly februári magas bázishoz képest, amikor 21,6 százalékkal volt egy évvel korábbi árszintje felett. A tej felvásárlási ára a tavaly február szinten maradt – derül ki a KSH adataiból.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Újra 200 ezer felett a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma

2021. december 3. 07:02

A KSH szezonálisan kiigazított idősora szerint a mezőgazdaságban 203,8 ezer volt a harmadik negyedéves foglalkoztatotti szám.

Csökkent a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma

2021. április 30. 05:47

Az idei esztendő első negyedévében 203 ezren dolgoztak a mezőgazdaságban Magyarországon, ez mintegy 9600 fővel kevesebb, mint 2020 utolsó negyedévében.

Alacsony a hazai munkaerő termelékenysége az agráriumban

2022. augusztus 30. 08:03

A hazai munkaerő termelékenysége az egyik legalacsonyabb a nagyobb mezőgazdasági kibocsátó uniós tagországok között.

Az élelmiszerek 3,2 százalékkal drágultak egy év alatt

2021. július 10. 14:29

2021. január–júniusban az előző év azonos időszakához képest a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,2%-kal, a nyugdíjas háztartások körében 3,8%-kal emelkedtek.