Amíg pár évtizeddel ezelőtt még a kisebb városokban sem volt szokatlan a kapirgáló baromfik látványa, addigra ma már a falvak zöméből is kikopott a haszonállatartás.
Ezzel szemben megjelentek az ún. társállatok, kutyák, macskák, hörcsögök, nyulak formájában. A felelősségteljes gazda pedig az ő gyógykezelésük érdekében hajlandó mélyen a zsebébe nyúlni.
Arról, hogy miért tűntek el a haszonállatok a vidéki portáról, több oldalt lehetne írni, a magas takarmányárak, az aktív korú lakosság elvándorlása csak egy-egy a számos ok közül. Ugyanilyen összetett folyamatok következménye az, hogy helyettük új lakók költöztek nemcsak a vidéki udvarokba, de a házakba, lakásokba is.
Ezeknek a kedvenceknek az ára, a táplálása, de leginkább a gyógykezelése (mint azt sokan tudják) tetemes összegre rúg. Sajnos azonban vannak, nem is kevesen, akik az alapvető tartási szükségletekkel sincsenek tisztában, még akkor sem, amikor az a bizonyos kölyök már megérkezett az új otthonába.
Tenyésztő vagy szaporító?
Alapvetően igen sokan nem tudják vagy a kedvezőbbnek tűnő árak miatt nem akarják tudni, hogy jelentős, húsbavágó különbség van tenyésztő és szaporító között. Röviden összefoglalva: tenyésztők azok, akiknek törzskönyvezett, fajtatiszta kutyájuk/macskájuk/ stb. van, amelynek mind a külleme, mind a viselkedése megfelel a fajtajellegnek, ezt kiállításokon, tenyészszemléken is kontrolláltatják.
Céljuk az adott fajta javítása, továbbfejlesztése, ennek egyik formája a megfelelő, egészséges utódok „létrehozása”, emiatt a tenyésztők genetikai vizsgálatokat is végeztetnek rajtuk. Hogy miért? Erre az Állatvédelmi Törvény (1998. XXVIII.) 3. paragrafus 4. pontja elég egyértelműen megadja a választ:
„Állatkínzás: ……. az öröklődő betegségben szenvedő – nem kísérleti célra szánt – állategyed tenyésztése, szaporítása.” Ezenkívül egy hiteles tenyésztőnek sem célszerű több százezer forintnyi összegért egy potenciálisan beteg, rövid életű kölyköt eladni.
A pokolba vezető út
A megélhetési szaporító gyakorlatilag az anyagi hasznán túl nem törődik sem emberrel, sem állattal. Egy-egy szaporítótelep felszámolása után közreadott képek magukért beszélnek: oltatlanul, saját ürülékükben, vizeletükben kis ketrecekben tartott állatok, amelyeket félévenként elletnek.
A kölykök emiatt igen gyakran fertőzöttek, örökletes betegségekkel kínlódnak. Ezeket a kis állatokat leginkább piacokon, közösségi platformokon árusítják. Az áruk 25–40 ezer Ft körül mozog, a divatos fajtákért többet is elkér az eladó.
Az, aki szaporítótól vásárol, soha nem látja a szülőket, de jellemzően nem is akarja, örül, hogy kedvezményesen jutott egy aranyos kölyökhöz. Jellemzően arra sincs felkészülve, hogy milyen költségekkel jár majd a tartás. A szinte borítékolható rendellenességekkel együtt járó orvosi kiadásokkal aztán vagy meg tud küzdeni, vagy sem. Ha nem, akkor a megunt állat utcára, erdőbe, esetleg menhelyre kerül.
Jó szándékkal kikövezve
Közel sem a vegytiszta haszonszerzés irányítja azokat a gazdákat, akik meggondolatlanul döntenek a kölykök mellett, vagy egy egyszerűen nem tesznek tevőlegesen az ellen, hogy világra jöjjenek. A probléma az, hogy minimális koncepció sincs arról, mi lesz az elválasztást követően a kölykökkel, mert ugye az, hogy „majd valamelyik ismerős elviszi” nem tekinthető felelősségteljes gondolkodásnak. Így ezeknél az eseteknél is ismétlődik a korábbi forgatókönyv: utca, erdő, menhely stb.
