Agrárközélet

Megváltozott az ökológiai termelésről és a termékjelölésről szóló uniós rendelet

NAK

2018. május 30-án jelent meg az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/848 számú rendelete az ökológiai termelésről és az ökológiai termékek jelöléséről, valamint a kérdéskört korábban szabályozó 834/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről.

Az ökológiai ágazat lendületesen fejlődik, ezért időről időre szükséges felülvizsgálni a vonatkozó szabályokat. Ennek megfelelően az Európai Bizottság által elvégzett felülvizsgálat szerint az ökológiai termelés uniós jogi keretét fejleszteni kell annak érdekében, hogy szabályai megfeleljenek a fogyasztók magas elvárásainak, és kellően egyértelműek legyenek azok számára, akiket érintenek és egyértelművé kell tenni azon termékek körét, amelyek a rendelet hatálya alá tartoznak.

A rendelet célja, hogy az ökológiai termelés fenntartható fejlődésének és pozitív környezeti hatásainak alapját képezze, és egyúttal garantálja az ökológiai termékek belső piacának hatékony működését és a tisztességes versenyt, segítve ezzel a mezőgazdasági termelőket a tisztességes jövedelem elérésében, biztosítva a fogyasztók bizalmát, védve a fogyasztók érdekeit, valamint előmozdítva a rövid ellátási láncokat és a helyi termelést.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Az ökológiai ágazat jövőjéről

2023. március 5. 07:37

Idén immár negyedik alkalommal rendezte meg az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet az Ökológiai Gazdálkodás – Ágazati Konferenciát.

Miért nem kelendő a biotermék?

2024. szeptember 24. 15:35

A hazai biotermék előállítása, és forgalmazása nem túl zökkenőmentes, hogyha a hazai társadalmi hasznos lecsapódását tekintjük.

Október közepén indul az agrártámogatások előlegfizetése

2023. szeptember 29. 08:10

Az agrártámogatások uniós feltételeinek változása és a piaci nehézségek közepette felértékelődik minden pénzügyi segítség, így az előlegfizetés feltételeinek megteremtése után október 16-án idén is megkezdődik a közvetlen támogatások, valamint egyes vidékfejlesztési intézkedések előlegeinek kifizetése.

Ökológiai termelés Magyarországon – úton a kémiai növényvédő szer nélküli mezőgazdaság felé

2020. október 30. 11:00

Az ökológiai gazdálkodás a mezőgazdasági termelés sajátos formája, amely a helyi erőforrásokat és a természetes folyamatokat részesíti előnyben, és korlátozza a külső, szintetikus input anyagok felhasználását. Cikkünkben az ökológiai ágazat hazai helyzetéről adunk áttekintést, kitérve a fő fejlődési lehetőségekre is.