Agrártámogatások

Egységes kérelem: több mint 50 támogatási jogcímre igényelhető támogatás

NAK – Sajtóközlemény

2023. április 20-án megkezdődött az egységes kérelmek benyújtási időszaka, mely az idén – kivételesen – szankciómentesen június 9-ig tart. A kérelem beadása során 2023-ban több mint 50 támogatási jogcímre, intézkedésre lehet támogatást igényelni, illetve adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni.

Az egységes kérelmet továbbra is kizárólag elektronikus úton, a Magyar Államkincstár benyújtó felületén lehet beadni.

A területalapú támogatás alapkövetelményei némiképp megváltoznak. A kölcsönös megfeleltetés és a zöldítés követelményeinek összeolvadásával létrejött a „feltételesség” keretrendszere, amely az alaptámogatásra való jogosultsághoz szükséges, minden egységes kérelmet igénylő gazdálkodónak betartandó alapkövetelményeket tartalmazza. A legfeljebb 1200 hektár méretű gazdaságok további automatikus, újraelosztó támogatásban is részesülnek, emelt összegben a gazdaság első 1-10 hektárjára, valamint kisebb összegben a 10-150 hektár közötti területre.

Újdonság a támogatási rendszerben az agro-ökológiai program (AÖP), amely önkéntesen választható egyéves zöld kötelezettségek teljesítése mellett többlettámogatást nyújt a gazdáknak. Az AÖP-ben részt vevő gazdálkodónak a gazdasága teljes területére vállalnia kell az AÖP feltételeit. Kérjük azon gazdálkodókat, akik az AÖP támogatást igénybe szeretnék venni, készüljenek fel arra, hogy a támogatás igénylésekor a falugazdásznál meg tudják jelölni a szántóra, gyepre, ültetvényre vállalt 1 vagy 2 pontos gyakorlatot, valamint az azokkal érintett táblákat, a tervezett vetési és egyéb agrotechnikai időpontokat, kondicionáló szerek használatának vállalása esetén az adott szer nevét. Vezetniük kell a gazdaság teljes területére a Gazdálkodási Naplót, melyet 2024. január 31-ig a NÉBIH oldalán elektronikusan fel is kell tölteni.

Fiatal gazdák esetében változás, hogy a kiegészítő támogatást 90 helyett 300 hektár nagyságig lehet igényelni, de mezőgazdasági végzettség szükséges, vagy két év releváns foglalkoztatottság igazolása. A már megkezdett 5 éves fiatal gazda támogatás folytatható.

A termeléshez kötött támogatások esetében a szokott módon az idén is fel kell csatolni a vetőmag/palánta stb. számláit. A támogatás igénylésekor a felületen meg kell adni a növényvédelmi szakirányító nevét is, amennyiben van.

2023-ban minden gazdálkodónak, aki falugazdász segítségét veszi igénybe, új kamarai meghatalmazást kell kötni. Akik még nem kötötték meg az új meghatalmazást, kérjük, hogy falugazdászaik felkeresésekor Államkincstártól kapott jelszót, valamint ügyfélkapus belépési adatait vigyék magukkal.

A kérelem benyújtásáról és az elérhető támogatási formákról további információk találhatók a NAK weboldalán, a KAP 2023-2027 menüpont alatt.

Falugazdászaink idén is várják a támogatást igénylő gazdálkodókat!

A településeken illetékes falugazdászok elérhetőségét ITT találják.

További kérdés esetén az 52/503-310 telefonszámon, illetve a hajdubihar@nak.hu e-mail címen kérhetnek tájékoztatást.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

VP képzési kötelezettség: csak egyszer kell teljesíteni!

2024. július 16. 14:40

Aki a Vidékfejlesztési Programhoz kapcsolt képzési kötelezettségének eleget tett, annak a téves tájékoztatással szemben nem kell újra jelentkeznie.

Terem a pénz, csak le kell szedni: 50 milliárd kertészeknek

2024. június 27. 14:40

Megjelent a hazai kertészeti termelést fejlesztő új pályázati kiírás, kisebb termesztők és nagyberuházók egyaránt pályázhatnak.

Megjelent a fiatal erdők állománynevelését támogató pályázati felhívás

2024. június 24. 11:40

A támogatás mértéke tevékenységtől függően legalább 99 és legfeljebb 193 eurónak megfelelő forintösszeg hektáronként.

Megjelentek a feldolgozóüzemek beruházásait támogató pályázati kiírások

2024. június 17. 16:10

A fejlesztésekhez kapcsolódóan az alap támogatási intenzitás mértéke 50%, de ez bizonyos esetekben 70%-ig növekedhet.

Kreditpontos konferenciák az Alföldi Állattenyésztési Napokon - Megmutatjuk a részletes programot

2019. április 28. 08:40

A NAK a szaktanácsadókat az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok konferenciáin való részvételért egyenként 2-2 kreditponttal értékeli.

Kijárási korlátozás - a mezőgazdaság nem állhat meg!

2020. március 27. 10:33

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felhívja a mezőgazdaságban tevékenykedők figyelmét arra, hogy a 2020. március 28-ától érvényes kijárási korlátozások – a kamara kérésének megfelelően – lehetővé teszik a mezőgazdasági munkák végzését.

Teendők tartósan vízhiányos időszak esetén

2018. augusztus 27. 07:03

Augusztus 15-túl hivatalosan is tartósan vízhiányos időszak van. Bővebb összefoglaló az ezen időszak alatt fennálló nyilatkozattételi és adatszolgáltatási kötelezettségekről.

Sikeresen indult az egységes kérelmek beadása

2020. április 10. 10:17

A kérelembeadás során 43 támogatási jogcímre, intézkedésre lehet igényelni támogatást, illetve adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni.