Agrárközélet

Zártkertfejlesztési program kidolgozását kezdte meg az agrártárca

Agrofórum Online

Átfogó zártkertfejlesztési program kidolgozását kezdte meg a Földművelésügyi Minisztérium. A zártkerti ingatlanok mezőgazdasági fejlesztésére és közösségi célokra kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre a pályázóknak.

A kis parcellás művelésű dombvidéki szőlőhegyek és az alföldi gyümölcsöskertek a magyar táj karakteres elemei, ezért értékeik megőrzése kiemelt feladat – véli az agrártárca. Magyarországon jelenleg mintegy kétszázezer hektáron több mint egymillió, jelentős részben elhanyagolt állapotú zártkerti ingatlan található. Ezek jellemzően a települések határában lévő, főként kézimunka-igényes, apró parcellás szőlő- és gyümölcsterületek, amelyeket az elmúlt évtizedekben nagyüzemi gazdálkodásba nem vontak be.

Legtöbb esetben a rendezetlen tulajdoni viszonyok következtében parlagon állnak, megműveletlenek. A zártkertek hasznosításával kapcsolatos problémák megoldása céljából a Földművelésügyi Minisztérium 2014-ben öt megyét – Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg – jelölt ki annak érdekében, hogy az ott lévő valamennyi zártkert állapotát felmérjék. Jellemző a hasznosítási kötelezettség elmulasztása. Előfordul, hogy nem jelentik be a művelésiág-változásokat.

Országos viszonylatban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében vannak a legnagyobb területen zártkertek, míg az ingatlanok számát tekintve Zala megye rendelkezik a legtöbb zártkerti ingatlannal. Zala megyében található a legelaprózottabb birtokszerkezet a zártkerti besorolású területek viszonylatában. A nyilvántartásban zártkertként szereplő ingatlanok művelési ágának művelés alól kivett területként történő átvezetését az érintett ingatlanok tulajdonosai ez év december 31-ig kérhetik. Fontos megjegyezni, hogy a művelési ág, például szántó, legelő átminősítését kérhetik kivett területre az érintettek, nem pedig a zártkerti terület besorolási kategóriájának megszüntetését. Az új szabályozás rendeltetése, hogy a nem eredeti céljuknak megfelelően használt zártkerti ingatlanok tényleges funkciójuknak – például lakóingatlan, üdülő – megfelelően foroghassanak az ingatlanforgalomban, jelentősen megkönnyítve adásvételüket.

Az agrártárca elsődleges szándéka, hogy a programmal megteremtse azt a háttér-infrastruktúrát, amely a már gondozásba vett területek megközelítését segíti elő, illetve lehetőséget teremt az elhanyagolt területek újra gondozásba vételéhez. A tárca az új zártkerti program révén nem a lakóövezet kialakításához szükséges infrastruktúra-fejlesztést kívánja támogatni, hanem a zártkerti ingatlanok mezőgazdasági célú használatát elősegítő fejlesztéseket, valamint olyan közösségi funkcióként történő hasznosítást (oktatás, szemléletformálás, hagyományőrzés), amelyek a tervezett támogatási összeggel arányosan megvalósíthatóak. A programra kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre, önkormányzatok vagy önkormányzati konzorciumok pályázhatnak, projektenként megközelítőleg tízmillió forint mértékben, önerőre nincs szükség. A program eredményeképpen várhatóan mintegy kétszáz település jut fejlesztési forráshoz.

Azon zártkertek esetében, ahol nem alakultak ki az életvitelszerű lakhatás körülményei, és az átminősítés lehetőségével sem éltek a felaprózódott tulajdoni viszonyok miatt, egyedüli és jó megoldást jelenthet ez a program. A cél az egykori zártkerti, elhanyagolt területek újjáélesztése, a vidéki emberek értékmegőrző, élelmiszer-önellátó képességének elősegítése. A felmérés tapasztalatai­ból és az agrártárca 2015 óta harmadik alkalommal – a tanyafejlesztési program keretén belül – meghirdetett zártkerti revitalizációs mintaprogramjaiból kiderül, hogy a zártkertek problémáinak rendezésére országos szinten nagyobb igény is mutatkozik. A kísérleti jellegű program sikeresen hozzájárul a zártkerti besorolású területek területhasznosítási gondjainak rendezéséhez, elősegítve az újra művelésbe vonást és a tájfajták megőrzését. Az eddig megvalósított mintaprogramok a korlátozott források miatt nem tartalmazhatták egységesen a zártkerti gazdálkodás megteremtését garantáló alapvető infrastruktúra kiépítését, s ezek most négy csoportba sorolhatóak. Zártkerti utak járhatóvá tétele, a zártkerti belvíz elvezetését megteremtő csatornahálózat. Vízvételi lehetőségek kiépítése, így kútfúrás, víztároló-kapacitás, esővízgyűjtő rendszer kialakítása. Áramvételi lehetőségek megteremtése, villamos energiához kapcsolódó fejlesztések. Vadvédelmi kerítés létesítéséhez lehetőségek megteremtése, villamos energiához kapcsolódó fejlesztések. A program pályázatait várhatóan még év végéig meghirdetik.

(Magyar Hírlap)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Ismét beadható a „méhcsaládonkénti 1000 forintos” támogatás!

2023. február 6. 12:35

Február 28-ig ismét beadható a méhcsaládonkénti 1000 forintos támogatás.

Fiatal gazdák figyelem, újabb határidő közeleg!

2019. május 3. 10:40

Ezúttal a 2012-ben induló nyertes fiataloknak van fontos kötelezettségük!

Kiemelt támogatásokat kap a hazai borágazat

2018. október 1. 10:25

Az Agrárminisztérium a szőlőültetvények korszerűsítését továbbra is fontosnak tartja, ezért 2020-ig 45 millió eurós keretre lehet ezen a jogcímen pályázni 2018 februárjától.

Figyeljünk az ültetvénycserére!

2023. november 2. 17:10

A VPAKG2021 támogatás keretében is lehetőség van az ültetvénycserére (kivágásra és újratelepítésre) bizonyos feltételekkel.