Állattenyésztés
Állattenyésztés

Feloldotta a Nébih a Bács-Kiskun megyei madárinfluenza védőkörzeteket

Feloldotta a Nébih a Bács-Kiskun megyei madárinfluenza védőkörzeteket

NÉBIH

A Nébih 2021. március 1-jén feloldotta a madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzeteket Bács-Kiskun megyében. Az enyhítő intézkedés annak eredménye, hogy február 3-a óta nem regisztráltak új esetet a térségben.

Bács-Kiskun megyében 2021-ben négy tojótyúktartó gazdaságban jelent meg a madárinfluenza. A betegség az állategészségügyi hatóság gyors intézkedésének köszönhetően nem terjedt tovább, elkerülve ezzel egy, a tavalyihoz hasonló járványt.

A megyében február 3-a óta nem fordult elő újabb megbetegedés, így a Nébih március 1-jén elrendelte a védőkörzetek feloldását. Amennyiben a járványügyi helyzet továbbra is kedvezően alakul, úgy március 8-án a megfigyelési körzetek feloldása is megtörténhet, ezzel együtt pedig újraindulhat a belföldi és az Európai Unióba irányuló kereskedelmi szállítás.

Hazánk madárinfluenza-mentes státuszát az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) vonatkozó előírásai szerint legkorábban 2021. május 23-án nyerheti vissza, így leghamarabb ekkor kezdődhet meg újra a szállítás a jelenleg teljes importtilalmat alkalmazó ún. harmadik országokba.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megbukott a monokultúrás gazdálkodás

2024. április 15. 14:40

Kutatók öt kontinens 2655 gazdaságát elemezve bizonyították, hogy az ipari, monokultúrás gazdálkodásról való elmozdulással az ember és környezete is csak nyerhet.

ANImashExpo: az állattenyésztő ágazat vadonatúj szakkiállítása

2024. április 10. 08:10

Bővül a HUNGEXPO kínálata: 2024. december 5-7. között rendezik meg az ANImashEXPO-t. A kiállítás célja, hogy fórumot és önálló bemutatkozási lehetőséget teremtsen az állattenyésztés és -egészségügy területén működő szakembereknek, vállalkozásoknak.

Az emberek többet fertőzik az állatokat betegségekkel, mint fordítva

2024. április 9. 15:10

Több vírust adunk át a házi- és vadon élő állatoknak, mint amennyit elkapunk tőlük – derül ki a UCL kutatóinak új, nagyszabású vírusgenom-elemzéséből.

A szarvasmarhák tbc-oltása a tüneteket és a továbbfertőzés esélyét is csökkenti

2024. április 9. 10:10

A kutatás szerint a vakcinázás nemcsak a tuberkulózis súlyosságát enyhíti a fertőzött szarvasmarhák esetében, hanem a terjedését is 89%-kal mérsékli a tejelőállományokban.

Változtak a nem állami laboratóriumokra vonatkozó szabályok

2021. március 18. 07:17

A rendelet hatálya alá tartozó nem állami laboratóriumoknak engedélyezési, illetve nyilvántartásba vételi eljáráson kell átesniük.

Még nincs fertőzött házi sertés hazánkban

2018. április 26. 13:51

Fontos hangsúlyozni, hogy az ASP az emberre nem veszélyes, az üzletekben kapható feldolgozott sertéshúsok és -készítmények a legnagyobb biztonsággal fogyaszthatók.

Tűzelhalás betegségre számíthatunk az almatermésű gyümölcsösökben

2019. április 13. 08:36

A kórokozó baktérium korábban zárlati (karantén) státuszú volt, ami ellen hatóságilag irányított, kötelező védekezést kellett folytatni valamennyi termelőnek. A betegség ellen ma is szükséges fellépni, de a növényvédő szeres kezelések csak pontos időzítés és megfelelő kijuttatás mellett biztosítanak védelmet.

Nébih: felgyorsulhat a növényvédő szerek engedélyezése

2022. október 3. 13:19

Felgyorsíthatja a növényvédő szerek engedélyezését az, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) együttműködési megállapodást kötött a NEVEX Institute Kft.-vel.