Biztosan sok macskatartó felfigyelt már arra, hogy a házi kedvence valahogy „más”, mint a többi cica. És ez nem véletlenül van így.
Néhány 10 ezer éve még több emberfaj élt a Földön, mára azonban csak mi maradtunk, a Homo sapiens. Nem tűntek el nyomtalanul a többiek sem, mindannyiunkban van például pár százaléknyi neandervölgyi gén, amelyeknek olyan tulajdonságokat köszönhetünk, mint például a világosabb bőr vagy az elhízásra való hajlam.
Nincs ez másképp Földünk alsóbb rendű lényeinél sem. A ragadozók rendjébe tartozó vadmacska például Spanyolországtól a Kaukázusig megtalálható, így Magyarországon is, ahol 1974 óta védett, 2012 óta pedig fokozottan védett fajnak minősül. A természetes élőhelyei beszűkülésével egyre nagyobb veszélyben van, ráadásul – mint az ELTE Etológiai Tanszéke rámutatott – egy különös tényező is fenyegeti a létét: a háziasított rokonnal történő kereszteződés.
A kutyákkal ellentétben a macskák nagyobb szabadságot élveznek az emberek közelében, lényegében szabadon járhatnak-kelhetnek, különösen falusi környezetben. Így nem is olyan meglepő, hogy a vadmacskák jelentős része bizonyos százalékban már „kevert vérű” egyed, azaz vadmacska-házi macska hibrid. Ennél sokkal kevesebbet vizsgált kérdés, hogy a keveredés vajon csupán egyirányú-e.
Észrevétlenül kerülnek közénk
Egy hím vadmacska és egy nőstény házi macska utódai szinte észrevétlenül bekerülhetnek az emberek világába. Erről szól az ELTE Etológiai Tanszékének friss publikációja, a kutatók ugyanis arra voltak kíváncsiak, hogy a magyar társmacska-állományban megfigyelhetőek-e hibrid küllemű, illetve a szokásostól jellegzetesen eltérő viselkedésű egyedek. A kutatás alapját az a kérdőívezés jelentette, amelyet 700-nál is több hazai macskatartó töltött ki, sőt nagyjából 400-an fotót is küldtek kedvencükről.
A fényképeket az etológusok a skót vadmacska-kutatók által kialakított küllemi pontrendszer szerint értékelték, eldöntve, hogy mennyire mutat az adott állat „vadmacskás” jellegzetességeket. Az eredmény meglepő: a házi macskák között majdnem 20 százalékos az arányuk a hibridvonásokat mutató egyedeknek.
Eltért a viselkedésük is „normál” társaikétól, a gazdáikra függetlenebb benyomást tettek, illetve nem köszöntötték a többi macskát „feltartott farkú” üdvözléssel. Az idegen emberekkel barátságtalanabbak voltak, többet kóboroltak, valamint az eledelüket is hevesebben védelmezték. A DNS-elemzések még csak most zajlanak, ezért nem tudjuk, hogy azok is megerősítik-e majd a küllemi vizsgálatok feltételezéseit.
A kihalással fenyegetett skót vadmacska is elég különös ragadozó:
