Agrárközélet

Zsugorodó közfoglalkoztatás? – A számok ezt mutatják!

Agrofórum Online

Mára már nincs olyan mezőgazdasági vállalkozás, mérettől függetlenül, amelyet ne sújtana a munkaerőhiány, amelynek mértékében legfeljebb fokozatok vannak: a nagy és a még nagyobb. Amíg azonban korábban elsősorban a szakemberek hiánya volt a jellemző, addig napjainkra a képzetlen munkaerő nem léte is meghatározó gonddá vált több ágazatban is. Az érintett termelők részéről fórumokon, beszélgetések során gyakran felvetődik a közfoglalkoztatás esetleges munkaerő elszívó hatása. Jelen írásunkban többek között erre a kérdésre kerestük a választ. Kérdéseinkre a Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztálya válaszolt.

Milyen keretei lesznek idén a közfoglalkoztatási programnak, illetve mekkora mértékű az a forrás, amelyet erre elkülönítettek?

A hazai közfoglalkoztatási programok finanszírozására a 2019. évben rendelkezésre álló Start-munkaprogram előirányzat 180 milliárd forint mértékű, amelyből 26,7 milliárd forint (14,8%) a mezőgazdasági programok kerete.

Milyen változások lesznek, amelyek elvileg idén már pozitívan hatnak a közmunkások termelésben való szezonális alkalmazására? Lesznek-e könnyítések, amelyek a munka világába igyekeznek visszavezetni az érintetteket?

A közfoglalkoztatottak száma folyamatosan csökken (a mezőgazdasági közfoglalkoztatásban résztvevőké is), egyre több álláskereső találja meg helyét a nyílt munkaerőpiacon. 2010-óta harmadára csökkent a munkanélküliség, 800 ezerrel több a munkavállaló, 7 százalékuk a mezőgazdaságban helyezkedett el. A Kormány a közfoglalkoztatottak nyíltpiaci elhelyezkedése, valamint a mezőgazdaság szezonális munkaerőigényének kielégítése érdekében számos intézkedést tett az elmúlt években. A jogszabályi háttér teljes körűen rendelkezésre áll, nem szabályozásbeli probléma áll fent.

Főbb intézkedések a tárgyban:

– A közfoglalkoztatott a közfoglalkoztatás időtartama alatt egyszerűsített foglalkoztatás (a továbbiakban: EFO) formájában részt vehet például mezőgazdasági munkákban; valamint közvetíthető EFO keretében ellátandó állásokra, a felajánlott EFO el nem fogadása esetén a közfoglalkoztatott kizárásra kerül a közfoglalkoztatásból. Az EFO munkaviszonyban foglalkoztatni kívánó munkáltató a munkaerőigényét május 1-je és október 31-e között településének a polgármesterénél is bejelentheti. Az EFO munkaviszonyban foglalkoztatni kívánó munkáltató minden év október 31-éig bejelentheti a tervezett foglalkoztatás helye szerint illetékes megyei foglalkoztatási szerv részére a következő év május 1-je és október 31-e között általa tervezett egyszerűsített foglalkoztatás helyét, a foglalkoztatni kívánt létszámot és a foglalkoztatás tervezett ütemezését. A Belügyminisztérium a következő évi közfoglalkoztatást úgy tervezi meg, hogy a bejelentett EFO munkaerőigények kielégítésére megfelelő munkaerő tartalék álljon rendelkezésre.

– A közfoglalkoztatottak évi 120 napra rövid idejű keresőtevékenységben (pl.: mezőgazdasági idénymunkában) vehetnek részt. A közfoglalkoztató köteles a közfoglalkoztatott részére, munkavállalás érdekében fizetés nélküli szabadságot engedélyezni, melynek időtartama 90 napról 120 napra növekedett.

– A közfoglalkoztatottakat álláskeresési célból munkaidő-kedvezmény illeti meg. Eszerint a közfoglalkoztatott mentesül a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól az állásinterjú ideje alatt, miközben állásidőre járó bért kap.

– A közfoglalkoztatott személyek részére az állami foglalkoztatási szerv, az álláskeresőkhöz hasonlóan megfelelő állásigény esetén nyílt munkaerőpiaci ajánlatokat biztosít. A közfoglalkoztatott személyek részére 2016. február 1-jétől kezdve bevezették az elhelyezkedési juttatás intézményét, amely pénzügyi ösztönzést nyújt a közfoglalkoztatottak számára az elsődleges munkaerőpiacon történő elhelyezkedésre. 2018. november 1-jétől az elhelyezkedési juttatás összege a korábbi mértékének duplájára, 45.600 Ft/hó-ra emelkedett, továbbá elhelyezkedési juttatásra az a közfoglalkoztatott is jogosult, aki mezőgazdasági idénymunkában vesz részt. Az elhelyezkedési juttatást eddig mintegy 14.000 fő vette igénybe és helyezkedett el az elsődleges munkaerőpiacon.

