Állattenyésztés

A magyar sertéshús thaiföldi exportjáról tárgyaltak

mti

A magyar sertéshús thaiföldi exportjának engedélyezéséről és a sertéspestis elleni sikeres magyar intézkedésekről tárgyaltak Budapesten a thaiföldi agrártárca, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a képviselői - közölte a KKM az MTI-vel.

A KKM külső piacok fejlesztéséért és koordinálásáért felelős miniszteri biztosa, Budai Gyula azt indítványozta a thaiföldi szakembereknek, Anan Suwannarat agrárminisztériumi államtitkárnak és Sorravis Thanetonakm a thaiföldi Állategészségügyi Hatóság (DLD) főigazgatójának, hogy a sertéshús esetében is engedélyezzék Magyarországnak a regionalizációt. Ez a közlemény szerint azért fontos a magyar exportőröknek, mert egy Magyarországot esetlegesen érintő sertéspestis járvány esetén, a thai hatóságok csak a fertőzött régióból tiltanák meg a szállítást, nem automatikusan az egész ország területéről.

A miniszteri biztos rámutatott, hogy Bangkok 2018 decemberében, a madárinfluenza esetében, a baromfihús exportjánál már megadta ezt a könnyítést, köszönhetően a szigorú magyar állategészségügyi intézkedéseknek. „Így a mai tárgyalások után bizakodva várjuk a thai hatóságok döntését” – tette hozzá. Budai Gyula a közlemény szerint a tárgyalás után elmondta: a 69 millió lakosú Thaiföld a délkelet-ázsiai térség második legnagyobb piaca.

Elemi érdeke a magyar mezőgazdaságnak, hogy minél több előnyös megállapodást kössön Bangkokkal. Közölte azt is, hogy Magyarország nem szállíthat sertéshúst Thaiföldre, az oda irányuló évi 4,5 millió dolláros élelmiszerexport 73 százalékát a liba-és kacsamáj adja. Pozitív döntés esetén a magyar sertéságazatnak egy több tízmilliárd forintos piac nyílhat Délkelet-Ázsiában. Budai Gyula kiemelte, hogy Magyarország az első ország, amellyel Thaiföld ilyen együttműködést tervez.

Az ázsiai országban mintegy 200 ezer gazda, évente 18 millió sertést tenyészt, 3,3 milliárd dollár értékben, ennek ellenére lenne kereslet a jó minőségű, GMO-mentes magyar sertéshúsra, kiváltképp a prémium minőségű mangalicára.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fantasztikus ötlettel pörgette fel a lerobbant családi gazdaságot egy szemfüles termelő

2026. január 17. 16:10

Csődbe jutni, eladni a családi gazdaságot vagy okos ötlettel új életre kelteni – ezek a lehetőségek álltak egy gazda előtt, és ő jól választott.

Állatjóléti fordulat a hagyományos gyógyászatban: bezárnak a medvefarmok Dél-Koreában

2026. január 17. 07:10

Dél-Korea 2026-tól betiltja a medvék tenyésztését és az epe kinyerését, lezárva egy évtizedek óta vitatott iparágat.

Így nem fagy be az állatok itatójában a víz, működik az egyszerű trükk

2026. január 9. 09:10

A házi kedvencek és haszonállatok előtt befagyó víz sokaknak okoz gondot ezekben a hetekben, ennek megelőzésére ajánlunk egy egyszerű ötletet.

Zárlat alá került több sertéstelep: újra felbukkant az Aujeszky-betegség

2026. január 8. 14:10

Somogy vármegyében Aujeszky-betegség vírusát mutatták ki sertésállományokban, a hatóság zárlatot rendelt el.

Nőtt a sertéságazat kibocsátása

2019. április 12. 07:03

Az ágazat importja tavaly 411 millió euró volt, az export értéke meghaladta a 330 millió eurót.

Még nincs fertőzött házi sertés hazánkban

2018. április 26. 13:51

Fontos hangsúlyozni, hogy az ASP az emberre nem veszélyes, az üzletekben kapható feldolgozott sertéshúsok és -készítmények a legnagyobb biztonsággal fogyaszthatók.

Állattartó telepek járványvédelmi korszerűsítésére nyílik pályázat

2021. február 20. 09:17

A sertés-és baromfitartók számára 2021. április 26-tól ismételten megnyílik az állattartó telepek járványvédelmi korszerűsítésére kiírt pályázat.

Ad hoc munkacsoport jön létre az afrikai sertéspestis miatt

2018. november 15. 12:47

Az intézkedések további módosítására, „finomhangolására” van szükség a mielőbbi észlelések, a fogékony állományok egyedszámának csökkentése, valamint a minél nagyobb számú laboratóriumi vizsgálatok biztosítása érdekében.