Állattenyésztés

Hatással van a romániai sertéspestis a hazai keresletre is

Világgazdaság

A hazai sertéspiaci helyzetet alapvetően határozza meg, hogy továbbra is 3 millió alatt van a sertésállomány – nyilatkozta a Világgazdaságnak Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára.

A KSH június 1-jei adatai 2,86 millió sertést mutattak, ami ugyan bő 50 ezer darabbal több, mint egy évvel azelőtt, de a decemberi létszámhoz képest tíz­ezres csökkenést mutat.

Szintén jelentős befolyásoló tényező, hogy Romániában és Ukrajnában házi sertésekben is kimutatták az afri­kai sertéspestis (ASP) vírusát. A VHT-titkár szerint a magyar hatóság jól kezelte a helyzetet, s a szigorú óvintézkedések miatt nálunk csak a vaddisznóállományban mutatták ki a vírust.

Ennek is köszönhető, hogy a hazai felvásárlási árak csupán átmenetileg csökkentek a magyarországi ASP-esetek észlelése idején. A VHT információi szerint a sertést most élősúlyra vetítve kilónként 380 forint körüli árakon vásárolják fel, ami 30 forintos növekedés az év eleji árakhoz képest.

Ebben jelentős mértékben közrejátszott a romániai sertéspestishelyzet, ugyanis számottevően megnövekedett az ottani kereslet a magyar disznó iránt.

Közben pedig a gyengébb gabonatermés miatt drágulnak a takarmányok, a termelőknek ezt is érvényesíteniük kell az átadási áraikban – tette hozzá, de a várható mértékről nem tudott nyilatkozni. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet legutóbbi sertéspiaci jelentésében arról számolt be, hogy az év első öt hónapjában Magyarország élősertés-kivitele 6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül pedig Romániába 73 százalékkal bővült a kivitel.

Az adatban már benne van a romániai ASP-helyzet hatása. Ám a fertőzöttség azóta súlyosbodott: augusztus 24-én Romániában egy 140 ezer sertést tartó gazdaság állományában igazolták az afrikai sertéspestis vírusának jelenlétét.

A következő időszak piaci viszonyait nagyban meghatározza majd, hogy mi történik Romániában – mondta el a Világgazdaság érdeklődésére Éder Tamás. A Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke szerint egyrészt kérdéses, okoz-e további fertőzéseket az, hogy sok kisebb termelő a teljes állománya leölését úgy próbálta megakadályozni, hogy a Dunába dobta a fertőzött egyedeket. Másrészt az is kérdés, hogy a nagy európai sertéshús-előállítók hogyan reagálnak a helyzetre. Elképzelhető ugyanis, hogy például fagyasztott spanyol és dán húskészletek jelennek meg a román piacon, ami csökkentheti az élő sertés iránti felfokozott keresletet – vetette fel az elnök. Mivel az élősertés-előállítás költségeinek bő kétharmadát adja a takarmány, annak drágulása nyilván az élősertés-árakban is megjelenik.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megmenthető az aszályban kisült és megdőlt kukorica ezzel az ősi módszerrel

2026. október 16. 09:10

Kevesen gondolnák, hogy az aszály miatt hasznavehetetlenné vált kukoricaállomány állatokkal való lelegeltetése rengeteg előnnyel jár.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Még nincs fertőzött házi sertés hazánkban

2018. április 26. 13:51

Fontos hangsúlyozni, hogy az ASP az emberre nem veszélyes, az üzletekben kapható feldolgozott sertéshúsok és -készítmények a legnagyobb biztonsággal fogyaszthatók.

Most még fontosabb az ASP elleni védekezés

2020. április 24. 08:33

Az ASP elleni védekezésben továbbra is elsődleges feladat a vírus házisertés-állományokba való bekerülésének megakadályozása.

Csökkent az élősertés-behozatal

2023. április 21. 07:51

Az elemzések szerint az élő sertés kivitele nőtt, míg behozatala csökkent.

Kampány indult a minőségi sertéshúsfogyasztás népszerűsítéséért

2022. november 23. 09:27

Az „Ünnepeljünk malaccal” szlogen és az „Egy kiváló minőségű sertéshús minden ízében különleges” jelmondat alatt megvalósuló kampány elsődleges célja a sertéshús fogyasztásának növelése és az abból előállított termékek vásárlásának ösztönzése.