16℃ 9℃
május 7. Gizella, Gusztáv, Bendegúz
Agrárközélet

Szerdán megnyílt a debreceni Farmer Expo (+KÉPEK)

Agrofórum Online

Idén 250 magyar, lengyel, szlovák, szlovén, francia és német kiállító mutatja be termékeit, szolgáltatásait.

A Debreceni Egyetem agrártudományi campusán szerdán megnyílt a Farmer Expo, Magyarország legnagyobb vidéki mezőgazdasági kiállításán és vásárán az idén 250 magyar, lengyel, szlovák, szlovén, francia és német kiállító mutatja be termékeit, szolgáltatásait.

TELJES KÉPGALÉRIA >>>

Az expo megnyitóján Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár- és vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta: az, hogy a vidék legnagyobb vásárán egyre több az élelmiszeripari, kertészeti és az állattenyésztési bemutató, valamint bővült az öntözési technológiák kiállítási területe, híven tükrözi a kormány agrárpolitikáját.

A Brüsszel által a közelmúltban elfogadott vidékfejlesztési operatív programban vidékfejlesztésre szánt 1300 milliárd forintból csaknem 200 milliárdot fordítanak az élelmiszer-feldolgozás fejlesztésére – tette hozzá az államtitkár.

A kertészeti ágazat támogatására 72 milliárd forint, az állattenyésztésre 75 milliárd, a mezőgazdasági vízgazdálkodás, öntözőrendszerek fejlesztésére 54 milliárd forint jut a vidékfejlesztési programból, de utóbbira más operatív programokból további százmilliárdok állnak majd rendelkezésre – sorolta Kis Miklós Zsolt.

A vidék, a mezőgazdaság fejlesztése a munkahelyeket teremteni képes kis- és közepes vállalkozások, a családi gazdaságok, a fiatal gazdák kezében vannak – mutatott rá az agrár- és vidékfejlesztési államtitkár.

Bár a Farmer Expo megnyitóját zuhogó esőben tartották, többen is a klímaváltozásra utalva sürgették az öntözés fejlesztését a térségben.

Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a hajdú-bihari közgyűlés elnöke bejelentette: a szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyével közösen olyan programon dolgoznak, amelynek eredményeként a két megyében jelentősen növekedne az öntözhető mezőgazdasági földek nagysága.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a város támogatásáról biztosította a két megyei önkormányzat törekvését, az öntözőrendszerek és a feldolgozóipar fejlesztését.

Jávor András, a Debreceni Egyetem (DE) rektorhelyettese a tudásra, az innovációra alapuló mezőgazdaság fontosságára hívta fel a figyelmet, megjegyezve: sok pénz kerül az ágazatba, s nem mindegy hogyan használják fel. „Tudáshiányban a valódi szaktanácsadás felértékelődik” – tette hozzá a professzor.

Az expo megnyitóján Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetségének (Magosz) elnöke jelképesen megszegte a megye kenyerét, amelyet előzőleg magáldott a református egyház lelkésze.

Szabó Sándor, a Nemzeti Agrárkamara (NAK) megyei elnöke elmondta: Hajdú-Biharból 113 gazda 32 tonna búzát ajánlott fel az ország kenyeréhez, amit Mohácson sütnek meg.

A megnyitó végén átadták a Farmer Expo idei vásárdíjait, majd megkezdődtek a szakmai programok, egyebek mellett a sertés, ló, juh és kecske tenyészállat és fajtabemutatók, a gyakorlati szántóföldi bemutató és a négyes-fogatok akadályhajtás bemutatója.

A 24. Farmer Expo nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítás és benne a 10. alkalommal megrendezett Hortico zöldség-, gyümölcs-, kertészeti szakkiállítás augusztus 22-ig tart Debrecenben.

(MTI – Fotók: Gribek Dániel – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Crister Stark kiemelkedő munkájáért érdemrendet kapott

2025. május 6. 14:10

Crister Starkot, a svéd ipar és a mezőgazdaság érdekében tett kiemelkedő munkájáért, Svédország egyik legrangosabb kitüntetésével díjazták.

Új szintre lép az agrárszakmai tudásátadás

2025. április 26. 16:10

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. az Agrárminisztérium támogatásával új, digitális alapú tananyagokat jelentetett meg az agrárszakoktatás korszerűsítésére.

Emlékmorzsák Farády Lászlóról: búcsú egy kivételes embertől

2025. március 24. 17:10

A megemlékezést március 23-án, vasárnap délelőtt tartották a Turisztikai Központban, ahol több tucatnyi résztvevő idézte fel közös emlékeit.

Géntechnológia: EU-megállapodás a küszöbön

2025. március 9. 08:10

Az Európai Unió egyre közelebb kerül ahhoz, hogy közös álláspontot alakítson ki az új növénynemesítési technológiák (NZT) szabályozásáról.

Egyre bővülő magyar jelenlét, növekvő színvonal - Áprilisban Techagro kiállítás Csehországban

2018. március 14. 14:20

Az áprilisi rendezvényen ismét nagyon jelentős a magyar részvétel, több mint 800 negyzetméteren állítanak ki magyar cégek.

Megnyitotta kapuit a berlini Nemzetközi Zöld Hét

2020. január 18. 13:02

A vásár 94 éves történetében most mutatkozik be a legtöbb kiállító, 72 országból 1800-an. Önálló nemzeti standdal 36 ország jelentkezik.

Rendhagyó agrárgazdasági szakmai nappal nyílt meg az OMÉK

2017. szeptember 21. 12:36

Az eseményen a legnagyobb hazai agrárszakmai és élelmiszeripari döntéshozókat, termelőket és beszerzőket látták vendégül.

Megnyílt a 2017-es Szentlőrinci Gazdanapok (+KÉPEK)

2017. augusztus 11. 15:19

Mezei Dávid Csaba: az európai vidék ügye egyre inkább közép-európai ügy.