Agrárközélet

Több műtrágya ára is jelentősen visszaesett

MTI

Bár a műtrágya összességében még mindig drágább, mint egy éve, néhány termék ára már a tavalyi szintre csökkent az első negyedévben - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összefoglalóban.

A műtrágyaárak 10-40 százalékkal haladták meg a tavalyi szintet 2023 első három hónapjában, de a karbamit alig drágább, mint egy éve, a szuperfoszfát pedig kicsivel még olcsóbb is. A korábbi jelentős drágulás, valamint az ellátási gondok a keresletet szintén visszavetették, a belföldi értékesítés 39 százalékkal mérséklődött egy év alatt. A kereslet változását okozta az is, hogy az EU a talaj és a természetes vizek nitrogén- és a foszforszintjének visszaszorítására törekszik, ezért a termelők új megoldásokat keresnek. Egyre keresettebb például a szerves trágya, de tápanyagpótlás mellett a talajélet fenntartása, a nedvességtartalom biztosítása is felértékelődött.

Hozzátették, hogy a növényvédőszerek értékesítése hasonló mértékben, 37 százalékkal esett vissza éves összevetésben. Egyedül a gombaölők eladása nem változott, miközben a rovarölőké és a gyomirtóké jelentősen csökkent, és a termékek árai is szinte kivétel nélkül nagy mértékben, akár 50 százalék felett drágultak.

A 2022-es adatok alapján a mezőgazdasági gépek és eszközök forgalma 65 százalékkal nőtt az előző évhez viszonyítva, összesen 385 milliárd forintért vásároltak a gazdálkodók és agrárvállalkozások tavaly. A 80 milliárd forintos alkatrészvásárlás 12 százalékkal haladja meg az előző év forgalmát. A mezőgazdasági termelők továbbra is az erőgépek beszerzésére fordították a legtöbbet, ez tette ki a mezőgazdasági gépberuházások összértékének 61 százalékát tavaly. A teljes értékesítésből a traktoroké 36 százalék, a gabonakombájnoké 13 százalék volt, de közben a gyümölcs- és szőlőápolás gépei iránt jelentősen nőtt az érdeklődés – olvasható az összesítésben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

A magas repce terméshozam az őszi alaptrágyázással kezdődik

2021. augusztus 13. 13:56

A repce tápanyag-utánpótlást megelőző legfontosabb művelet a tervezés. A kijuttatandó tápanyagmennyiség meghatározásához a Borealis L.A.T digitális eszközei kiváló segítséget nyújtanak.

A szennyvíziszap, ami alkalmas lehet a műtrágya pótlására

2022. július 5. 09:48

Napjainkban a víziközmű cégeknél kiemelt feladat a szennyvíziszap hasznosítási lehetőségeinek felkutatása.

Milyen fontos feladataink vannak tavasszal a gyep ápolása során?

2025. március 16. 04:36

Újdonsült kerttulajdonosként fordulok Önökhöz egy kérdéssel. Milyen fontos feladataink lehetnek tavasszal a gyep ápolásával kapcsolatban?