25℃ 17℃
június 17. Laura, Alida, Alina, Szabolcs, Adolf, Bató
Agrárközélet

Komoly bajban a kávézólánc

Agrofórum Online

Újabb tőzsdei tagság elvesztéséről szóló figyelmeztetést kapott a Luckin Coffee. A kínai vállalat a Nasdaq-tól kapott újabb értesítést a tőzsdei tagságának megvonásáról.

Erre azt követően került sor, hogy a pénzügyi kimutatásainak meghamisítása kapcsán botrányba keveredett vállalat nem tett eleget az adatszolgáltatási szabályoknak, és nem publikálta június 17-ig az éves beszámolóját. A Luckin Coffee korábban május közepén is kapott a Nasdaq-tól értesítést miszerint eltávolítanák a vállalat részvényeit a tőzsdéről. Akkor a pénzügyi adatok meghamisításával és a hamisítás részleteinek közzétételének hiányával indokolta a kizárást a Nasdaq – húzta alá az Equilor Befektetési Zrt.

A vállalat menedzsmentje hozzátette, hogy rendületlenül dolgoznak, hogy minél hamarabb közzétegyék az éves jelentésüket, ugyanakkor az új típusú koronavírus-járvány és a botrányt követő belső vizsgálatok jelentősen lassították ezt a folyamatot. A hír hatására tegnap 12,3 százalékot esett a vállalat részvényeinek árfolyama.

A 2017-ben alapított és tavaly májusban az amerikai tőzsdére bevezetett Luckin Coffee egyébként arra építi piaci stratégiáját, hogy jelentős mértékben növekszik a kínai kávéfogyasztás.

Kiemelt kép: luckincoffee.com

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Éleződik a Kína és Ausztrália közötti feszültség

2020. november 30. 06:34

A feszültség Ausztrália és Kína között még a koronavírus eredetéről pattant ki. Ausztrália globális vizsgálatot kért legnagyobb kereskedelmi partnere ellen.

Kiújultak a kereskedelmi feszültségek

2020. május 2. 15:17

Egyre inkább úgy tűnik, hogy nehéz lesz visszaállítani a húsfeldolgozás szintén a korábban megszokott szintre.

Megjelent Kína első mesterséges intelligenciával rendelkező 5G mezőgazdasági robotja

2022. november 4. 09:27

Kína első mesterséges intelligenciával rendelkező mezőgazdasági robotja hivatalosan is megkezdte az éjjel-nappal tartó felügyeletet a Kínai-Izraeli Bemutatófarm intelligens zöldség- és gyümölcsházában.

UV-B sugárzás okozta változások a szőlőlevélben

2021. február 19. 07:37

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy az UV-sugárzás, különösen az UV-B, javítja a növények hidegtűrését, betegséggel szembeni ellenállóságát és a száraz körülmények elviselését.