0℃ -3℃
február 3. Balázs, Oszkár, Celerina
Agrárközélet

Támogatják az esővíz összegyűjtését Lengyelországban

Syngenta blog

Új programot indított a lengyel kormány az esővíz összegyűjtésének támogatására. A tervek szerint 20 ezer háztartást szerelhetnek fel olyan eszközökkel, amelyekkel 1 millió köbméter vizet gyűjtenek össze évente a szárazsággal küzdő országban.

Az így összegyűjtött vízzel öntözhetnék a parcellákat. Másrészt a felfogott esővíz és hóolvadék nem kerül be a csatornarendszerbe, enyhítve annak terhelését.

A programot az elkövetkező négy évben finanszírozza a kormány.

A vízre nagyon nagy szüksége van a 38 millió lakosú országnak. Az elmúlt hónapokban nagyon kevés eső esett és az előrejelzések szerint sem várható komoly csapadék, így Lengyelország a közelmúlt legsúlyosabb szárazságát éli meg. A minisztérium arra kéri a fogyasztókat, hogy bánjanak takarékosan a vízzel. Egy sportiskola például a medencéjének lecserélendő vizét is öntözésre ajánlotta fel. Ezt tűzoltók vitték ki a száraz területekre.

Lengyelországban az elmúlt nyár mellett az idei tavasz is extrém száraz időszak volt. Télen pedig igen kevés hó esett, volt olyan terület, ahol egyáltalán nem jegyeztek fel havazást. Ennek következében a folyók vízszintje alacsony és a talajnedvesség is igencsak mérsékelt.

A vízgazdálkodás jelenlegi rendszere szerint az esővíz mindössze 6,5 százalékát hasznosítják, ennek növelése nagyon fontos lenne a szaktárca szerint.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egy évtized alatt az agráriumban is a mindennapok részévé vált a digitalizáció

2026. január 29. 13:10

A PREGA konferencia idén a már bizonyított precíziós technológiákra fókuszál, amelyek mérhető eredményt hoznak a gazdaságokban.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Hazánkba is eljuthatott a beteg lengyel marhák húsa

2019. február 1. 08:03

Az Európai Unió 11 tagállama importált marhahúst a vágóhídról, az érintett országokban folyik a hús kivonása és megsemmisítése.

Szép jövő előtt áll a lengyel organikus piac

2021. augusztus 8. 10:36

Bár a lengyel biopiacot az ökológiai élelmiszerek termelésének és kínálatának jelentős széttördeltsége, valamint a hagyományos élelmiszer- és biotermékárak közötti számottevő különbségek jellemzik, az ökológiai szegmensre vonatkozó gazdasági előrejelzések rendkívül optimistának tűnnek, és fordulópontot jeleznek.

Határozott lépéseket kérnek az Európai Bizottságtól a V4 országok agrárkamarái

2023. április 27. 14:18

A Visegrádi Országok (V4) agrárkamarái, továbbá bolgár, horvát, észt, litván és román gazdálkodói szervezetek közös felhívást intéztek az Európai Bizottsághoz, ismételten határozottan kérve az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek miatti tarthatatlan helyzet sürgős kezelését.