Agrártámogatások

A termelőkre fordítanák a megmaradt vidékfejlesztési forrásokat

MTI

Az Európai Bizottság javasolja, hogy 2020-ban a tagállamok fel nem használt vidékfejlesztési forrásaikat a mezőgazdasági termelők és a kis agrár-élelmiszeripari vállalkozások támogatására fordíthassák - közölte az uniós bizottság hétfőn.

A javaslat szerint a tagállamok által nyújtott támogatás maximális összege a mezőgazdasági termelők esetében fejenként 5 ezer euró (mintegy 1,8 millió forint), a kis agrár-élelmiszeripari vállalkozások esetében pedig cégenként 50 ezer euró (mintegy 17,7 millió forint) lehet.

Az Európai Bizottság emellett újabb rendkívüli intézkedéseket is elfogadott és közzétett azzal a céllal, hogy további támogatást nyújtson azoknak a mezőgazdasági és élelmiszerpiacoknak, amelyeket a legnagyobb mértékben sújt a koronavírus-járvány okozta válság.

A teljes körűen elfogadott rendkívüli piaci intézkedések közé tartozik a magántárolási támogatás olyan tej- és húsipari termékek esetében, mint a fölözött-tejpor, vaj, sajt, illetve marha-, juh- és kecskehús. Az intézkedés lehetővé teszi, hogy az érintett termékeket legalább 2-3 és legfeljebb 5-6 hónapra ideiglenesen kivonják a piacról.

Rugalmasságot tesz lehetővé a piactámogatási programok végrehajtásában a bor, a gyümölcs és zöldség, az étkezési olajbogyó és az olívaolaj, a méhészeti termékek, valamint az uniós iskolagyümölcs-, iskolazöldség- és iskolatejprogramja számára. Az intézkedés arra irányul, hogy a felsorolt ágazatokban korlátozza a rendelkezésre álló kínálatot, és ezáltal helyreállítsa a piaci egyensúlyt.

Az uniós bizottság kivételes jelleggel bizonyos mértékű eltérést engedélyez az uniós versenyszabályoktól a tej-, a virág- és a burgonyaágazat esetében. Az intézkedés lehetővé teszi a gazdasági szereplők számára, hogy legfeljebb 6 hónapra önszervező piaci intézkedéseket fogadjanak el és léptessenek életbe ágazatuk stabilizálása érdekében. Ennek eredményeként például a tejágazat szereplői együttesen tervezhetik meg a tejtermelést, a virág- és a burgonyaágazat szereplői pedig kivonhatják termékeiket a piacról – közölték.

Az Európai Bizottság április közepén fogadott el mezőgazdasági termelőket támogató intézkedéseket, amelyek szerint egyebek mellett a gazdálkodók pénzállományának növelése érdekében 50 százalékról 70 százalékra fogják emelni a közvetlen kifizetések, és 75 százalékról 85 százalékra a vidékfejlesztési kifizetések előlegeit. A tagállamok már a helyszíni ellenőrzések elvégzése előtt kifizethetik ezeket a mezőgazdasági termelőknek. Az intézkedés a személyes jelenlétet igénylő helyszíni ellenőrzéseket is csökkenti a közös agrárpolitika által támogatott beruházások esetében.

A Közös Agrárpolitika (KAP) szabályok fokozott rugalmasságának célja a gazdálkodók és a nemzeti közigazgatás adminisztratív terheinek enyhítése – hangsúlyozták.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

VP képzési kötelezettség: csak egyszer kell teljesíteni!

2024. július 16. 14:40

Aki a Vidékfejlesztési Programhoz kapcsolt képzési kötelezettségének eleget tett, annak a téves tájékoztatással szemben nem kell újra jelentkeznie.

Terem a pénz, csak le kell szedni: 50 milliárd kertészeknek

2024. június 27. 14:40

Megjelent a hazai kertészeti termelést fejlesztő új pályázati kiírás, kisebb termesztők és nagyberuházók egyaránt pályázhatnak.

Megjelent a fiatal erdők állománynevelését támogató pályázati felhívás

2024. június 24. 11:40

A támogatás mértéke tevékenységtől függően legalább 99 és legfeljebb 193 eurónak megfelelő forintösszeg hektáronként.

Megjelentek a feldolgozóüzemek beruházásait támogató pályázati kiírások

2024. június 17. 16:10

A fejlesztésekhez kapcsolódóan az alap támogatási intenzitás mértéke 50%, de ez bizonyos esetekben 70%-ig növekedhet.

Újabb méhészeti támogatások kifizetését kezdte meg a Kincstár

2019. szeptember 23. 09:07

A Magyar Államkincstár a Magyar Méhészeti Nemzeti Program 2018/2019-es végrehajtási időszakához kapcsolódóan az elmúlt hónapokban tizenkét alintézkedés keretében már összesen 335 millió forint támogatást fizetett ki a méhész-gazdálkodóknak, illetve a méhész szervezeteknek.

Siránkozással nem versenyezhetnek a magyar fűszerpaprika-termelők

2023. szeptember 10. 09:10

A magyar fűszerpaprika-termelőknek akkor van esélyük kiváló minőségű termékeikkel a piacon maradni, ha megkülönböztetik magukat az előállítási költségeik miatt árban kedvezőbb, de minőségben gyengébb, az európai uniós piacon komoly versenytársként megjelenő tömegárutól.

Méhegészségügyi csekély összegű támogatás igényelhető

2019. július 23. 13:03

A méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzése érdekében az agrártárca új támogatási konstrukciót dolgozott ki a méhészek számára.

Extra támogatásra számíthatnak a zöld szemléletű gazdák - Elfogadták a KAP magyar stratégiai tervét

2022. november 8. 14:06

Nagy István agrárminiszter a sajtótájékoztatón kiemelt célként jelölte meg, hogy "hazánk környezeti állapotát jelentősen javítsuk, erősítve természeti erőforrásaink megújulását".