Agrárközélet

Másfél hónapja hőhullám és aszály uralkodik Skandináviában

Syngenta blog

Az északi sarkkör fölött, Lappföldön 33 fokot is mértek a múlt héten, amikor Svédországban a villámlás 35 helyen felgyújtotta a ropogósra száradt fenyőerdőket. Stockholm nemzetközi segítséget kért, és még Olaszország is küldött tűzoltó helikoptereket a térségbe.

A száraz tavasz után a norvég, svéd, dán és finn mezőgazdaság nagyon megsínyli a természet felfordulását és farmerek százait fenyegeti a csőd. Finnország gabonatermése valószínűleg akár 30 százalékkal is kevesebb lehet, mint tavaly, Dániában pedig a mezőgazdasági tárca csaknem 600 millió euró értékű kárral számol.

A svéd Gustavson család a több mint száz tejelő tehenét a télire takarmánnyal kénytelen etetni, hogy életben tartsák őket, mert a legelőkön hetek óta nem nő a fű.

Idén ugyanis a szokásos csapadékmennyiség csupán 12 százalékát kapta az ország. A takarmány hiánya már több tehenészetet arra kényszerített, hogy állományuk nagy részét a vágóhídra küldjék. Mivel május eleje óta nem esett eső, a svéd gabonatermés legalább ötven százalékkal lesz kevesebb a sokéves átlagnál, a mezőgazdaság vesztesége pedig legalább 782 millió euróra rúg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Négy tonna feletti hektáronkénti napraforgótermés? Nem elérhetetlen!

2019. február 13. 10:18

A napraforgó vetőmagpiac vezető agrárvállalatának szakértői szerint a jelenlegi kedvezőbb felvásárlási ár miatt idén emelkedni fog a magasolajsavas napraforgó aránya.

Megvétózták az olaszok egy vetőmagtermelő kínai kézbe kerülését

2021. október 28. 05:17

Róma 2012 óta eddig négyszer használta fel speciális eszközeit arra, hogy megakadályozza a külföldi érdekeltségű cégek terjeszkedését Olaszországban.

Csúcsgenetika az Express® technológiában is – SUMAN HTS

2020. február 3. 07:55

A Syngenta az idei évben az Express® toleráns szegmensét újítja meg a Suman HTS hibriddel, mely a méltán elismert NK Kondi hibridünk Express® toleráns változata.

Heti Fórum: Beszéljünk a búza és árpa levélbetegségeiről! II. rész

2021. február 17. 07:38

Az áttelelő gabonatáblák fejtrágyázását követően a betegségekre siklik a gazda szeme. A különböző levélfoltosságok, a rozsdák várható megjelenésére a csapadékos időjárás miatt is érdemes felkészülni. Milyen hatóanyagokkal tudnak a termelők védekezni ezek ellen? Mit kell megfontolni a megfelelő szer kiválasztásánál?