Állattenyésztés

Adhatjuk-e az elaggott karácsonyfát a lovaknak?

Agrofórum Online

Sok lótulajdonos teszi fel magának a kérdést, hogy januárban megetetheti-e négylábú barátaival a régi karácsonyfát, vagy kiteheti-e a karámba, hogy játszhassanak vele.

Bár sok esetben nem okoz ezzel látható bajt, mégis azt tanácsoljuk, hogy más finomságokkal kényeztessék kedvenceiket. Ugyanis minden tűlevelű tartalmaz olyan anyagokat, amelyek nagy mennyiségben károsak lehetnek a lovakra.

A terpentin és a csersav is mérgező

A lovak a fenyőfélék megrágásával terpentinolajat fogyasztanak, ami általában a törzsből kifolyó, ragadós, nyúlós, gyantás lé, balzsam. A fenyőfák a sebzéseket ezzel zárják el a mikroorganizmusok elől, illetve akadályozták meg, hogy nedvességet veszítsenek. Az emberek pedig gyógyszerek alkotóelemeként vagy alkoholos italok hamisítására használták, de bőrrel érintkezve és lenyelve is mérgező. Nem csoda, hogy a lovak gyomornyálkahártyáját is irritálja.

A tűlevelű fákban tannin, magyarul csersav is van. A növények azért termelik, mert kellemetlen íze segít őket megvédeni őket attól, hogy az állatok elfogyasszák, tehát egyfajta inszekticidként működnek. A csersav azonban a vemhes kancák vetélését okozhatja. Ezek az összetevők ráadásul állítólag szűkítik a légutakat és légzési nehézségeket okoznak a lovaknál, sőt akut mérgezés is előfordulhat, központi idegrendszeri zavarokkal és gyomor-bélrendszeri gyulladással. Legrosszabb esetben kólika és vesekárosodás is előfordulhat.

Nem mindegy, mennyi fogyott

Egy-két rágás majdnem biztosan nem okoz bajt, probléma akkor fordulhat elő, ha folyamatosan hozzájutnak tűlevelű növényekhez az állatok. Az egyébként is kólikára hajlamos és allergiás lovak valószínűleg érzékenyebben reagálnak. Mivel ezzel kapcsolatos kísérletek nincsenek, azt sem lehet tudni, mennyi a veszélyes mennyiség, ezért a díszeitől megfosztott karácsonyfát inkább ne adjuk a lovaknak. A legjobb a szokásos időben kitenni, amikor a zöldhulladékkal azt is elviszik. Így biztosított az újrahasznosítása is.

Ugyanez vonatkozik az adventi koszorúkra is, amelyeknek gyakori díszítőeleme a tiszafa, az egyik legmérgezőbb dísznövényünk.

Fotó Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megmenthető az aszályban kisült és megdőlt kukorica ezzel az ősi módszerrel

2026. október 16. 09:10

Kevesen gondolnák, hogy az aszály miatt hasznavehetetlenné vált kukoricaállomány állatokkal való lelegeltetése rengeteg előnnyel jár.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Kehesség, azaz lóasztma elleni tippek télen

2026. február 15. 14:10

Köhögés, légszomj, teljesítménycsökkenés. Ezek a jellemzői a lóasztmának, aminek tünetei télen nagyobb valószínűséggel jelentkeznek.

Két Pest megyei lónál is kimutatták a fertőző kevésvérűséget

2019. november 27. 09:03

Megelőző vakcinázás/oltás és a fertőzött állatok gyógykezelése jelenleg nem lehetséges, ezért nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre.

A szarvasmarhák után a lovaknál is megjelent a Shamonda-vírus

2026. szeptember 10. 14:10

A Shamonda-vírusról eddig főként szarvasmarhák kapcsán lehetett hallani, most azonban lovakban is kimutatták. A fertőzés súlyos idegrendszeri tünetekkel járhat.

Szerves trágya: melyik a legjobb, ha a növényeket a kertben táplálni akarjuk?

2023. augusztus 25. 11:40

De honnan szerezzünk szerves trágyát? Mert ugye itt rögtön jön a kérdés: saját szerves trágya? Bio vásárolt? Intenzív állattartó telepről kerüljön a kertbe? Ezek mind olyan kérdések, amit már a legelején érdemes tisztázni.