Agrárközélet

Nagy István: a modernizáció szükséges a versenyképességhez

MTI

A modern technológiát alkalmazó és alkalmazni képes vállalkozások hozzájárulhatnak a sikeres és tudásalapú vidéki gazdálkodás versenyképességéhez - jelentette ki az agrárminiszter Kisrécsén, az egyedülálló technológiával kiépített Cravo-növényház bejárásán, a Hivekovics családi gazdaságban.

Nagy István kiemelte: a magyar gazda számára a föld jelenti az életet, a jövőt.

Ez a gondolat motiválta a Mura-program indítását, amelynek legfőbb célkitűzése, hogy a dél-zalai térség 82 településének jövőképet biztosítson, és megteremtse a minőségi vidéki élet feltételeit – tette hozzá.

A program arra is felhívja a figyelmet, hogy a mezőgazdaság korszakváltáshoz érkezett, a 21. században az agráriumban nem elegendő a hagyományokra épülő korszerű szakmai tudás alkalmazása: a sikeres mezőgazdaságra alapozó vállalkozások lételeme az ökológiai személetre épülő, a természeti környezet megóvását és fenntarthatóságát biztosító innovatív megoldások, fejlesztések, beruházások megléte és azok mind szélesebb körű alkalmazása – mondta az agrárminiszter.

Hozzátette: a Mura Nemzeti Programmal, valamint a kormányzat nyújtotta támogatásokkal technikai újításokat lehet megvalósítani.

A Hivekovics családi gazdaság által létesített Cravo-növényház termésbiztonságot eredményez, a rendszer jól alkalmazkodik az időjárási viszonyokhoz. Fóliaborításának köszönhetően az UV-sugárzás közel 90 százalékát blokkolja, emellett felfogja a hosszúhullámú sugárzás 6 százalékát. A technológiai felszereltsége egyedülálló: meteorológiai szenzorok mérik a külső hőmérsékletet, a napsugárzást, az eső és a szél erősségét és irányát, valamint a légnyomást. A belső szenzorok a növényház levegőjének hőmérsékletét és relatív páratatalmát, a talaj hőmérsékletét és nedvességtartalmát továbbítják a klímavezérléshez – ismertette az agrárminiszter.

Kitért arra is, hogy a fogyasztói igények kiszolgálásához elengedhetetlen az időzített környezetbarát termesztés, a folyamatos szállítás és a szakszerű tárolás.

A mai kor emberének 21. századi technológiával előállított, megfelelő minőségű termésre van szüksége, ezt pedig csak korszerű technológiával, magas innovációval lehet elérni – emelte ki az agrárminiszter.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára elmondta: ha a gazdák nagyobb hatékonysággal tudják használni a földterületüket, a munkahelyek száma is bővül. A Hivekovics családi gazdaságban az állandó foglalkoztatottak száma 50-60 fő, a szüreti szezonban pedig 150-200 embernek tudnak munkát adni.

Hivekovics Ákos, a családi gazdaság vezetője elmondta: a Cravo-növényházat 7-8 perc alatt zárttá lehet átalakítani. Egyhektáros területen 42 ezer folyton termő földi epret nevelnek. Az idei kísérleti év volt, de számításaik szerint a következő években egy növényen 1-1,5 kilogramm gyümölcs terem, így egy termesztési időszakban akár 50-60 tonna szamócára is számíthatnak. A családi gazdaság éves árbevétele 1 milliárd forint, az eredmény pedig 250 millió forint volt.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

Bayer Farm: növényvédelmi technológiákkal ismerkedtek az egyetemi hallgatók

2019. június 19. 09:41

A szihalmi Goldfarm Kft. telephelyén látta vendégül a legújabb növényvédelmi technológiák és fajták iránt érdeklődőket a Bayer Hungária Kft. Crop Science üzletága.

Elég egy innovatív öntapadós matrica a gyümölcsök és zöldségek frissességének megőrzéséhez

2024. március 26. 14:10

Az innovatív öntapadós matrica forradalmi megoldást kínál a gyümölcsök és zöldségek hosszabb frissességéért, prebiotikus összetevőjének köszönhetően pedig hatékonyan késlelteti a káros baktériumok elszaporodását.

Felismeri a kukorica címerét, és megszámolja az almákat

2023. január 10. 09:21

A Proofminder mesterséges intelligenciával keresi a megoldást a gazdák problémáira. Platformjuk rendkívül sokrétű, a begyűjtött adatok széles körben felhasználhatók.

A Bobcat bemutatta a mezőgazdasági teleszkópos rakodók új generációját

2021. június 15. 05:37

A Bobcat új R-szériás teleszkópos rakodó családja, amely Stage V kategóriás motorokkal rendelkezik, hét tagból áll.