Agrárközélet

Veszélyt hordozó vetőmagcsomagok a postaládákban

NÉBIH

A közelmúltban a hazai és a nemzetközi sajtóban is találkozhattunk bizonyos kéretlen vetőmagcsomagokról szóló hírekkel. A híradások szerint elsősorban Kínából, illetve más távol-keleti országokból (Szingapúr, Taiwan, Malajzia, Wanuatu) érkeztek magánszemélyek postacímére kis „ajándékcsomagok”. Az ismeretlen eredetű vetőmagok több esetben szennyeződéseket, illetve károsítókat tartalmaztak, ezért a felhasználásuk semmiképpen sem javasolt.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) értesülései szerint a harmadik országokból érkező csomagok általában egynél több fajból származó magokat tartalmaznak. A vizsgálatok esetenként növényi törmeléket, talajmaradványokat, elhullott rovarlárvákat és a hozzájuk kapcsolódó szennyeződéseket, valamint gombás fertőzést is kimutattak a csomagokban.

A fentiek mindegyike veszélyt jelenthet a hazai élővilágra és mezőgazdaságra, hiszen különféle invazív fajok, növénybetegségek vagy ártalmas gyomok behurcolását eredményezhetik.

A súlyos kockázatra való tekintettel a Nébih kéri mindazokat, akik ilyen jellegű postacsomagokat kaptak vagy kapnak, hogy adják át azokat az illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztályának, de legalább értesítsék a hatóságot a csomag érkezéséről.

A csomagok tartalmát semmiképpen ne ültessék el, ne etessék meg állatokkal, ne dobják a lefolyóba vagy a kommunális hulladékgyűjtőbe!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egy évtized alatt az agráriumban is a mindennapok részévé vált a digitalizáció

2026. január 29. 13:10

A PREGA konferencia idén a már bizonyított precíziós technológiákra fókuszál, amelyek mérhető eredményt hoznak a gazdaságokban.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Hogyan lehet vetőmagnak kinyerni a magot a paradicsomból?

2022. augusztus 20. 04:36

Hogyan lehet vetőmagnak kinyerni a magot a paradicsomból, hogyan járjak el? Van valami különleges módja?

Így válasszunk paprikafajtát a kertbe!

2024. február 21. 05:40

A hangzatos fajtanevek és szépen befotózott borítóképek mögött sok egyéb információ is lapul, és gyakran olyan fóliaházba való fajták termesztését kezdi el a hétköznapi hobbikertész, hogy nem is csoda, ha beletörik a bicskája.

Kipergés-ellenálló hibridek a változó igényekhez

2019. május 31. 07:38

A meleg és aszályos nyár hatására fellépő tápanyag- és vízhiány következtében a növények túl hamar száradnak le, ami a becők korai beéréséhez vezethet.

RAPOOL-repcebiztosítás a teljes termelési ciklusra

2020. május 27. 15:34

A repce esetében a magas ráfordításigény és a jelentős időjárási kitettség miatt további célszerű megoldásnak mutatkozik egy megfelelő biztosítási konstrukció, amely már a kelési kockázatoktól kezdve a betakarításig előforduló káreseményekig lehetőséget teremt arra, hogy ha esetleg terméskiesés következne be, a termesztési költségek abban az esetben is megtérüljenek.