Állattenyésztés

Barna medve pusztított el juhokat Nógrád megyében (+KÉPEK)

Agrofórum Online

A vasárnap délben megtalált három juhtetem jól felismerhető sérülései alapján kijelenthető, hogy az észak felől terjeszkedő medve okozta a kárt.

Barna medve pusztított el több juhot a Nógrád megyei Karancskeszihez tartozó Lászlóvölgyön. A vasárnap délben megtalált három juhtetem jól felismerhető sérülései alapján kijelenthető, hogy az észak felől terjeszkedő medve okozta a kárt – közölte a Nógrád Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának Vadászati és Halászati osztályvezetője az MTI-vel.

Bakó Csaba elmondta, hogy a medvetámadások még a hét elején történhettek. Az első, súlyosan sérült juhot hétfőn találták meg, az állat szerdára elpusztult. Gyapjának lenyírása után derült ki a karmolás- és a fognyomok alapján, hogy feltételezhetően medve áldozata lett. Ennek bizonyítására az állat tetemét boncolásra és hatósági vizsgálatra elszállították, az eredmények még nem ismertek.

Csütörtökön újabb juh pusztult el a ragadozó akkor még nem bizonyítható, korábbi támadása miatt, majd a vasárnap délben megtalálták további három példány tetemét.

Bakó Csaba a helyszíni vizsgálat után kifejtette, hogy az elhullott állatok tarkóján és fején talált mély harapásnyomok medve támadására utalnak, a juhok nyakcsigolyáit és koponyáját is megroppantotta a rájuk támadó medve, karomnyomok szintén láthatók a tetemeken. Azt nem tudni, hogy a ragadozó miért nem evett zsákmányából – tette hozzá a vadászati szakember. A medvetámadás helyszínén Jakab Koppány karancskeszi gazdálkodó az MTI-nek elmondta: az állományból 12 gyimesi rackajuh hiányzik, eddig csak ötnek a teteme került elő, állatai pedig pár napja nagyon félénkek. Jómaga az elmúlt időszakban többször hallott a földje környékén ismeretlen, morgásszerű hangokat, most már úgy véli, hogy azok medvétől származtak. Egészen biztos abban is, hogy a támadások hajnalban, vagy kora reggel történtek.

Nógrád megyében – az 1990-es évek második felétől egyre gyarapodó megfigyelések után – az idén már 5-8 barnamedve előfordulása bizonyosodott be a lábnyomok és a vadkamerás felvételek alapján, illetve május 10-én egy példányt Salgótarján mellett illegálisan ki is lőttek. A faj terjeszkedésének fő oka, hogy a szlovákiai medveállomány gyarapodása miatt már szűkösek az ottani élőhelyek. Legutóbb október utolsó hetében Lászlóvölgytől légvonalban alig 3,5 kilométerre, Karancslapujtő és Etes között találtak medvenyomokat. A juhokat elpusztító ragadozó november elején már a lakott terület széléig elmerészkedett.

Az európai barnamedvét nemzetközi egyezmények is védik, kilövésére csak akkor van lehetőség, ha emberre támad. Természetvédelmi értéke 250 000 forint.

Azon településeken, ahol a medve felbukkanhat, a Salgótarjáni Járási Hivatal figyelmeztető táblák kihelyezésével, illetve a lakosság figyelmének felhívásával próbálja elejét venni az esetleges veszélyes helyzetek kialakulásának.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Egy hét után kibontották a kukoricasilót, és ezzel magukra szabadították a bajt

2026. szeptember 29. 09:10

A vészes takarmányhiány miatt sokan már egy hét után kibontották a silófalat, ám ezzel alighanem nagyobb kárt okoztak, mint amennyi előnyt szereztek.

Vajon lesz elég takarmány? - Sok a kérdés az állattenyésztésben a koronavírus miatt

2020. március 16. 21:43

A koronavírus miatt kialakult válságot sajnos az állattenyésztők és állattartók sem ússzák meg.

Törökország feloldotta a magyar szarvasmarha és juh bevitel korlátozását

2018. szeptember 14. 11:23

A szarvasmarhákat és juhokat megbetegítő kéknyelv betegség 2015-ös megjelenése óta ezen állatok exportja számos harmadik országba akadozott.

„Amíg élek, itt mindig lesznek juhok... hogy mennyi, az egy másik kérdés”

2019. április 24. 06:08

A Hajdú-Bihar megyei, tiszagyulaházai tanyában egykor 1000 juh is szaladgált, 2019 áprilisának első napjaiban azonban már csak mindössze 365 darab.

Juhhimlő Romániában: mi következik?

2025. június 19. 14:10

Romániában először azonosították a juhhimlő vírusát. A betegség gyorsan terjed, és komoly gazdasági károkat okozhat az állattartóknak.