Agrártámogatások

Méhegészségügyi csekély összegű támogatás igényelhető

NAK / Dúl Udó

A méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzése érdekében az agrártárca új támogatási konstrukciót dolgozott ki a méhészek számára.

A támogatás részletei 29/2019. (VI. 20.) AM rendeletben, valamint a Magyar Államkincstár 31/2019. (VII. 11.) számú közleményébenolvashatóak.

A támogatásra 2019-ben az AM 600 millió forintot különített el, amely összesen közel 20 ezer méhész 1,2 millió méhcsaládja számára jelenthet segítséget, amelynek keretében méhcsaládonként 500 forint összegű támogatást igényelhetnek az arra jogosult méhészek.

A támogatási kérelem július 15. és augusztus 31. között elektronikus úton nyújtható be az Államkincstárhoz, az erre a célra kialakított elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül.

A kérelem a benyújtását követő naptól számított tíz napon belül – de legkésőbb augusztus 31-ig – az elektronikus felületen keresztül módosítható (a Kincstár az utolsó kérelmet bírálja el). Hiányosan benyújtott támogatási kérelem esetén a Kincstár a kérelmezőt hiánypótlásra szólítja fel.

Mind az AM rendelet, mind a MÁK közlemény is rögzíti, hogy kamarai meghatalmazással a kérelmet nem lehet benyújtani, a kamarai meghatalmazással benyújtott kérelem elutasításra kerül. A NAK ugyanakkor kezdeményezi a rendelet módosítását annak érdekében, hogy a falugazdászok meghatalmazással is részt vehessenek a kérelem elektronikus benyújtásában. A rendelet módosításáig falugazdász kollégáink szóbeli tájékoztatással, a kérelem benyújtására vonatkozó információnyújtással, illetve a saját ügyfélkapuján kérelmet benyújtó ügyfélnek az elektronikus felület használatával kapcsolatos magyarázattal nyújtanak segítséget az azt igénylőknek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

VP képzési kötelezettség: csak egyszer kell teljesíteni!

2024. július 16. 14:40

Aki a Vidékfejlesztési Programhoz kapcsolt képzési kötelezettségének eleget tett, annak a téves tájékoztatással szemben nem kell újra jelentkeznie.

Terem a pénz, csak le kell szedni: 50 milliárd kertészeknek

2024. június 27. 14:40

Megjelent a hazai kertészeti termelést fejlesztő új pályázati kiírás, kisebb termesztők és nagyberuházók egyaránt pályázhatnak.

Megjelent a fiatal erdők állománynevelését támogató pályázati felhívás

2024. június 24. 11:40

A támogatás mértéke tevékenységtől függően legalább 99 és legfeljebb 193 eurónak megfelelő forintösszeg hektáronként.

Megjelentek a feldolgozóüzemek beruházásait támogató pályázati kiírások

2024. június 17. 16:10

A fejlesztésekhez kapcsolódóan az alap támogatási intenzitás mértéke 50%, de ez bizonyos esetekben 70%-ig növekedhet.

Így növelik a beltéri gazdaságok beporzási rátáját

2023. április 14. 14:38

A Buzzupot azért eredetileg azért alapították, hogy a méhészek IoT-eszközök segítségével távolról nyomon követhessék méheiket.

Ismét beadható a „méhcsaládonkénti 1000 forintos” támogatás!

2023. február 6. 12:35

Február 28-ig ismét beadható a méhcsaládonkénti 1000 forintos támogatás.

Méhcsaládok segítenek a környezet állapotának felmérésében

2022. május 25. 11:36

A Soproni Egyetem kutatói által kifejlesztett biomonitoring módszer lényege, hogy a méhcsaládok által begyűjtött anyagok kémiai elemzéséből következtetnek a környezet állapotának felmérésére.

Február 20-ától újra igényelhető méhészeti támogatás

2020. január 10. 09:47

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesületnél (OMME) tagsági viszonnyal rendelkező méhész-gazdálkodók, valamint az OMME és a tagszervezetei 2020. február 20-tól nyújthatják majd be – a 2019/2020. végrehajtási időszakra vonatkozó – kifizetési kérelmeiket a Magyar Államkincstárhoz.