Agrárközélet

Május közepéig lehet pályázni biztosítási díjtámogatásra

MTI

Május 15-ig pályázhatnak a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatásra a gazdálkodók, ezt követően június 9-ig a benyújtott kérelmek támogatási összege munkanaponként 1 százalékkal csökken - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) csütörtökön az MTI-vel.

Már megnyílt az egységes kérelem (EK) kitöltési felülete, ezzel lehetővé vált a biztosítási díjtámogatás igénylése is. Az eddigi 30 százalék helyett idén már a 20 százalékot meghaladó mértékű hozamcsökkenést okozó éghajlati jelenségek esetén is segít a díjtámogatott biztosítás, illetve a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 65 százaléka helyett annak 70 százalékára nőtt.

A támogatás forrásösszege 2018-tól 5 milliárd forint. Amennyiben az igények meghaladják a rendelkezésre álló keretet, a támogatási összeget arányosan csökkentik – tették hozzá.

Az egységes kárenyhítő alapból csak azok a termelők jogosultak a megítélt kárenyhítő juttatás teljes összegére, akik rendelkeznek a hozamérték legalább 50 százalékára vonatkozó mezőgazdasági biztosítási szerződéssel, amit díjtámogatott mezőgazdasági biztosítással is teljesíthetnek. Megfelelő biztosítás hiányában az egyébként járó kárenyhítő juttatásnak csak a felére jogosultak. A biztosítás hiányában nem kifizethető összeg 2018-ban közel 3 milliárd forintra rúgott az Államkincstár és Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) adatai alapján.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Startol az egységes kérelem beadása - más lesz ez most a COVID miatt

2020. április 6. 06:37

A járványügyi helyzet miatt talán a megszokottnál is nagyobb fejtörést fog okozni az egységes kérelem beadása, főleg azoknak a gazdálkodóknak, akik nincsenek informatikai eszközök és tudás birtokában. Sokan hozzászoktak ahhoz is, hogy ezzel a falugazdász irodát keresik fel, ám idén másképpen kell ehhez is hozzáállni.

Ne bízza az időjárásra munkája gyümölcsét!

2020. május 5. 09:57

A gazdálkodók munkáját évről évre egyre több veszély fenyegeti, ezek közül leginkább ki kell emelnünk a szélsőséges időjárást, amelyet már idén is megtapasztalhattunk, hisz a március utolsó hetében és április első napjaiban az egész országra kiterjedő fagy jelentős károkat okozott elsősorban a kertészeti kultúrákban, különösen a gyümölcstermesztésben. A fagyok után a következő károsító tényező az aszály lehet, amely hátráltatja a vetések kelését, fejlődését.

Ma éjfélig adható be szankciómentesen az egységes kérelem

2018. május 15. 06:58

A már meglévő területeire mindenképp igényeljen éjfélig, pontosítással, módosítással lehet élni még szankciómentesen további két hétig.

Kárbejelentési szabályok az egységes kérelem benyújtási időszaka alatt

2019. április 14. 09:33

A 27/2014. (XI. 25.) FM rendelet lehetővé teszi azt, hogy az április 1. után észlelt káreseményeket az egységes kérelem szankciómentes benyújtására előírt határidő utolsó napjáig be lehet jelenteni az EK-felületen.