8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Állattenyésztés

Emelkedett a tyúk-, a lúd- és a kacsaállomány

Agrofórum Online

A tyúkok száma 2021. december 1-jén 32,1 millió volt, egy év alatt 11 százalékkal emelkedett. A 9,1 milliós tojóállomány lényegében megegyezett a 2020. decemberivel.

2021-ben a vágótyúk felvásárlási átlagára az előző évhez képest 13 százalékkal emelkedett, kilogrammonkénti ára elérte a 291 forintot. A vágótyúkok felvásárolt mennyisége (174 millió darab) 5,0 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal Statisztikai Tükör Állatállomány című kiadványából.

2021-ben a baromfikeltető állomások által jelentett, keltetésre berakott tojások száma a hús- és kettős hasznosítású tyúkféléknél 5,3 százalékkal, 295 millió darabra csökkent az előző évihez képest. Ugyanebben az időszakban a naposbaromfi-hasznosítás volumene a tyúkféléknél nem változott, 269 millió volt. Az étkezési tyúktojás darabonkénti 21 forintos felvásárlási ára 5,2 százalékkal magasabb volt a 2020. évinél.

Hazánkban 2021-ben a kacsaállomány 43 százalékkal, 4,2 millióra, a lúdállomány 19 százalékkal, 952 ezerre emelkedett a 2020. évi mélypont után. A pulykaállomány 2,6 millió volt, ami 3,8 százalékos csökkenést jelent 2020 decemberéhez viszonyítva.

2021-ben a keltetésre berakott tojások száma a kacsáknál 56,7 millió, a ludaknál 7,2 millió, a pulykáknál 9,0 millió volt, ami 18, 8,9, illetve 11 százalékkal emelkedett 2020-hoz képest.

Az állomány további növekedését vetíti előre, hogy a tyúk kivételével valamennyi baromfifaj esetében növekedett a kikelt tojások száma: 2021-ben a kacsánál 38,6 millió, a ludaknál 4,1 millió, a pulykánál 6,8 millió darab volt, ami egy év alatt 29, 6,0, és 5,3 százalékos növekedést jelent.

2021-ben a vágókacsa felvásárlási átlagára kilogrammonként 352, a vágólúdé 728, a vágópulykáé 414 forintot ért el, ami 10, 16, és 9,0 százalékkal emelkedett az előző évhez képest. Ugyanekkor vágókacsából 5,8 millióval (38 százalékkal), vágólúdból 274 ezerrel (14 százalékkal) többet, vágópulykából 447 ezerrel (7,6 százalékkal) kevesebbet vásároltak fel, mint egy évvel korábban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az olaszországi bivalytartást vették közelebbről szemügyre a magyar gazdák

2025. március 2. 14:10

Az idén 25 éves Magyar Bivalytenyésztők Egyesülete második alkalommal látogatott ki Olaszországba a közelmúltban.

Be kellene tiltani a kutya-farkas hibridek tenyésztését?

2025. február 12. 11:10

Úgy néznek ki, mint a farkasok, úgy vonyítanak, mint a farkasok, és úgy is viselkednek, mint a farkasok a kutya-farkas hibridek.

Oroszország 2024-ben 777 millió euróval támogatta a tejtermelőit

2025. február 1. 14:10

Oroszországban a mezőgazdasági szektorok közül a legtöbb támogatást a tejtermelés kapja, ami tovább bővül az idei évben.

Skót-felföldi marhákkal virágzó magyar farm

2025. február 1. 08:10

A család 66 hektáron gazdálkodik, ez az ő esetükben leginkább legeltetéses állattartást jelent, 12 hektár az csupán, amelyen lucernát és szénát termesztenek.

Kétmilliárd forint támogatás érhető el a baromfi- és sertéságazatban

2019. június 18. 12:33

A támogatási kérelem 2019. június 24. és július 5. között nyújtható be a Magyar Államkincstárhoz, a Kincstár által rendszeresített és a honlapján közleményben közzétett nyomtatványon.

Farkas Sándor: a mezőgazdaság egyik legversenyképesebb ágazata a baromfitenyésztés

2021. szeptember 12. 10:18

A magyar hústermelés több mint felét a baromfiágazat adja, az alapanyag-előállítással több mint 1900 árutermelő gazdaság foglalkozik.

Bács-Kiskun megyében is felütötte a fejét a madárinfluenza

2021. január 15. 06:49

Az állategészségügyi szakemberek haladéktalanul elrendelték az érintett állomány, összesen több mint 101.000 tojótyúk leölését.