Támogatások, pályázatok

Itt vannak a takarmányszállítási támogatás részletei

AM Sajtóiroda

Az Agrárminisztérium az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs döntése alapján kidolgozta annak a 3 milliárd forint értékű támogatásnak a koncepcióját, amely a történelmi léptékű aszály miatt ellátási gondokkal küzdő állattartók tömegtakarmány szállítási költségeinek finanszírozásában nyújt segítséget – közölte Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a támogatási konstrukció kedvezményezettjei azok a juh, kecske- és szarvasmarha-tartók, akik a 2022. évben termeléshez kötött támogatás iránti igényt nyújtottak be, illetve 2021. évi kecske csekély összegű támogatásban részesültek, az Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszerbe (ENAR) 2022. augusztus 1-jéig bejelentett állategyedek után.

Kifejtette, a támogatás a takarmány szállításához szükséges kilométer alapján kerül elszámolásra, amelynek igazolására az állattartóknak olyan 2022. június 1. és szeptember 23. között kiállított fuvardokumentumot (szállítólevél, fuvarlevél, menetlevél) vagy azok másolati példányát kell benyújtaniuk a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara illetékes falugazdászaihoz 2022. szeptember 26-áig, amelyek külön-külön vagy akár együttesen tartalmazzák minimálisan az alábbi adatokat:

  • az adott bizonylat azonosítószámát (pl. sorszám, bizonylatszám, stb.),
  • a szállítólevél bizonylatot kiállító adatait, illetve a kiállításának dátumát,
  • a számla számát (ha a szállítólevél számla alapján készült),
  • a szállított termék nevét (széna, szalma, szenázs, szilázs, illetve ezek alapanyagai) és ezek mennyiségét,
  • a címzett (azaz az állattartó) nevét, címét (ahová a terméket szállítani kell)
  • a kiállító és átvevő aláírását,
  • a szállított termék szállításához szükséges távolság megjelölését kilométerben.

Nagy István kitért arra is, hogy a támogatás tervezett mértéke 300 Ft /km azzal, hogy egy állattartó legfeljebb 3000 km-re nyújthat be támogatási igényt. A takarmányszállítási támogatást az egyes állattartók legfeljebb 35.000 euró egyéni keretösszegig vehetik igénybe. A támogatási kérelmeket a tervek szerint 2022. október 3-9. között lehet benyújtani elektronikus úton a Magyar Államkincstár részére- tette hozzá.

A Magyar Államkincstár a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által igazolt takarmányszállítási kilométerek alapján minél előbb, de legkésőbb 2022. december 23-áig dönt a hozzá beérkezett támogatási igényekről, és egyúttal intézkedik a jogos támogatási igények kifizetéséről – hangsúlyozta az agrárminiszter.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fiatal gazdák támogatása: csaknem 5300 igénylő kap segítséget

2025. május 5. 14:10

Április utolsó napjaiban elindult a fiatal mezőgazdasági termelőknek járó kiegészítő támogatás végfizetése.

Idén korábban jutnak támogatáshoz az anyatehéntartók

2025. április 30. 11:10

Már áprilisban megkezdődtek az anyatehéntartóknak járó kifizetések – a kormány gyorsított ütemezéssel segíti az állattartókat.

Új források segítik a MAHOP Plusz hatékony végrehajtását

2025. április 29. 13:10

Az Agrárminisztérium 1,168 milliárd forint támogatással erősíti a MAHOP Plusz program hatékony megvalósítását a 2021-2027-es ciklusban.

Támogatás a Natura 2000 gyepterületek gazdáinak

2025. április 28. 11:10

Az Agrárminisztérium döntött, csaknem 7,7 milliárd forint támogatást kap több mint 7500 gazdálkodó a Natura 2000 gyepterületek után.

Állami támogatásért manipuláltak csapadékmérőket Coloradóban

2024. szeptember 29. 16:10

Az egyesült államokbeli Dél-Coloradóban két gazdálkodó a csapadékmérők illegális manipulálásával, tehát csalással jutott állami támogatáshoz.

Jelentős mennyiségű csapadék várható

2019. április 8. 14:47

Az OMSZ szerint ezen a héten többször és sokfelé csapadékos idő várható, szerdáig főleg délen és a Dunántúlon, majd a hét második felében országszerte.

Figyeljünk a vírusvektor rovarokra a kalászosokban!

2022. október 31. 06:37

Az őszi vetésű kalászos gabonák esetében a vírusos eredetű megbetegedések gyakorisága, valamint az általuk okozott károk nagysága évről évre szisztematikusan növekszik.

A hőhullám hatásai miatt aggódik a párizsi agrártárca

2022. június 24. 06:36

Korlátozni kell a hőhullámnak a gabonanövényekre gyakorolt hatását Franciaországban, az Európai Unió legnagyobb gabonatermelőjében, és ez aggodalomra ad okot.