– A „Közfoglalkoztatásból versenyszférába” program keretében munkaerőpiaci szolgáltatásokat (pszichológiai, álláskeresési tanácsadás, munkatanácsadás stb.) is biztosítunk, amelyek növelik a közfoglalkoztatottak önbizalmát, motivációját, mindezek elengedhetetlenek a sikeres és eredményes álláskereséshez. Csak 2018-ban csoportos tanácsadáson 59.000 fő, míg egyéni tanácsadáson 68.000 közfoglalkoztatott vett részt. 2019-ben egyszerűsített foglalkoztatás keretében tervezett foglalkoztatottak számával kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy az érintett foglalkoztatók száma az elmúlt időszakban évről évre növekedett: míg 2016-ban csupán 29, 2018-ban már 631 munkáltató jelezte az illetékes kormányhivatalnak vagy a polgármesternek, hogy egyszerűsített foglalkoztatás keretében foglalkoztatna dolgozókat. A 2018-ban bejelentett igények túlnyomó többsége, 5 514 fő (88%) egyszerű mezőgazdasági munkát végzők foglalkoztatására vonatkozik. A témáról bővebb információt az érdeklődök a következő webhelyen találnak: http://kozfoglalkoztatas.kormany.hu/jelentes-a-2019-ben-egyszerusitett-foglalkoztatas-kereteben-tervezett-foglalkoztatottak-szamarol

A közfoglalkoztatás esetenkénti munkaerő elszívó hatása miatt lényeges kérdés, hogy az elmúlt tíz év során zsugorodott-e a program?

Az alábbi táblázat, amely az Adattárház 2019. 14. heti adatai alapján készült, jól tükrözi az elmúlt évek adatainak az alakulását:

A Járási Startmunka mintaprogram, mezőgazdasági pillér

ADATTÁRHÁZ 2019. 14. HETI ADATAI ALAPJÁN

Támogatás kezdetének éve 2015 2016 2017 2018 2019
Programot indító települések száma 1306 1286 1190 1076 930
Szerződés szerinti létszám (fő) 37.993 35.791 28.724 22.389 17.601

Mindemellett rögzíteni kell azt is, hogy nem csupán a mezőgazdasági közfoglalkoztatási programban résztvevők, hanem a közfoglalkoztatottak éves átlagos létszáma is folyamatosan csökken: 2016-ban 223 470 fő, 2017-ben 179 492 fő, 2018. évben pedig 135 620 fő volt a létszámuk. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a közfoglalkoztatásban résztvevők átlagos létszáma 2019 januárjában 119 ezer fő volt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan tudja a gazdaság vezetője a jó alkalmazottat megtartani?

2024. december 15. 12:10

A mezőgazdaságban folyamatosan kevés a munkavállaló. A legtöbb gazdaságban probléma ez. Néhány alapvető módszer a foglalkoztatottak megtartására.

Hogyan lesz a jó zongoraművészből kiváló marketinges?

2024. december 13. 11:40

Ahhoz, hogy maradandót alkoss a munkáddal, ki kell tűnnöd az átlagból, ott kell lennie valami plusznak önmagadból is.

Alapítványi Bál

2024. december 2. 09:10

Időpont: 2025. január 24. (péntek), 18:00 óra, Helyszín: Hotel Helikon, 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5.

A sáskák tehetik tönkre az afrikai Nagy Zöld Fal-projektet?

2024. november 29. 14:10

A biztonsági helyzet is komoly akadályt jelent, mivel több terrorista csoport a projekt által érintett területeken tevékenykedik.

Földművesre nagyobb szükség van, mint katonára?

2024. június 24. 16:10

Egy angol tévés személyiség szerint a fiataloknak a katonaság helyett inkább a mezőgazdaságban kellene tapasztalatot szerezniük.

Alacsony a munkaerő-termelékenység az agráriumban

2021. június 4. 06:32

A fizetett alkalmazottak száma az évtized első felében még nőtt, ami összefüggésben lehet azzal, hogy a mérséklődő családi munkaerőt a fizetett alkalmazottak munkája váltotta fel.

Alacsony a munkaerő-termelékenység az agráriumban

2020. augusztus 3. 11:16

2019-ben az előzetes adatok szerint a munkaerő-ráfordítás nagysága 2,0%-kal elmaradt az előző évitől, és 384 ezer ember teljes munkaidős (évi 1800 óra) tevékenységének felelt meg.

Wine Australia: népszerűsíteni kell a borászati ágazatot

2020. április 12. 09:38

A munkaerőhiány miatt nagyon fontos feladat, hogy a fiatalok előtt ne csak fogyasztói szempontokból népszerűsítsék az ágazatot.