Agrárközélet

Tovább folytatódik a vidékfejlesztés és az agrárium megerősítése

MTI

Folytatódik a vidékfejlesztés és az agrárium megerősítése 2020-ban, a gazdák kiszámíthatóságra és stabilitásra számíthatnak a támogatáspolitikában - mondta Nagy István agrárminiszter vasárnap a szaktárca évindító sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A miniszter ismertette, a magyar gazdálkodóknak idén több mint 450 milliárd forintot fizetnek majd ki különböző terület- és állatalapú támogatási jogcímeken a tavasszal benyújtandó támogatási kérelmeik után.

A Vidékfejlesztési Program keretében beérkezett kérelmek folyamatos elbírálásával és a kifizetések további gyorsításával folytatódik a nyertes pályázatok kihirdetése. Még a mostani program keretében új pályázatokat hirdetnek meg idén a termelői csoportok újabb támogatására, az öntözési közösségek együttműködésének és a csemetekertek gépbeszerzésének támogatására.

Emellett – bár a program jelenlegi, mintegy 1400 milliárd forintos kötelezettségvállalása meghaladja a keret 100 százalékát – a maradványösszegek és az esetlegesen visszahulló források figyelemmel kísérésével új pályázatokat is meghirdetnének idén. Nemzeti forrásokból 2020-ban is 100 milliárd forintot fordítanak agrártámogatásokra, kiemelten fókuszálva az állattenyésztésre – tette hozzá a tárcavezető. Nagy István kiemelte, hogy idén a többi között támogatják az öntözésfejlesztési beruházásokat, folytatják a vidékfejlesztési programot, és folytatódnak a közös agrárpolitika (KAP) reformjára vonatkozó tárgyalások is.

A jogalkotási feladatok között van a családi gazdasági és az őstermelői kategória évtizedes, „ráncfelvarrásra szoruló” szabályozási környezetének rendezése, a mezőgazdasági adózás rendszerének megújítása, valamint a hazai szőlő-bor ágazat szabályozási környezetének megújítása, egy új bortörvény megalkotása – jelezte a miniszter.

Nagy István fontosnak nevezte, hogy a mezőgazdasági termelőknek az időjárás okozta tavalyi veszteségeik után a kárenyhítő juttatást idén március 31-ig kifizessék a kárenyhítési alapból. Előzetes becslések szerint mintegy 15 milliárd forintot folyósíthatnak majd mintegy 7500 gazdálkodónak. Idén is kedvezményes hitelprogramokkal segítik a mezőgazdasági termelést és az ágazat beruházásait. Várakozásaik szerint 2020-ban teljes egészében lekötik a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és az élelmiszeripar 100 milliárd forint összegű beruházási hitelhez kapcsolódó kamattámogatási programjának forrásait. Folytatódik az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahiteleinek támogatása is, így a vállalkozások továbbra is csaknem kamatmentesen jutnak a napi működésüket finanszírozó hitelekhez – jegyezte meg.

A tárcavezető kiemelte, hogy január elsején hatályba lépett az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény, amely szerint az öntözés közérdek és ahhoz való hozzájutást igyekeztek egyszerűbbé, átláthatóvá, olcsóbbá és könnyebben elérhetővé tenni. A cél, hogy a jelenlegi 87,5 ezer hektáros öntözött terület nagyságát két év alatt 200 ezer hektárra növeljék. Ennek elérése érdekében ösztönöznék az öntözési közösségek, együttműködések kialakulását, valamint elérnék, hogy ne lehessen a mozaikos földszerkezetből adódóan megakadályozni az öntözési szándékot.

Nagy István beszélt arról is, hogy a tavaly létrehozott Nemzeti Földügyi Központ idén a törvény által meghatározott módon segíti az öntözéses beruházásokat, készíti az engedélyezést gyorsító dokumentumokat. Ez a központ kulcsszerepet tölt be az osztatlan közös tulajdon tervezett rendezésében is. Az agrártárca elkészítette és tervei szerint idén tavasszal az Országgyűlés elfogadja azt a birtokrendezésről szóló törvénycsomagot, amely a rendszerváltás óta le nem zárt állami birtokpolitikai ügyek rendezését célozza, és jelentős részben az osztatlan közös földtulajdon felszámolásának gyorsítására szolgál.

A miniszter az idei év egyik legfontosabb témájának nevezte a generációváltás kérdését. Ezért olyan szakpolitikai programon dolgoznak, amely megkönnyíti, hogy a gazdaságokat az idősebb generációk átadják a fiatalabbaknak. 2020-ban hangsúlyosan törekszenek arra, hogy a gazdatársadalom figyelmét ráirányítsák a gazdaságátadás és a rendezett öröklés fontosságára, valamint az agráréletpálya népszerűsítésére, ezért kommunikációs kampányt indítanak. Nagy István szerint az élelmiszergazdaságban nem megoldható a károsanyag-kibocsátás mérséklésére a termelés mértéke csökkentése, ezért az agráriumban kibocsátáscsökkentő technológiák bevezetése jelentheti a megoldást a klímavédelem érdekében.

Magyarország mezőgazdaságában klímapolitikai szempontból a miniszter kiemelt jelentőségűnek tartja például a fejlesztést az öntözés, a digitalizáció és a precíziós mezőgazdaság, az állattartótelepek, a trágyakezelés, a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer, az agrárkörnyezeti és klímakutatási, innovációs és tudásátadási rendszerek területén. Kitért arra is, hogy a klímavédelmi célokat szolgálva idén is folytatódik az országfásítási program, valamint hangsúlyos a talajvédelem kérdése. Mindezek mellett hatékony eszközökkel lépnének fel az élelmiszerpazarlás ellen, továbbá a tervek között szerepel a beporzók védelme, valamint megoldások keresése fontos és aktuális mezőgazdasági kihívásokra is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Sajnálatos, de ez az élelmiszeripar jövője

2024. december 28. 14:10

Az ipari mezőgazdaság jövője lehetőségeket és egyben komoly kihívásokat teremt az élelmiszer-termelés és a klímavédelem metszéspontjában.

Befejeződött a közvetlen támogatási jogcímekhez kapcsolódó kifizetés

2021. április 28. 08:17

A Kincstár 12,2 milliárd forintot utalt a területalapú alaptámogatás (SAPS) végfizetési eljárása során április 19 és 23 között a termelőknek.

Ezt kell tudni az öntözött területek műholdas ellenőrzéséről

2024. május 7. 11:10

Az egységes kérelem benyújtásakor a kérelmező köteles megjelölni minden táblát és bejelentett területi elemet, amelyen öntözési tevékenységet kíván folytatni.

Agrártámogatások: vége a könnyű pénz időszakának

2020. február 14. 10:02

Az idén is nyílnak még új pályázatok, a következő támogatási ciklusban pedig Magyarország a vidékfejlesztési forrásokat a mostaninál koncentráltabb rendszerben osztaná szét.

Megkezdődtek az átütemezett terület- és állatalapú támogatás-kifizetések

2024. április 15. 16:10

Csaknem 48 ezer termelőhöz, 11 jogcímen több mint 55,6 milliárd forint támogatás érkezett meg a Magyar Államkincstártól a rendkívüli átütemezésnek köszönhetően.