18℃ 15℃
április 18. Andrea, Ilma, Apolló, Aladár
Állattenyésztés

Egyre nagyobb a kereslet a magyartarka iránt

Agrofórum Online

Egyre nagyobb a kereslet itthon és külföldön is a magyartarka vemhes üszőkre – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Füller Imre, a Magyartarka Tenyésztők Egyesületének ügyvezető igazgatója. A magyartarka veszélyeztetett fajta, az aktív egyedek száma hétezer-ötszáznál kevesebb.

 

Míg 1972-ben, amikor a holstein-fríz fajta betelepítése megkezdődött Magyarországra, egy magyartarka tehénnek átlagosan 3600 kilogramm volt a tejtermelése, addig tavaly már 6300 kilogramm – mondta a Magyar Hírlapnak Füller Imre. A Magyartarka Tenyésztők Egyesületének bonyhádi ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a magyartarka tehén által adott tej beltartalma, így a fehérje- és a zsír összetétele jobb más fajtákhoz képest, ráadásul kitűnő minőségű a borjú húsa. Egyébként a tenyésztők egyik fele kettős funkcióval tart magyartarkát, azaz tejtermelési és hústermelési célra is, másik felük kizárólag borjúnevelésre, értékesítésre. A magyartarka tehénállomány ötven-ötvenötezer között mozog az országban, közülük 32 ezer egyed ezerötszáz olyan tenyésztő tulajdonában van, aki az egyesület tagja.

A tejtermelés-ellenőrzött magyartarka tehénállomány már tízezer egyed fölött jár. Mintegy hatezer körüli az igazolt „A” törzskönyvű aktív állomány, ezekben a magyartarka vérhányad eléri a 87,5 százalékot. Füller Imre elmondta: a magyartarka veszélyeztetett fajta, ugyanis 7500 alatt van az aktív állomány száma. Ezért már a második körben indult meg a támogatási program: a magyartarkát tenyésztők öt esztendőn keresztül évente háromszáz eurót kapnak a 24 hónapnál idősebb nőivarú egyedek után.

A Magyartarka Tenyésztők Egyesületét 2000 óta irányító ügyvezető elárulta: egyre nagyobb a kereslet itthon és külföldön is a vemhes magyartarka üszőkre, és ezt már nem is tudják kielégíteni. Az elmúlt években sok vemhes üszőt szállítottak Romániába, Törökországba, ahol az igazolt „A” törzskönyvű, három ismert ősi sorral bíró egyedeket részesítik előnyben.

Bonyhádon kilencszáz egyedből álló magyartarka állomány van, amely Európában az egyik legnagyobb – magyarázta Füller Imre, aki az Európai Hegyitarka Szövetség első alelnöke és a Szimentáli Világszövetség elnökségének is a tagja. Bonyhád akkor is kiállt a magyartarka mellett, amikor évtizedekkel ezelőtt számos gazdaság más fajta mellett tette le a voksát. A hagyományt úgy is őrzik, hogy minden év augusztusában kétnapos Tarka Marha Fesztivált tartanak, az első nap a szakmai tanácskozásé, a második nap a kulináris élvezeteké, több mint egy tonna magyartarka húst főznek meg. A szimentáli fajtacsoport (magyartarka és egyéb hegyitarka fajták) meghatározó Nyugat-Európában is: Ausztriában a szarvasmarha állomány nyolcvan százalékát adja az osztrák tarka marha, Németországban pedig a hatvan százalékát a német tarka marha.

(Magyar Hírlap)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Véget ért a fertőzött RSZKF-telepek felszámolása

2025. április 15. 11:10

A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) legutóbbi két kitörésének helyszínein, Győr-Moson-Sopron vármegyében található Darnózselin és Dunakilitin, befejeződött a fertőzött szarvasmarhák leölése és ártalmatlanítása.

Kártalanítás és vis maior segíti az állattartókat

2025. április 14. 11:10

A ragadós száj- és körömfájás vírus miatt vis maior helyzetet hirdetett ki Nagy István agrárminiszter.

Segítség a száj- és körömfájás miatt károsult gazdálkodóknak

2025. április 1. 11:10

A ragadós száj- és körömfájás miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók anyagi támogatást igényelhetnek a Bérgarancia Alapból.

Száj- és körömfájás: lezárások és kényszervágások jönnek

2025. március 27. 11:10

Újabb hazai szarvasmarhatelepen igazolta a Nébih a rendkívül fertőző száj- és körömfájás jelenlétét, ezúttal Győr-Moson-Sopron vármegyében.

Bill Gates egy mobilalkalmazáson keresztül támogatja az indiai tejtermelést

2018. június 22. 10:09

A tejtermelés India legnagyobb mezőgazdasági produktuma, nagyobb mint a rizs vagy gabonatermelés, sőt India a világ legnagyobb tejtermelője.

Így működik egy csúcstechnológiás tejtermelő tehenészet

2023. december 10. 07:10

Újabb nagyszabású, számos DeLaval berendezést tartalmazó beruházás zárult le a napokban, melyet ezúttal a MATE Kaposvári Campusán adtak át. A technológiai beszállító ezúttal is az AXIÁL Kft. volt.

27-ről 34,5 literre növelték a tehenek napi tejtermelését

2025. január 22. 16:10

Nagy volt a személyzet, kevés a rutin, a takarmányadagokon, a termékenység szabályozásán, az állatok egészségi állapotán is javítani kellett.

Kedvező a hazai tejágazat helyzete

2019. március 31. 12:17

Nemzetközi összehasonlításban is professzionális a magyar tejágazat, Csehország után Magyarországon a legkoncentráltabb a tejelő tehénállomány és a feldolgozó kapacitás.