Agrárközélet

Magyar-ukrán mezőgazdasági fórum rendezését javasolja az FM

Agrofórum Online

A két ország agrár- és élelmiszeripari szektorban érdekelt üzletemberei jövőre egy mezőgazdasági fórum keretében találkozhassanak.

A magyar-ukrán együttműködés fejlesztésére a Földművelésügyi Minisztérium (FM) támogatja, hogy a két ország agrár- és élelmiszeripari szektorban érdekelt üzletemberei jövőre egy mezőgazdasági fórum keretében találkozhassanak – közölte a tárca pénteken az MTI-vel, miután Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter fogadta Ljuba Nepopot, Ukrajna magyarországi nagykövetét.

A közlemény szerint a fórumon résztvevő munkacsoportok szakértői egyeztetései további lendületet adhatnak az állategészségügyi és a vetőmagokhoz kötődő együttműködésnek, növekedhetnek az élelmiszeripari beruházások és a magasabb feldolgozottságú állati termékek exportja.

A két ország között számos környezetvédelmi témában is erős az együttműködés szakértői szinten, így a tárcavezető jelezte, hogy ebben a témában azt javasolja 2016-ban vagy 2017 elején szervezzenek a bizottsági szintű egyeztetést – írták. Mint írták, kiemelkedő jelentőséggel bír a két ország határmenti régiói közötti kapcsolatok erősítése a környezet- és természetvédelem területén, különösen a tiszai PET-palack szennyezések és a szennyvíztisztítás, valamint a szennyvíziszap feldolgozás megoldásában.

Az FM közleménye szerint Ukrajnában a mezőgazdaság a lakosság körülbelül 25 százalékát foglalkoztatja, az ország jelentős felvevőpiaca is a magyar élelmiszeripari termékeknek. Az idén és jövőre várhatóan meginduló növekedés lehetőséget teremthet a magyar élelmiszergazdaság számára, a konfliktus előtti szintű kereskedelem visszaállítására – áll a tárca közleményében.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Figyelő: Nagy István lesz az új földművelésügyi miniszter

2018. április 26. 07:16

A Figyelő információi szerint szinte végleges a negyedik Orbán-kormány minisztereinek névsora, eszerint földművelésügyi miniszternek Nagy Istvánt kérte fel Orbán Viktor.

Bízzanak a jövőben! - üzeni Tóth Katalin helyettes államtitkár a határon túli gazdáknak

2018. január 20. 12:51

Orientálni szeretnék a határon túli gazdákat a tudatosabb gazdálkodás irányába, valamint a lehetőségeik, az adottságaik, a specialitásaik jobb kihasználására.

Egységesítik a termények mintavételi eljárását

2016. november 2. 10:57

Miniszteri rendeletben szabályozná a termények átvételéhez kapcsolódó mintavételi eljárás szabályait a Földművelésügyi Minisztérium.

Decemberben rendezik meg a 2016. évi Szója Fórumot

2016. október 19. 14:50

2016. december 8-án, csütörtökön rendezik meg a Szója Fórumot Budapesten,a Vajdahunyadvárban.