A 2019/2020-as gazdálkodási évben 1,28 milliárd euró árbevételt ért el a mezőgazdasági termelők számára vetőmagok fejlesztésével, előállításával és forgalmazásával foglalkozó KWS. Ez 15,2 százalékos éves alapú bővülés a 2018/2019-es gazdálkodási évhez képest.
A tőkepiacokon kiemelten figyelt EBITDA, azaz a kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény is 13 százalékkal 225,5 millió euróra ugrott. A KWS SAAT SE & A KgaA, azaz a KWS-csoport anyavállalatának adózott eredménye 95,2 millió eurót ért el, ami 8,4 százalékos mínusz. Az egy részvényre jutó eredmény 2,89 eurót tett ki. Utóbbi sorokon a csökkenést a felvásárlásokkal kapcsolatos hatásokkal magyarázta a vállalat.
„Üzleti modellünk rendkívül robusztusnak bizonyult a kihívásokkal teli időkben. Innovatív fajta-portfóliónknak köszönhetően minden termékszegmensben növekedést értünk el, és az akvizícióval kapcsolatos hatások korrekcióját követően jelentősen növekedett üzemi eredményünk. Stabil üzleti teljesítményre számítunk az új pénzügyi évben” – hívta fel a figyelmet a gyorsjelentésben Eva Kienle, a KWS pénzügyi igazgatója.
A kukorica szegmens nettó árbevétele 5,0 százalékkal 775,7 millió euróra nőtt. Ez a növekedés elsősorban az európai és dél-amerikai pozitív üzleti teljesítménynek tudható be. A Gabona szegmens nettó árbevétele jelentősen, 11,9 százalékkal, 191,2 millió euróra nőtt. A hibrid rozs volt különösen sikeres a piacon. Míg a búza és az árpa vetőmagból származó bevétel az előző év szintjén volt, addig a repce vetőmagja kismértékben csökkent az előző évihez képest, különösen a vetés idején kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt.
A zöldségmag-szegmens bevétele 83,5 millió eurót tett ki. A spenótmag iránt nagy volt a kereslet Észak-Amerikában.
A cukorrépa szegmens nettó árbevétele 6,6 százalékkal 491,8 millió euróra nőtt. Negatív hatással járt a cukorrépa termesztési területének csökkenése az Európai Unióban és Kelet-Európában.
A KWS árfolyama idén eddig 13,5 százalékkal emelkedett, az elmúlt hónapban 8,3 százalékkal, múlt héten pedig 3,7 százalékkal csökkent a kurzus a frankfurti értéktőzsdén.
Az 1856-ban a németországi Klein Wanzlebenben alapított KWS központja az alsó-szászországi Einbeckben található. Több mint 5500-an dolgoznak a cégnél, közülük mintegy 2100-an a kutatás-fejlesztési területen. Utóbbi célokra euróban körülbelül 206 millió eurót költöttek a 2018/2019-es pénzügyi évben. A hazánkban is jelen lévő társaság cukorrépa, takarmányrépa, kukorica, kalászosok (őszi és tavaszi búza, őszi és tavaszi árpa, őszi hibrid rozs, zab, tritikálé), olajos- és fehérjenövények (repce, napraforgó, szójabab, takarmány borsó), cirok, cukorköles, köztesnövény, illetve zöldítő keverék vetőmagokat is forgalmaz.