15℃ 6℃
május 9. Gergely, Katinka, Alberta, Édua
Agrárközélet

Magyar oltóanyaggyártó-beruházás valósulhat meg Mongóliában

MTI

A magyar kormány 57 millió dolláros oltóanyaggyártó-beruházásról kötött megállapodást Mongóliában, az Eximbank pedig 46 millió dolláros hitelkeretet nyitott annak támogatására, hogy a korábban már komoly piaci tapasztalatra szert tett magyar vízgazdálkodási és bányaipari cégek még nagyobb piaci részesedést tudjanak szerezni az ázsiai országban - közölte az Ulánbátorban tárgyaló Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön telefonon az MTI-vel.

A kormány keleti nyitás stratégiájának köszönhetően a vállalatok egyre több piacon tudnak megjelenni a Magyarországtól keletre eső világrészben – állapította meg a miniszter.

„A keleti nyitás stratégia keretében különösen figyelnünk kell Mongóliára, amely jelenleg a legnagyobb gazdasági növekedést produkálja Ázsiában. Gazdasága rendkívül nyitott, és a magyarokat nagy szeretettel, szívesen fogadják itt” – tette hozzá.

Ennek az az oka – magyarázta -, hogy Magyarország a világon hetedikként ismerte el Mongólia függetlenségét, és immár 70 éve tart fenn vele diplomáciai kapcsolatot. Erre a történelmi kapcsolatra alapozva Budapest most úgy döntött, hogy megnöveli a magyar cégeknek adandó támogatást megjelenésük és sikerük érdekében a jó kilátásokkal bíztató mongol piacon – mondta.

A kormányközi megállapodás értelmében – amelyet Szijjártó Péter Szángín Szájd Hurelbatar pénzügyminiszterrel írt alá – Magyarország egy 57 millió dolláros kötött segélyhitelprogram keretében forrást biztosít ahhoz, hogy magyar cégek felépítsék Mongólia legnagyobb állativakcina gyárát, amelyet magyar technológiával szerelnek fel. Ez azt jelenti, hogy a mongóliai állatállomány beoltásához szükséges oltóanyagokat ebben az új gyárban fogják előállítani – jelentette ki a miniszter.

„A keleti nyitás stratégia tehát abban segíti a magyar vállalatokat, hogy Magyarország mellett külföldön is be tudjanak fektetni, és az ott előállított profitot hazahozva, alá tudják vele támasztani a magyar gazdaság további növekedését” – mondta Szijjártó Péter, aki Ulánbátorban találkozott Damdín Cogtbatar külügyminiszterrel, Csultem Ulán mezőgazdasági miniszterrel, és hivatalában fogadta őt Kaltma Battulga köztársasági elnök is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Crister Stark kiemelkedő munkájáért érdemrendet kapott

2025. május 6. 14:10

Crister Starkot, a svéd ipar és a mezőgazdaság érdekében tett kiemelkedő munkájáért, Svédország egyik legrangosabb kitüntetésével díjazták.

Új szintre lép az agrárszakmai tudásátadás

2025. április 26. 16:10

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. az Agrárminisztérium támogatásával új, digitális alapú tananyagokat jelentetett meg az agrárszakoktatás korszerűsítésére.

Emlékmorzsák Farády Lászlóról: búcsú egy kivételes embertől

2025. március 24. 17:10

A megemlékezést március 23-án, vasárnap délelőtt tartották a Turisztikai Központban, ahol több tucatnyi résztvevő idézte fel közös emlékeit.

Géntechnológia: EU-megállapodás a küszöbön

2025. március 9. 08:10

Az Európai Unió egyre közelebb kerül ahhoz, hogy közös álláspontot alakítson ki az új növénynemesítési technológiák (NZT) szabályozásáról.

Élelmiszeripari beruházásba kezd a Nestlé Ukrajnában

2022. december 18. 14:17

A Nestlé 1500 új munkahely létrehozását tervezi a Volyn régióban található szmolyhivi új gyártóüzemben.

Egyre több a beruházás a hazai mezőgazdaságban

2018. április 26. 11:11

Bár a beruházásokat még mindig saját forrásból valósítja meg a legtöbb gazdálkodó, az elmúlt évben duplájukra emelkedtek a banki hitelből finanszírozott fejlesztések.

Okoskert létesül Magyarországon, online figyelhető majd a működése

2025. február 9. 08:10

A magaságyásokat digitális távfelügyeleti rendszer, időjárásmonitoring-állomás által vezérelt öntözőrendszer, csapadékgyűjtő rendszer és komposztálóegységek egészítik ki.

OTP Agrár: új konstrukcióval segítik a gazdákat

2019. augusztus 30. 11:21

Az agrárium tartós fejlődésének, jövedelmezősége növekedésének alapfeltétele a termelékenység javulása, ennek kialakításában pedig kulcsfontosságú szerepet játszik az elmúlt években felpörgött agrárhitelezés.