Állattenyésztés

Átalakulóban a hazai halgazdálkodás

NAK

Eltolódtak a hangsúlyok a hazai halgazdálkodásban, ehhez kell az érintetteknek alkalmazkodni – derült ki a rövid és a hosszú távú feladatokról, célokról a MAHAL halak napi szakmai rendezvényén.

A március 20-i Halak Napja eddig amolyan ,,féllegális” esemény volt az éves – a hazai és nemzetközi környezet- és természetvédelmi jeles napokat összegző – zöld naptárban. Hivatalossá tételét a Magyar Haltani Társaság kezdeményezte, és az ügyet 2017-es közös döntésük nyomán támogatta a Földművelésügyi Minisztérium Horgászati és Halgazdálkodási Főosztálya, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOS), a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MAHAL), valamint az Akvaristák Magyarországi Egyesülete is.

Így tavaly és 2018. március 20-án – félhivatalosan – meg is tartották a Halak Napján esedékes szakmai rendezvényt. A mostani, keddi eseményen elhangzott, az FM hamarosan beadja azt az országgyűlési határozattervezetet, aminek elfogadása után a szakmai és társadalmi szervezetek jövőre akár már „jogszerűen” is népszerűsíthetik a halakat e tavaszi napon.

Van is miért a halakkal kapcsolatos ismereteket növelni, hiszen – ahogy Juhász Lajos, a Magyar Haltani Társaság alelnöke a keddi konferencián megjegyezte – egyfelől jelentős emberi táplálékforrás, másfelől mert a 90 hazai halfaj között több veszélyeztetett faj is van. Viszont Urbányi Béla, a Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára egy másik fontossági szempontot emelt ki. Mint mondta, azzal, hogy 2016-ban megszűnt a kereskedelmi célú halászat a magyarországi természetes vizeken és ennek nyomán a MOHOSZ helyi szervezetei kezelik az állami tulajdonú vizeket, a – más társágazatokhoz képest hátrányos helyzetű, kicsi és sebezhető – mezőgazdasági haltermelési ágazatban szereplőknek és a horgászközösségnek immár közösen kell tevékenykedniük a halgazdálkodás terén.

Ugyanakkor leszögezte, nincs ellentét a felek között, ellenben a hangsúlyok eltolódtak, amihez mindenkinek alkalmazkodnia szükséges. Immár a természetes vizek halgazdálkodási hasznosításánál a horgászat és a horgászturizmus fejlesztése, a haltermelés-támogatásban pedig a horgászati célú termelés élvez elsőbbséget.

Urbányi Béla szerint az új irányú fejlődéshez mindenképpen szükséges a horgászszervezeteknél a koordinált és komplex igényfelmérés, a termelőknél pedig a kapacitás- és szándékfelmérés – már csak azért is, mert mint mondta, az előbbiek közül nem mindegyik van tisztában azzal, hogy milyen fajú halakat rejt az általa kezelt terület és milyen fajták kifogására van valódi igény.

Mindezek ismeretében szükség lesz szerinte többéves ciklusú tervezésre (benne ármeghatározással, piaci előrejelzéssel), tartós termeltetési – árgaranciát is tartalmazó – megállapodásra, a halkereskedők szerepének tisztázására, valamint a MOHOSZ és a MAHAL által közösen működtetett online halpiac kialakítására is.

A termelés elősegítése érdekében szükség lesz a genetikailag is megfelelő anyaállományok begyűjtésére és területi fenntartására, szaporítására, továbbá a „horgász méretű” és a víztípusra megfelelő fajok és korosztályok meghatározására, ezek halgazdálkodási tervbe való illesztésére. A fenntarthatóság pedig a halélőhelyek folyamatos monitorozásával, illetve azok időszakos – a vízminőséget, a táplálékbázist és a haleltartó-képességet célzó – felmérésével érhető el.

Urbányi Béla szerint azt kell elérni, hogy a hazai vizekbe lehetőleg magyar hal kerüljön, lévén az őshonos magyar halállomány nemzeti kincs. A telepített standard őshonos fajok közé tartozik a ponty, a süllő, a csuka, a harcsa, a kecsege, a dévérkeszeg, a karikakeszeg és a bodorka, a telepítésre javasolt őshonosak közé pedig a compó, a széles kárász, a balin, a kősüllő, a csapó sügér, a menyhal, a márna, a jászkeszeg, a paduc, a szilvaorrú és a vörösszárnyú keszeg, valamint a domolykó. Úgy vélte, a nem invazív, idegenhonos fajokat (amúr, pisztrángsügér, tokfélék) érdemes „megtűrni” a vizekben, míg az inváziós, idegenhonos fajokat (ezüstkárász, busák, törpeharcsák) már nem szabadna telepíteni, legfeljebb alkalmilag vagy folyamatosan szelektálni.

– Az állami tulajdonban lévő természetes vizek kiemelkedő természeti és társadalmi értéket jelentenek, így a horgászok a halgazdálkodás terén megkapott lehetősége egyben komoly felelősség is. Itt a közfeladat és a közérdek valóban találkozik, és e keretek között közel 440 ezer horgászt kell kiszolgálni – tette hozzá a tanszékvezető.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megmenthető az aszályban kisült és megdőlt kukorica ezzel az ősi módszerrel

2026. október 16. 09:10

Kevesen gondolnák, hogy az aszály miatt hasznavehetetlenné vált kukoricaállomány állatokkal való lelegeltetése rengeteg előnnyel jár.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Csökkenthető a hazai halgazdálkodás természetes vizekre gyakorolt hatása

2020. november 3. 14:00

A hazai halgazdálkodási létesítmények ökológiai hatása a velük összeköttetésben lévő vízfolyásokra könnyen minimalizálható lenne a Szent István Egyetem kutatóinak eredményei szerint. Minderre egy több éven át tartó, nemzetközi pályázat keretében végzett kutatómunka során derült fény, melynek fókuszában a szakértők vízminőségi vizsgálatai és halállomány-felmérései álltak.

Pontyleves

2018. február 23. 09:38

Halászlevet mi általában csak nyáron eszünk, nálunk nem része a karácsonyi menünek, így ilyenkor, február-március környékén már kezd kialakulni a hiányérzet.

Nagyböjt alatt is ajánlott a hal

2019. március 10. 09:26

A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) a nagyböjti időszakban kampányt tart a halfogyasztás népszerűsítésére.

Ne csak karácsonykor együnk halat!

2018. december 19. 10:17

A friss magyar hal egész évben rendelkezésre áll, azonban a lakosság halfogyasztása a legtöbbet fogyasztó országokhoz képest alacsony, tizedannyi hal fogy egy évben, az európai fogyasztás mintegy harmada.