A helyi termékek seregszemléje lesz az idei 77. OMÉK, amelyet szeptemberben rendeznek meg Budapesten.
A helyi termékek seregszemléje lesz az idei 77. Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár (OMÉK), amelyet szeptemberben rendeznek meg Budapesten – jelentette be a földművelésügyi miniszter hétfőn a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, a Vajdahunyadvárban.
Fazekas Sándor emlékeztetett: a Földművelésügyi Minisztérium (FM) 2015-öt a helyi termékek évének nyilvánította, így az OMÉK-on is helyi specialitásoké lesz a főszerep. Az árumustrán mintegy 100 ezer látogatóra számítanak a szervezők – tette hozzá. A kiállítás rendezői a különböző régiók sajátosságait figyelembe véve állítják fel a standokat, ezzel is hangsúlyozva egy-egy térség – legyen az határon belül vagy túl – termelési hagyományainak, kínálatának különlegességeit.
Az agrártárca vezetője kitért arra, hogy az árubemutatókon kívül az érdeklődőket szakmai programok is várják a rendezvény öt napja alatt. Az esemény agrárdiplomáciai szempontból is jelentős lesz – mondta Fazekas Sándor.
Az OMÉK-ot szeptember 23-27. között rendezik meg a Hungexpo budapesti vásárközpontban.
A miniszter beszélt arról is, hogy a szaktárca az elmúlt években több kampányt is indított a magyar kézműves és minőségi élelmiszerek széles körű megismertetésére, a hungarikumok bemutatására. Ennek a munkának a sikerét a piac is visszaigazolja, hiszen jelenleg mintegy 3000-3500 védjeggyel ellátott magyar terméket tartanak számon. Ezek jelentős része tájegységhez köthető. Így például több száz bor és pálinka kiválóságot láthatnak az érdeklődők az idei OMÉK-on.
Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára azt emelte ki: Magyarországon az agrárium a nemzetgazdaság egyik meghatározó ágazata, ugyanúgy mint a turizmus. Az NGM ezért is tartja fontosnak, hogy a magyar tájat annak termékével együtt népszerűsítsék.
A helyettes államtitkár megemlítette: a megújuló ország-promócióban a jó minőségű turisztikai attrakció, valamint a gasztronómia és a bor egymást kiegészítve jelennek meg. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a belföldi turizmus 72 százaléka vidékre irányul, így a vidék megtartó erejét a belföldi utazók táplálják leginkább. Évente körülbelül 12 millió vendégéjszakát adnak az országban a magyar vendégek, ami az összes kereskedelmi vendégéjszaka mintegy 50 százalékát jelenti. Az OMÉK a vendégváró vidéki Magyarországnak ad otthont Budapesten.
Lipcsey György, a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese azt tartotta fontosnak, hogy a rendezők nagy hangsúly helyeznek az élelmiszeripari mikro-, kis- és közepes élelmiszeripari vállalkozások bemutatására. Az OMÉK-ra az idén mintegy 800-900 kiállítót várnak a szervezők, szemben a két évvel ezelőtti 600-700 kiállítóval. A helyi termelők száma pedig mintegy 600 lesz az idén az OMÉK-on, míg az előző kiállításon 400-an voltak.
Fazekas Sándor az MTI kérdésére elmondta: az FM csak szakmailag támogatja a kiállítást, mivel a megrendezés költsége a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetésében szerepel. Ruszinkó Ádám ehhez hozzátette: az idei OMÉK megrendezése mintegy 1,3 milliárd forintba kerül. Agrármarketingre az idén 1,8559 milliárd forintot lehet fordítani – mondta Lipcsey György.
(MTI)