Agrárközélet
Agrárközélet

Megváltozott a támogatások számviteli nyilvántartásával foglalkozó jogszabály

Megváltozott a támogatások számviteli nyilvántartásával foglalkozó jogszabály

NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közreműködésének köszönhetően megváltozott a támogatások számviteli nyilvántartásával foglalkozó jogszabály.

2014 előtt lehetősége volt a kettős könyvvezetést választó társaságoknak arra, hogy a beruházási támogatás összegét a tőketartalékba helyezzék, ezért a könyvelők a későbbiekben is ez alapján jártak el. A NAK jelezte – több szakmai szervezettel együtt – az Agrárminisztériumnak, hogy a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet nem engedélyezi a fenti kedvezményes elszámolási lehetőséget, ezért jogszabályi módosítások szükségesek.

A tárca figyelembe vette a javaslatot, amelynek az eredményeként az alábbi változások jelentek meg a Magyar Közlöny 198. számában (AM 55/2019 (XII. 10.):

  • Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában a 2014–2020 programozási időszakban igénybe vett beruházási célú támogatás összegét
    a) kettős könyvvezetésre kötelezett kedvezményezettnek tőketartalékba kell helyezni, majd azt a fenntartási időszak végéig lekötött tartalékban kell kimutatni,
    b) nem kettős könyvvezetésre kötelezett kedvezményezettnek a bevételek között kell elszámolni.
  • Abban az esetben, ha a tőketartalékba helyezett támogatás tekintetében a kedvezményezettnek támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt visszafizetési kötelezettsége keletkezik, a visszafizetett támogatás összegét a tőketartalék terhére – a lekötött tartalék megszüntetése után – kell elszámolni.
  • Azon kedvezményezett szervezetek is alkalmazhatják a most megjelent változásokat, akik a támogatás összegét időközben már elszámolták a bevételeik között.
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egyre nyugtalanabbak az európai gazdák, cselekvésre kényszerítik a döntéshozókat

2024. április 8. 08:10

Az európai döntéshozók visszafogták a természet védelmét szolgáló szabályozásokat, korlátozták a vámmentes ukrán gabona behozatalát, és hatályon kívül helyezték a peszticidek használatát korlátozó új jogszabályt.

Magyar gyűrűs vörös vércsét fotóztak Nigériában

2024. április 7. 12:10

A madarat első éves korában, 2023. szeptember 8-án gyűrűzték a Farmosi Madárvártán.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

AM: rendkívüli támogatást kapnak a kis hentesüzletek

2023. január 9. 08:56

A kormány négy és félmilliárd forinttal támogatja a kis hentesüzleteket - jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Tudjon meg mindent a kölcsönös megfeleltetésről! - 1. rész: Mi fán terem a KM?

2019. december 5. 07:36

A kölcsönös megfeleltetés minden gazdálkodóra vonatkozik, akik tevékenységükhöz támogatást vesznek igénybe a közösségi forrásokból.

Már igényelhető a viharkár miatti jövedelempótló támogatás

2018. február 16. 08:17

A kamara közleménye szerint az érintett termelők a kárt szenvedett fóliasátor egy négyzetméterére számítva legfeljebb kétezer forint támogatásban részesülhetnek.

Még inkább kifizetődőbb lesz a zöldítés! Lesz elég vetőmag 2023-ra? Önökön múlik!

2022. február 18. 09:13

Átalakul a zöldítés és a még inkább kifizetődőbb lesz az agro-ökológiai alapprogram (AÖP) néven beköszönő támogatási rendszer.