15℃ 2℃
március 7. Tamás, Perpétua, Felicitász
Agrárközélet

Korrupcióval vádolják az ukrán mezőgazdasági minisztert

Agrofórum Online

Az ukrán bíróság április 26-án, pénteken elrendelte Mikola Szolszkij mezőgazdasági miniszter őrizetbe vételét, mert állítólag részt vett mintegy 7 millió dollár értékű, állami tulajdonban lévő földterület illegális megszerzésében.

Mikola Szolszkij tagadja a vádakat, amelyek a 2017–2021-es időszakra vonatkoznak. Szolszkij mezőgazdasági miniszterként 2022 márciusában kezdett dolgozni. A bíró 75,7 millió hrivnya (1,9 millió dollár) összegű óvadékot állapított meg.

Mikola Szolszkij csütörtökön nyújtotta be lemondólevelét, de gyakorlatilag addig marad posztján, amíg a parlament el nem fogadja kérelmét. Volodimir Zelenszkij elnök alatt Mikola Szolszkij az első ismert miniszter, akit korrupciós ügyben gyanúsítottnak neveztek.

Június 24-ig őrizetben

A bíró közölte, hogy Mikola Szolszkijt június 24-ig őrizetben tartják. Az ügyészek a csütörtöki bírósági tárgyaláson azt mondták, hogy ha megállnak az ellene felhozott vádak, a miniszter 12 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Mikola Szolszkij nem reagált az üggyel kapcsolatos kérdésekre.

A 44 éves Mikola Szolszkij állt Ukrajna azon erőfeszítéseinek középpontjában, hogy fenntartsa és folyamatosan működtesse gabonaiparát. Oroszország a teljes körű inváziójával ugyanis elzárta a fekete-tengeri exportútvonalakat, teleszórta taposóaknákkal a szántókat, és elfoglalta a mezőgazdasági területek egy részét. Szintén fontos szerepe volt a miniszternek az Európai Unióba belépéssel kapcsolatos tárgyalásokban.

Trükkös földszerzés

A Nemzeti Korrupcióellenes Iroda közölte, hogy 291 millió hrivnya (7,35 millió dollár) értékű állami föld megszerzésével vádolják Szolszkijt, és 190 millió hrivnya értékben próbált földet szerezni.

A vádak szerint a földet illegálisan vették el két állami cégtől, és háborús veteránoknak adták át azzal a feltétellel, hogy bérbe adják néhány magáncégnek – közölte az ügyész. Mikola Szolszkij és ügyvédje a csütörtöki meghallgatáson azt mondta, hogy nem vett részt ilyen programban.

Zéró tolerancia a korrupcióval szemben

Egy jelentős ukrán mezőgazdasági szervezet sem kívánta kommentálni a Mikola Szolszkij őrizetbe vételére vonatkozó döntést, amikor a Reuters hírügynökség megkereste őket.

Volodimir Zelenszkij megpróbálja a zéró tolerancia elvét képviselni a korrupció kapcsán. Tavaly leváltotta a védelmi miniszterét, miután a védelmi minisztériumra vonatkozó vádak merültek fel.

Kép: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Az ukrán napraforgó hiánya áldás lehet az olívaolaj számára

2022. március 23. 12:04

Még azután is, hogy a spanyol szupermarketek személyenként néhány palackra korlátozták a napraforgóolaj vásárlását, a polcok kiürültek.

Ukrajna búzatermése 12 éves mélypontra süllyedhet 2024-ben

2023. december 16. 11:10

Ukrajnában az elmúlt 12 év legkisebb búzatermését takaríthatják be jövő nyáron, mivel a háború sújtotta gabonaexportáló országban tovább csökken a vetésterület – közölte az Argus Media.

Több mint 50 milliárd dollár az ukrán mezőgazdaság háborús kára

2024. augusztus 4. 10:40

Az átfogó támadás kezdete óta az ukrán mezőgazdasági vállalkozások összesen több mint 50 milliárd dollárnyi kárt szenvedtek el.

Ukrajna gabonatermése 34 millió tonnára csökkenhet

2023. március 12. 08:03

A terméscsökkenés okai között szerepel az összes vetésterület csökkenése, a termésszerkezet változása és a termésátlag csökkenése.