Állattenyésztés

A levegőbe fecskendezett mérge is veszélyes ennek a rovarnak, már Magyarországon is megjelent

Agrofórum Online

Az emberrel szemben nem agresszívabb a hazai lódarázsnál az ázsiai változat, a méhpopulációkra viszont óriási veszélyt jelent.

A rovarok nélkülözhetetlen tagjai a Föld ökoszisztémájának, szerepük a mezőgazdaságban is létfontosságú. Elég csak a beporzókra gondolni, hiszen a termesztett növényeink 85 százalékának szükségük van ezekre az apró állatokra a szaporodáshoz. A rovarok jelenlétének természetesen árnyoldalai is vannak, különösen akkor, ha egy betolakodó, invazív faj borítja fel a kényes egyensúlyt egy adott területen.

Az utóbbi időkben nagy riadalmat okozott Magyarországon is a Vespa velutina, vagyis az ázsiai lódarázs. Mint a neve mutatja, eredetileg Ázsiában honos, de 2004-ben Franciaországban is megjelent, hogy Spanyolországon, Portugálián, Németországon és Olaszországon keresztül végül hozzánk is eljusson.

„A dolgozók testhossza 20-25 milliméter, míg a királynők elérhetik a 30 millimétert is. Elsősorban más rovarokkal táplálkozik, de gyümölcsöket és nektárt is fogyaszt. Ez a faj is komoly veszélyt jelent a méhpopulációkra, mivel hatékonyan vadászik a méhekre”

– olvasható az Országos Magyar Méhész Egyesület (OMME) honlapján is. Az ázsiai lódarázs nemcsak a mezőgazdaság eredményességére, de a biodiverzitásra is károsan hat, sőt az embereknek is tanácsos távol maradniuk tőle. A mérge ugyan kevésbé toxikus, ám a csípése így is fájdalmas és allergiás reakciókat válthat ki. Az OMME 2024 óta működtet egy olyan monitoring rendszert, amely csapdázással segít a rovarfaj megjelenésének felderítésében, önkéntes méhészek bevonásával.

A csapdatérkép jól mutatja, hogy az ázsiai lódarázs lényegében a Dél-Dunántúl kivételével már egész Magyarországon megjelent. KATTINTSON!

Aki tehát nem a mezőgazdaságban dolgozik, az is jó eséllyel találkozhat ezzel a káros rovarral. Elvileg nem agresszív az emberrel szemben, nem veszélyesebb a „hazai” lódarazsunknál, mégis van egy különleges fegyvere. A fészkét védve azonnal támad, és a mérgét a levegőbe is ki tudja fecskendezni. Ha az a szembe vagy bőrre kerül, irritációt okozhat. Egyébként az ázsiai lódarázs állati fehérjével táplálkozik, naponta akár 60-70 méhet is képes elfogyasztani, a hatalmas (5000–8000 dolgozóval rendelkező) kolóniák ezért pusztítóak a méhek számára.

(Vezérkép: Freepik)

Így néz ki a méhekre támadó ázsiai lódarázs:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megmenthető az aszályban kisült és megdőlt kukorica ezzel az ősi módszerrel

2026. október 16. 09:10

Kevesen gondolnák, hogy az aszály miatt hasznavehetetlenné vált kukoricaállomány állatokkal való lelegeltetése rengeteg előnnyel jár.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

150 milliós bírság jár az óvintézkedéseket semmibe vevőknek, súlyos fertőzés a Balaton-felvidéken

2025. november 6. 09:10

Magyarországról egyelőre eltűnt a madárinfluenza, a ragadós száj- és körömfájás, illetve a kiskérődzők pestise, de máris kaptunk helyettük mást a nyakunkba.

Az időjárás is befolyásolja a méhbetegségeket

2022. január 8. 11:21

A mézelő méhek (Apis mellifera) világszerte számos betegségtől szenvednek. Egy új tanulmány rámutatott arra, hogy a változó klimatikus viszonyok hogyan válthatják ki az egyes betegségeket az Egyesült Királyság területén élő méhcsaládok esetében – olvasható a sciencedaily.com-on.

Hogyan fogyasszuk a propoliszt?

2025. január 17. 07:10

A propolisz antibakteriális tulajdonságai csökkentik a szájüregi baktériumokat és segítenek megelőzni a fogínygyulladást, fogszuvasodást és fertőzéseket.