Állattenyésztés

40 százalékkal nagyobb haszonnal lehet eladni a tejet, kitalálták a módját

Agrofórum Online

A nyomon követhetőség és a felesleges közvetítők kiiktatása, valamint a rövidebb ellátási lánc lehet a kulcs és a követendő példa.

Világszerte gondot jelent a tehéntej alacsony felvásárlási ára, ami csak szűken jövedelmezővé teszi a szarvasmarhatartást. Magyarországon 2021-ben még 270 forintba került a pasztőrözött (2,8% zsírtartalmú) ESL tej literenkénti ára a boltokban a KSH adatai szerint, 2025-ben viszont már 440 forintot kellett fizetni érte. A felvásárlási árak nem növekedtek ennyire dinamikusan, míg 5 éve 114 forintot kaptak egy liter tejért a tehéntartók, addig tavaly is csupán 200-at.

Az állattenyésztők globálisan keresik azokat a megoldásokat, amelyek révén a tejtermelés gazdaságosabb lehet. Nem a fogyasztói ár növelésével, hanem a náluk maradó haszon emelkedése által. Az indiai Kamalesh Mandya a jól fizető állását otthagyva tért haza szülőfalujába, hogy létrehozza a The Farming Buddha nevű vállalkozását. Meg akarja változtatni a tejnek a fogyasztókhoz való eljutását, és ezáltal akarja nagyobb jövedelemhez juttatni elsősorban a női gazdálkodókat.

Jelenleg napi 500 liter tejet vásárol fel a környékbeli állattartóktól, de további bővítést tervez. Kamalesh Mandya a gyerekkorában jó példát látott: néhány évtizede a helyi szövetkezet vásárolta fel mindenkitől a tejet, az elkészült vajat is a környékbelieknek értékesítették. A biztos bevételi forrás révén a háztartások stabilabban működhettek és a nők is büszkék lehettek arra, hogy hozzájárultak a családi költségvetéshez.

Időközben a szarvasmarhatartás költségei jelentősen emelkedtek, amivel a tej felvásárlási ára nem tartotta a lépést. Sokan eladták a teheneiket, a stabil bevételi forrás elapadt. A 2023 óta működő The Farming Buddha a régi szép időket kívánja újra elhozni, példájuk akár világszerte követhető lehet. A jelenleg felvásárolt napi 500 liter tej 300 családot lát el az értékes élelmiszerrel.

Eleinte nehéz volt rávennie a gazdálkodókat arra, hogy együttműködjenek vele, de aztán a piaci árnál 40 százalékkal magasabb felvásárlási ár sokakat meggyőzött. Ma már 150-en vannak a várólistán, ennyien szeretnének csatlakozni hozzájuk, ha bővítik az értékesítési kört. Jelenleg 50 gazdálkodó kooperál a The Farming Buddhával, közülük 38 a gyengébb nemhez tartozik.

„15 rúpiával kapok többet egy liter tejért, mint korábban. A kifizetések rendszeresek, és amikor nem voltak azok, rögtön nehéz helyzetbe kerültünk. Két lányom van, és a pluszpénzből segítek nekik fizetni az iskolát. Közben két újabb tehenet is vettem, így már három van, több bevételt hoznak. Vettünk tévét és mobiltelefont is”

– foglalta össze a 32 éves Mamatha, hogy milyen előnyökkel jár számukra a magyar pénzben 53 forinttal magasabb literenkénti felvásárlási ár. A The Farming Buddha ráadásul az állatorvosi ellátást is elérhetőbbé teszi számukra.

A vállalkozás lényege, hogy a vásárlók számára követhetővé teszi a tej útját a farmtól az asztalig. Minden állomást rögzítenek, az átvételtől a csomagoláson át a fogyasztókig. A nyomon követhetőség és a rutinszerű minőségellenőrzések kombinálásával nincs manipuláció, hígítás, vegyi adalékanyagok alkalmazása, vagyis mindenféle kockázatot kiszűrnek az ellátási láncban. A végtermék biztonságos, és a felesleges közvetítők kiiktatásával olcsóbb is a fogyasztók számára. A tej legfeljebb 30 kilométert utazik a vevőkig, az alacsonyabb szállítási költség sem terheli tehát a fogyasztói árat.

Ilyen egyszerű a tej útja a fogyasztókig:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Egy hét után kibontották a kukoricasilót, és ezzel magukra szabadították a bajt

2026. szeptember 29. 09:10

A vészes takarmányhiány miatt sokan már egy hét után kibontották a silófalat, ám ezzel alighanem nagyobb kárt okoztak, mint amennyi előnyt szereztek.

Fokhagyma tőgygyulladás ellen? Fontos különbségre figyelmeztetnek a vizsgálatok

2026. szeptember 24. 07:10

Terjed a fokhagymabolusz használata tőgygyulladás ellen, miközben hatásossága nem igazolt, nagyobb adagban pedig kockázatot jelenthet.

Kevés gabona termett Európában, kilőhetnek a felvásárlási árak

2023. július 20. 15:40

Spanyolország, Portugália és Észak-Olaszország gabonatermesztőinek akár 60 százalékos hozamcsökkenést kellett idén elszenvedniük, ami a felvásárlási árak növekedéséhez vezethet.

35 ezer forintos kukoricaárakkal riogatják egymást a magyar gazdák, de az alacsony hozam inkább a baj

2025. október 4. 09:10

Az Alföld lassan alkalmatlanná válik kukoricatermesztésre, amit az egymás után sorjázó aszályos évek hatására egyre több magyar gazda lát be.

230-400 forintért veszik át a vaddisznót - jelenleg csúcsszezon van

2019. november 19. 05:38

Az összes vadfajra és annak minden fő húsrészére van az évnek ebben a szakaszában igény, azonban az őszi-téli hónapokban jellemzően a vaddisznóra a legmagasabb.

10 millió forintot veszít hetente egy gazdaság, de képtelen leállítani a termelést

2026. március 1. 16:10

Nem túlzás azt állítani, hogy tavaly összeomlott az európai tejpiac. Ennek hatásai máig érezhetők, gigantikus veszteségeket okozva a termelőknek.