Agrárközélet
Agrárközélet

Óriási, korszerű logisztikai központot avatott a KITE Zrt. (+KÉPEK)

Óriási, korszerű logisztikai központot avatott a KITE Zrt. (+KÉPEK)

Agrofórum Online

Az 5,6 hektáros területen egy 7200 négyzetméteres épület kapott helyett.

1,4 milliárd forintból épített új logisztikai központot a KITE Zrt. Nádudvaron. Az ünnepélyes megnyitón, ahol az Agrofórum is jelen volt, beszédet mondott Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója, a vállalat tulajdonosainak nevében Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója és Orbán Viktor miniszterelnök.

Teljes képgaléria a KITE Zrt. új logisztikai központjáról >>>

Miért volt szükség egy új logisztikai központra? – tette fel a kérdést a vállalkozás Búvár Gézát váltó új vezetője, Szabó Levente. „A legfőbb ok, hogy az eddig működő alkatrészraktárunk 1981-ben létesült az akkori kornak megfelelve”. Ez azonban mára elavult, és a vállalat ki is nőtte. Ezért kellett egy modern, nagyobb létesítmény. „Ráadásul úgy gondoltuk, hogy ha már új raktár, akkor KITE szinten oldjuk meg az alkatrészellátást” – utalt a minőségbeli javulásra, amit a gazdálkodók is érezni fognak.

A KITE új logisztikai központját 2013 augusztusában kezdték építeni, végül az 5,6 hektáros területen egy 7200 négyzetméteres épület kapott helyett. Ebből 5000 négyzetméteren az alkatrész raktár, 2000 négyzetméteren pedig a tranzit raktár kapott helyet. A korábbi, 3500 négyzetméteres épület a jövőben kiszolgáló raktárként fog üzemelni.

A 30 új munkahelyet teremtő beruházást a KITE Zrt. önerőből finanszírozta, amelyet Orbán Viktor külön kiemelt beszédében, és nem mindennapi teljesítménynek nevezte azt. „Választóink körében utánakérdeztem a vállalkozásnak, és a gazdálkodók mind azt mondták, hogy a KITE jó, megbízható partner” – méltatta az integrátort a miniszterelnök. Hozzátette; a KITE nemzetstratégiai szempontból kiemelt cég.

„Bár az ágazat szereplői közé tartozom, ehhez kapcsolódva ritkán szólalok meg. Ez az esemény azonban olyan fontos, hogy most megteszem” – kezdte Csányi Sándor, aki a tulajdonosokat képviselve kritikát fogalmazott meg a kormánnyal szemben, amely nehezíti a nagy gazdaságok helyzetét.

Csányi beszédében a KITE Zrt.-re korábban pályázó konkurenciáját is keményen bírálta. „Külön öröm, hogy sikerült a KITE Zrt.-t megóvni egy olyan vállalkozótól, aki bizonyos területen meglévő monopóliumát felhasználva útonállással, az ágazatban megtermelt jövedelem nagy részének kiszivattyúzásával, a partnerek közötti piaci kooperáció helyett a valódi verseny megakadályozására, törvénytelen és egyoldalú szerződéses feltételek elérésére használja fel pozícióját, veszélyeztetve a teljes ágazat versenyképességét”.

Az alkatrészek és műszaki input anyagok változatos méretük miatt sajátos tárolási technológiát igényelnek. A raklapon kezelt nagy méretű áruk elhelyezését szűkfolyosós, magas raktári állványrendszer biztosítja 6500 paletta/raklap kapacitással. Míg a normál méretű, 11600 polcon elhelyezett alkatrészek mozgatását gépi kiszolgálás, addig a kisméretű alkatrészek tárolását 5 darab automata tároló lift segíti, maradéktalanul megvalósítva ezzel az úgynevezett „áru az emberhez” elvet, továbbá jelentősen lecsökkentve egy-egy raktári tranzakció ciklusidejét. Az új logisztikai központ a mezőgazdaság szezonalitásához igazodó, jelentős mennyiségű készlettel – 40 000 féle alkatrész tárolására képes egyidejűleg – valamint minden igényt kielégítő választékkal rendelkezik.

A KITE Zrt. logisztikai központjának átadójáról bővebben az Agrofórum Szaklap januári számában olvashat!

(Gribek Dániel – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egyre nyugtalanabbak az európai gazdák, cselekvésre kényszerítik a döntéshozókat

2024. április 8. 08:10

Az európai döntéshozók visszafogták a természet védelmét szolgáló szabályozásokat, korlátozták a vámmentes ukrán gabona behozatalát, és hatályon kívül helyezték a peszticidek használatát korlátozó új jogszabályt.

Magyar gyűrűs vörös vércsét fotóztak Nigériában

2024. április 7. 12:10

A madarat első éves korában, 2023. szeptember 8-án gyűrűzték a Farmosi Madárvártán.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

Az Avaunt® 150 EC kulcsszerepe a repce-fénybogár elleni védekezésben

2022. február 17. 09:39

Az elmúlt néhány évben gyökeresen megváltozott az őszi káposztarepce növényvédelmi technológiája. Ennek oka elsősorban a növényvédőszer hatóanyagok kivezetése (klórpirifosz, tiakloprid), valamint a piretroid rezisztencia kialakulása a repce-fénybogár populációk esetében.

RANGO – szuperszelektív egyszikűirtó a KITE Zrt.-től

2022. március 18. 07:35

A 2021-es év az egyik legszárazabb év volt az elmúlt 120 évben. Az ország nagy részében elmaradt a talajok téli nedvességgel történő feltöltődése, ami a repce fejlődését is jelentősen hátráltatta. Emellett egyre nagyobb mértékben jelenik meg a gabona-árvakelés a repcetáblákban. A gyomnövényként viselkedő árvakelés elvonja a vizet a repce által táplálkozásra használt talajrétegekből, ami még jobban súlyosbítja az eddig kedvezőtlenül alakult körülményeket. Ezért kiemelkedő szerepe van a gabona-árvakelés elleni védekezésnek.

Betakarítógépek átállása

2022. július 28. 12:46

Közeledik a napraforgó betakarítása és minden gépet át kell szerelni, fel kell készíteni az őszi betakarításra.

Virtuális határszemle 6 – Tudásbázis – Hogy minden információ egy helyen, könnyedén elérhető legyen.

2020. augusztus 4. 09:08

A KITE Zrt. létrehozott egy olyan felületet, mellyel a jövőben az a célunk, hogy a precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódó technológiai, szaktanácsadási és szolgáltatási terület teljes tudásanyagát egy helyen tudjuk tárolni. De ehhez Önökre is szükségünk van! Keressék fel és használják ki a PGR Tudásbázis adta lehetőségeket, ha új információkra éhesek!