Agrárközélet

Magyar sportlovak versenyezhetnek Kínában

Külgazdasági és Külügyminisztérium

Kiemelt újságírói érdeklődés mellett, 2019. október 18-án megérkezett Budapestről Sanghajba az első 15 magyar versenylovat szállító repülőgép.

A Sanghaji Lovassport Szövetség és a Magyar Lovassport Szövetség még 2018 novemberében, az első China International Import Expo (CIIE) során kötött együttműködési megállapodást. A versenylovak ennek keretében kerültek új tulajdonosaikhoz. A lovak 30 napos karantént követően kezdhetik meg a versenyeket Kínában. A lovak értékesítése annak az együttműködésnek az első eleme, melyet a felek tervei szerint több területet is értintő szakmai együttműködés és újabb lovak szállítása követ.

Dr. Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa a tavalyi aláíráson is részt vett. Most úgy nyilatkozott:

„Németország és Hollandia, a két sportlótenyésztő nagyhatalom után, már Magyarország is megjelent a kínai piacon. A világ legnépesebb országában egyre népszerűbbek a lovas sportok. Jelentős fizetőképes kereslet van tehát a távol-keleti országban. Ez Magyarország számára azért is fontos, mert ezen a területen is fel tudunk zárkózni a világ élvonalához”. A külső piacok fejlesztéséért és koordinálásáért felelős miniszteri biztos hozzátette: „Az együttműködés egyik célja magyar sportlovak kínai piacon történő értékesítésének támogatása, mely hosszú távon is garantálja, hogy a kínai versenyló génállomány egészséges legyen, az elvárásoknak megfelelő módon frissüljön, valamint rendszeres szakmai tapasztalatcsere induljon el a felek között.”

Az együttműködés másik fontos célja – tette hozzá Budai Gyula-, hogy a lovassporthoz szorosan kapcsolódó társterületeken (mint például lovak belovaglása, lovas edzők képzése, szakállatorvosi képzés, lovasturizmus) is kialakuljon szakmai együttműködés az illetékes intézmények között.

Magyar oldalról a Nemzeti Lovarda vesz részt a lovak kiválogatásában és az egészségügyi felkészítésben, kínai oldalról pedig a Sanghaji Lovasközpont biztosítja, hogy a lovak megfelelően képzett gazdákhoz kerüljenek.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Földet kínál az állam: több mint 13 ezer hektár árverésen

2025. május 30. 13:10

Árverésen értékesíti az állam az érintett földrészleteket. A cél: a helyben élő gazdák földhöz juttatása, stabil birtokviszonyokkal.

Alkotópályázatot hirdetnek a magyar szöcskeegérről

2025. május 29. 14:10

Gyerekeknek és felnőtteknek is szóló kreatív pályázatok indultak a 2025-ös Év Emlőse, a magyar szöcskeegér témájában.

Nemzetstratégiai kérdés a méhészet támogatása

2025. május 21. 11:10

Több tízmilliárd forintnyi támogatás segíti a hazai méhészeket 2027-ig. A cél: a méhtartás fenntartása és a beporzók védelme.

Bánki H. Dezső kapta idén a Vetőmag Szövetség-díjat

2025. május 19. 16:08

A Vetőmag Szövetség-díjat idén Bánki H. Dezső kapta, aki évtizedeken át meghatározó szereplője volt a hazai vetőmagágazatnak.

Állatokat mentenek ki a Duna-szigetről a gazdálkodók

2024. január 15. 16:10

Szerb gazdák és tisztviselők küzdenek az egyik Duna-szigeten rekedt tucatnyi éhező ló és szarvasmarha megmentéséért.

Számadó csikós, Junior Prima díjjal

2023. január 17. 09:48

Nem akarok késni, hiszen elfoglalt személyhez igyekszem, olyanhoz, aki szigorúan tartja magát a megbeszéltekhez. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen ő nem más, mint Kosina Péter, csikós számadó, pusztai ember.

Jön a tél, a lovaknak is szükségük van az extra gondoskodásra

2024. november 4. 14:40

Bár a lovak nagytermetűek, így csak nagyon ritkán fáznak, több takarmányra, friss vízre és alkalmanként némi melegítésre is szükségük lesz.

Felvennék a lipicailó-tenyésztést a világörökségi listára

2020. március 30. 09:17

A lipicai lovakat Ausztriában, Szlovéniában, Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában, Magyarországon, Szlovákiában, Olaszországban és Romániában is tenyésztik.