Állattenyésztés

Hal- és zöldségtermelés egyszerre – jön az intelligens akvapóniás rendszer

Agrofórum Online

A Stockholmtól 5 órányi útra északra elhelyezkedő Peckas Naturodlingar AB évek óta tökéletesíti speciális akvakultúrás rendszerét. Pecka Nygård, a vállalkozás vezetője 1996 és 2013 között tesztelte itt az uborka, paradicsom, saláta, valamint gyógynövénytermesztés lehetőségeit - olvasható a hortidaily.com oldalon. Az akvapóniás rendszerben főleg szivárványos pisztráng és a tilápia nevelése jellemző, míg a társaság jelenleg a süllő tenyészthetőségét vizsgálja.

Daniel Brännström 2013-as csatlakozását követően elemezni kezdte, hogy mekkora minimális méret mellett működtethető gazdaságosan a szisztéma. Mivel Svédországban kevés akvapóniás rendszer üzemelt, így Finnországban találtak megfelelő modellgazdaságra, amelyben – állítólagosan – a nemzeti paradicsom és uborkatermés 60%-át képesek voltak előállítani. A finn Närpes megfelelő mintaként szolgált a fejlesztésekhez, 2013 és 2019 között a vállalat kibővítette telephelyét, és felépített egy 13 500 m2 alapterületű rendszert Härnösandban. Az üvegházban jelenleg 30 alkalmazott dolgozik, amelyben uborkát, paradicsomot és halat termelnek.

A termékeket 2018 óta üzletekben értékesítik. A Peckas Naturodlingar AB évente 600 tonna zöldséget, valamint 60 tonna halat állít elő. Termesztőközegként kavicsot használnak, amely a növény számára kedvező életközösségek kialakulását teszi lehetővé. A termesztőberendezésekben cirkuláló magas tápanyagtartalmú víz a halas medencékből származik. A növények gyökérzete megszűri a vizet, mielőtt az visszakerül a haltenyésztő térbe. A víz adalékanyagként kizárólag haltápot tartalmaz. 1 kg haltáp hozzáadásával 1 kg hal és 10-12 kg zöldség termelhető meg, feltéve, hogy az összes tápanyag teljes mértékben hasznosul.

A halnevelés és növénytermesztés párhuzamos megvalósítása jelenti az egyik kihívást. Ebbe beletartozik a közeg pH-jának szabályozása: míg a növények alacsonyabb, addig a halak inkább magasabb kémhatást igényelnek. Ennek kapcsán a Peckas kifejlesztette intelligens vezérlőrendszerét (PICS PICA), amely szintén a Peckas Naturodlingar AB által forgalmazott akvapóniás rendszer része lesz. A tervek szerint a fejlesztés nyáron kerül majd piacra: először Svédország, majd Norvégia és Észak-Európa következik.

Forrás:

https://www.hortidaily.com/article/9313748/if-you-add-1-kg-of-fish-food-it-will-produce-1-kg-of-fish-and-10-12-kg-of-vegetables/

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megmenthető az aszályban kisült és megdőlt kukorica ezzel az ősi módszerrel

2026. október 16. 09:10

Kevesen gondolnák, hogy az aszály miatt hasznavehetetlenné vált kukoricaállomány állatokkal való lelegeltetése rengeteg előnnyel jár.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

A chilik csodálatos világa I. - Származás, jelentőség, környezeti igények

2020. január 27. 04:39

Megfelelő állományfenntartás mellett szép eredménnyel termeszthetők e növények hazánkban, melyek egyébként erős ízük és kiváló egészségmegőrző szerepük mellett komoly díszítőértékkel is rendelkeznek.

Zöldség-palántanevelés és buktatói (II.)

2019. november 3. 04:36

Kétségtelen, hogy a legtöbb vita a palántanevelés kapcsán a földkeverékek minősége és használhatósága körül zajlik. A fertőzöttség veszélye minden olyan közeg esetében fennáll, amelyet már növénytermesztésre használtak.

Kell már permetezni a burgonyát fitoftóra ellen?

2023. július 15. 14:37

Burgonyával kapcsolatos kérdésemre várom válaszukat! Kell már permetezni fitoftóra ellen?

A házikertben is termeszthető spárga?

2023. február 26. 04:36

A kertben is termeszthető spárga? Ha igen, milyen feltételeket kell biztosítani a számára?