Becsült adatok
Megközelítőleg ugyanannyi kutya, macska él boldogan (?) gazdáknál, mint amennyi kóborol, vagy menhelyen vár befogadóra. Nem véletlen tehát, hogy az állatorvosok, állatvédő szervezetek hol könyörögnek, hol határozottan érvelnek az ivartalanítás, illetve a menhelyekről való befogadás mellett.
Rossz az embernek, még rosszabb az ő jószágának
Az elmúlt évek gazdasági mélyrepülése természetesen érezteti hatását a négylábúak esetében is. Az állatvédő civil szervezetek folyamatosan jelzik, hogy korábbiakhoz képest kevesebb állatot fogadunk örökbe a menhelyekről és azok egyre nehezebb feltételek között igyekszenek feladataikat ellátni.
2023-ban a 42 civil szervezetet tömörítő Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség (MÁTSZ) hírül adta, hogy 36 menhelyen, egy időben több mint 5 ezer kutya és 1500 macska ellátásáról gondoskodtak.
A szerencsés gazdák és az ő állataik
A fentiek mellett vannak azonban, akik igen mélyen (is) hajlandóak a zsebükbe nyúlnak, ha azt észlelik, hogy beteg a kutyájuk, macskájuk vagy kisebb-nagyobb házikedvencük. Nemrégiben Gönczi Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara (MÁOK) elnöke fogalmazta meg azt, hogy sokan a társállatok egészségéért az anyagi lehetőségeiken felül is vállalják a kiadásokat.
A megfelelő helyről érkezett, gondosan tartott kedvencek élettartama megnövekedett, így olyan betegségek is előfordulnak esetükben, amelyekkel korábban nem foglalkoztak (mert nem volt erre szükség) az állatorvosok.
Gumicsizma szögre akasztva
Az állatorvosi szakmában komoly átrendeződés figyelhető meg, amelyet a kisállattartás oldaláról érkező, növekvő igény határoz meg. A haszonállatok eltűntek a vidéki udvarokból, illetve nagy állattartó telepekre koncentrálódtak, a hagyományos állatorvoslásra lényegesen kevesebb immár a lakossági kereslet.
Leegyszerűsítve, amíg korábban egy beteg házi nyúl esetében ki sem hívták a helyi állatorvost és/vagy nem fektettek költséges kezelésekbe, addig ma a kisebb településeken is előfordul, hogy a gyermek oroszlánfejű törpenyula miatt mindez megtörténik.
Csak a felületes szemlélő hiheti azt, hogy eltűntek az állatorvosok vidékről, de ez ilyen formában nem igaz. Nem, nem tűntek el, csak átváltottak a jobban dotált területre, vagy vegyes praxis folytatnak. Mindemellett valamikor 90 százalékban férfiak jelentkeztek, végeztek a karon, most ez az arány megfordult, az állatorvosnők pedig zömében (hangsúlyozottan: zömében) városokban lévő kisállatpraxisban helyezkednek el.
Egy kis múltidézés
Az első magyar állatorvosnő, Simonyi Erzsébet 1937-ben szerezte meg diplomáját. Nem sokkal előzte meg így az ír Aleen Cust, akit az elsőként tartanak számon a világon. Cust 1900-ban végezte el az állatorvosképzést, de hazája állatorvosi kamarája csak 1919-ben fogadta tagjai közé.
Visszatérve a hazai elsőre, Simonyi Erzsébet 1952-től 1971-ig volt az Állatorvosi Oltóanyag-ellenőrző Intézet igazgatója. Széles körben publikált, jelentős eredményeket ért el a kutyák fertőző májgyulladása, a sertéspestis és a szarvasmarha vírusos hasmenésének gyógyítása terén is.
Százezres kategória az átlagos ár
Az, hogy mennyire tulajdonítható a késői utódoknak, nem tudom, de annyi biztos, hogy a hazai kisállatgyógyászat, ez vitán felüli, mára európai színvonalon működik. Igen komoly műtéti beavatkozások történnek számtalan helyen az országban, napi rendszerességgel rendelőkben.
Ezeknek természetesen ára is van, amely akár százezres nagyságrendű is lehet. Ez az összeg azonban közel sem egészében tiszta haszon, a beavatkozásokhoz szükséges eszközök, gyógyszerek, implantátumok ára szintén európai. Magának egy egyszerű rendelőnek a megnyitása pedig több tízmillió forint, és ezt aztán még működtetni is szükséges.
(Fotó: Ashaya/Pixabay)
