Agrárközélet

Micsoda arány: Magyarország területének harmada természetközeli állapotban van

Agrárminisztérium

Az elmúlt európai uniós ciklusban leginkább a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) forrásából országszerte 40 milliárd forint keretösszeggel, több mint 90 beruházással, mintegy 100 ezer hektár területen valósítottak meg élőhely-rekonstrukciós feladatokat a hazai nemzeti park igazgatóságok.

Mindezt Rácz András jelentette ki, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára A Pannon homoki élőhelyek fejlesztése című pályázat zárórendezvényén Tápióbicskén.

Az államtitkár a beszédében kiemelte, Európa több országával ellentétben Magyarország teljes területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent, amely egy rendkívüli arány és egyben nemzeti kincs is. Erre az örökségre vigyáz tíz hazai nemzeti park igazgatóság mintegy 1300 kollégájával, amely munka nem öncélú, hanem mindannyiunk érdeke, hiszen az ökoszisztéma és annak jó állapota biztosítja a fennmaradásunkat a Kárpát-medencében – fűzte hozzá.

Rácz András, Tápióbicske, DINPI, Nemzeti Park

Rácz András kijelentette, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság is tevékenyen és eredményesen vett részt ebben a munkában, hiszen a KEHOP program keretében 8 projektet valósított meg, csaknem 2,4 milliárd forint támogatás felhasználásával, amellyel 2800 hektáron javult a természeti környezet állapota.

Ugyanezen célból a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében 7 projekt indult el 2,6 milliárd forint keretösszeggel 2100 hektár hatásterületen. A mai napon záruló VEKOP projekt 235 millió forint nagyságrendben a Tápió menti homoki élőhelyek ökológiai állapotának javítására fókuszált – emelte ki.

Rácz András, Füri András, Czerván György, Tápióbicske, DINPI, Nemzeti Park

Az államtitkár emlékeztetett, a természetvédelmi munka ahogy öncélú sem lehet, úgy egyedül sem lehet végezni, éppen ezért rendkívüli szükség van a helybéliek – önkormányzatok, polgármesterek, országgyűlési képviselők és civil szervezetek – összefogására is.

Ezen együttműködés motorja a területen a Tápió Közalapítvány, amely a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet védetté nyilvánítását is kezdeményezte 25 éve. A körzet 5000 hektáros területet ölel fel a Tiszántúl, a Duna-Tisza köze és az Északi-középhegység találkozási pontján olyan értékes és ritka területekkel, mint a homoki élőhelyek, a löszgyepek, illetve a mocsárrétek világa – tette hozzá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Mi az Európai Tájegyezmény jelentősége?

2019. október 10. 04:35

Az Európai Tájegyezmény kiemeli: „a táj egyformán fontos része az emberek életminőségének mindenhol: városon és falun, leromlott és kiváló állapotú területeken, a különlegesen szépnek tartott és ilyen adottság nélküli helyeken” egyaránt.

Vadkár-csökkentés és élőhely-teremtés a többfunkciós védősávban

2021. március 9. 07:03

A kaszálások, a betakarítás és különösen az őszi talajművelés után a mezőgazdasági táblák ökológiai szempontból gyakorlatilag sivataggá válnak. Ezért is fontos, hogy a szegélyek megmaradjanak.

Házikert Videó

Gyakorlati kézikönyvek nagyragadozókhoz

2021. április 20. 08:43

A Nagyragadozók Magyarországon című sorozat kötetei gyakorlati útmutatót adnak a nagyragadozók terepi nyomainak felismeréséhez és vizsgálatához, valamint segítséget nyújtanak a nagyragadozók okozta károk felismeréséhez és megelőzéséhez.

21 éves elmúlt a legidősebb fehér gólya Magyarországon

2024. július 13. 14:10

A fehér gólya viszonylag hosszú életű madárfaj. A legidősebb hazánkban költő példány 2003-ban kapott gyűrűt, és idén is vannak fiókái.