Agrárközélet

Több mint félmilliárd forintos kapacitásbővítés az Agrokémia Sellye Zrt.-nél

MTI

Az új, a tervek szerint 2019 tavaszára elkészülő, csaknem 900 négyzetméteres üzemrész építését 322 millió forinttal támogatja a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) - ismertette közleményében az 1964-ben ipari szövetkezetként alapított, 1992 óta zártkörű részvénytársaságként működő, jelenleg magyar-orosz-ukrán tulajdonú cég.

A mintegy 80 embert foglalkoztató vállalat főként növényvédő szereket állít elő, termékeit szinte kizárólag külföldön – az Európai Unióban, a volt szovjet utódállamokban, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában – értékesíti. A társaság a magyar piacon fagyálló hűtőfolyadékkal, valamint ablakmosó folyadékkal van jelen a közlemény szerint.

A beruházás során a sellyei telephelyükön jelenleg üresen álló épületrész belső terének átalakításával két új gyártósort létesítenek, amely naponta mintegy 60-80 ezer liter növényvédő szer előállítását, tárolását teszi majd lehetővé. A közlemény szerint a cég új – az Ipar 4.0 gyártásirányítási rendszernek megfelelő – informatikai rendszert is bevezet. Az új üzem működtetéséhez a dolgozói létszámot 5-10 fővel tervezik bővíteni.

Bokotey Sándor vezérigazgató az MTI-nek elmondta: az Agrokémia Sellye Zrt. tavaly 3,4 milliárd forint árbevételt ért el a 2016-os 2,1 milliárd forint után. A társaság adózott eredménye 2017-ben 688 millió forint volt, szemben az előző évi 381 millió forinttal.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

A hatékonyság és a fenntarthatóság áll a Corteva fókuszában

2024. június 26. 10:10

A Corteva céljait a vállalat növekvő, a magyar gazdák számára elérhető vetőmag-, növényvédőszer- és biológiai termékek portfóliója is tükrözi.

Mit tegyek, ha a kislányom evett a permetezett rukkolából?

2023. június 26. 04:36

Bepermeteztem a rukkolát Karate Zeon rovarölő szerrel délelőtt és délután 4 órakor a lányom evett belőle. Mi a teendőm?

A zöld és fehér könyvek érvényességi ideje 2022. június 30-án jár le

2022. január 13. 05:36

A Nébih felhívja az érintettek figyelmét, hogy a hosszabbításhoz szükséges továbbképzések szervezése jellemzően a téli hónapokra esik.

Szobanövények védelme növényápoló szerekkel

2019. augusztus 30. 04:36

Szobanövényeink védelme érdekében alkalmazott készítményekkel ugyanúgy körültekintően kell eljárnunk, mint a növényvédő szerek kiskerti alkalmazásánál, hogy növényünk, otthonunk, családunk és a magunk egészségét ne veszélyeztessük. Ebben a rövid összefoglalóban a legfontosabb tudnivalók kerültek leírásra.