Agrárközélet

Megkezdték a területalapú támogatások utalását a gazdáknak

Agrofórum Online

Az első ütemben 102 ezer kérelmezőhöz juttatnak el 47 milliárd forintot meghaladó összeget.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elindította a területalapú támogatások és a különleges tejtámogatások elektronikus utalási rendszerét csütörtökön a komáromi Solum Zrt.-nél tartott sajtótájékoztatón, az első ütemben 102 ezer kérelmezőhöz juttatnak el 47 milliárd forintot meghaladó összeget.

A miniszter elmondta, az utalások második ütemében, a következő hetekben további 50 ezer ügyfél kapja meg a támogatást, közel 80 milliárd forint értékben.

Fazekas Sándor emlékeztetett arra, hogy a hosszú ideje tartó csökkenés után 2012-ben nőtt először a területalapú támogatást igénylők száma, az idén összesen 180 ezer kérelmet nyújtottak be. A most elutalt összeg a teljes területalapú támogatás 50 százalékát kitevő előleg, amely a gazdáknak megkönnyíti az őszi munkák elvégzését.

A benyújtott kérelmek több mint fele a dél-alföldi és az észak-alföldi régióból érkezett. A fajlagos támogatási összeg az elmúlt hét évben több mint a duplájára nőtt.

Czerván György, a minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára elmondta, az idén már nem kellett Brüsszeltől engedélyt kérni az előleg folyósítására, mert 2014-től a kifizetés nemzeti hatáskörbe került.

Az unió közös agrárpolitikára fordított költségvetése 11 százalékkal csökkent, eközben a Magyarország agrár- és vidékfejlesztésre hét év alatt 1,9 milliárd euróval többet kap a közösség forrásaiból.

Az államtitkár a vetési munkákkal kapcsolatban felhívta a gazdálkodók figyelmét, hogy a zöldítési támogatás egyik feltétele a megfelelő vetésforgó alkalmazása. Tíz hektáros terület alatt elég egyfajta növényt termelni, 10 és 30 hektár között legalább kétféle, 30 hektár fölött legalább háromféle kultúrát kell termeszteni.

Czerván György elmondta, 2015 és 2020 között az állattenyészetési ágazat támogatására 212 milliárd forint további támogatást terveznek a magyar költségvetés forrásaiból.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Zajlik a harc az agrárpénzek megtartásáért

2019. március 26. 09:43

A Kormány az uniós költségvetési tárgyalások kezdetétől világossá tette, hogy kiáll a gazdákat megillető támogatások védelméért. Elfogadhatatlan, hogy a gazdák helyett más célokra fordítsák az uniós forrásokat.

Több mint 145 millió eurót kap hazánk árvízvédelemre és vízgazdálkodás fejlesztésre

2020. március 18. 08:02

Az Európai Bizottság kedden Magyarország mellett további 6 uniós tagállam - Horvátország, Csehország, Lengyelország, Portugália, Románia és Spanyolország - részére hagyott jóvá összesen több mint 1,4 milliárd eurós támogatást.

Magas adók: meddig tudnak lépést tartani a gazdák?

2023. december 27. 12:40

Több az adó a gázolajra és a traktorokra: a gazdálkodók arra panaszkodnak, hogy a német szövetségi kormány gyengíti „európai versenyképességüket”.

Online elérhető a KAP Stratégiai Terv

2022. december 15. 11:54

A 2022-es év nagy sikere, hogy november 7-én az Európai Bizottság elfogadta Magyarország KAP stratégiai tervét, mely történelmi lehetőséget jelent a magyar vidék és agrárium számára.